05.fejezet - Válogatás

Hola!Meghoztam az 5. részt, amiben többek között kiderül, hogy ki is hívta fel Eleriet.Előre megsúgom, hogy a következőben fény derül arra a bizonyos hírre is, amit az előző részben a rendőr említett Elerienek, valamint El a későbbi banda egyik tagjával is találkozni fog, egy elég érdekes szituációban.Ahogy elnéztem az előző részt, a komik száma nem nőtt túl sokat, a rendszeres olvasók pedig egyáltalán nem gyarapodtak, ami elszomorít.Remélem ez a rész megteszi a hatását.Jó olvasást.:))

Elerie*

Abban reménykedtem, hogy apa hív, de csalódnom kellett, nem is akármilyen szinten.
-Igen? - szóltam bele érdeklődő hangon a telefonba
-Miss Frewen? - szólt bele egy mély hang
-Igen. Segíthetek valamiben?
Miközben a választ vártam, a nekem háttal fekvő Harry megbökött. Türelemre intettem a telefon túlsó végén lévő férfit, majd Harryre figyeltem. Eltátogta, valamint mutogatta, hogy hangosítsam ki a telefont. Így is tettem, miután vele szembe fordultam.
-A harlowi rendőr főkapitányság nyomozója vagyok. - folytatta a mondanivalóját - Sokáig tartott, míg sikerült valamilyen elérhetőségét megtalálnunk, de sikerült. Két fontosabb ügyben is személyesen szeretnék találkozni magával. Hol tartózkodik jelenleg?
-Los Angelesben. De mégis mi történt?
-Hölgyem, ez semmiféleképp nem telefon téma, főként azért, mert egy kihallgatáson is meg kellene jelennie.
-Kihallatáson? Nekem?
A szívem a torkomban dobogott. Mégis mi a fene történhetett? Harry velem párhuzamosan, felhúzott szemöldökkel reagált az elhangzottakra.
-Igen. Ha jelenleg nem tud Harlowba repülni, fel kell vennem a kapcsolatot az ottani kapitánysággal, akik elintézhetik a kihallgatását, valamint közölhetik a hírt. - ajánlotta fel
-Az nagyon jó lenne. - egyeztem bele
-Rendben. Felveszem a kapcsolatot a los angelesi főkapitánysággal, és felhívom, hogy tájékoztassam a kihallgatás időpontjáról.
-Oké, köszönöm. Viszhall. - csaptam le a telefont
-Ez mi a franc volt? - kérdezte bambán Harry
-Ha én azt tudnám. - mondtam kétségbeesetten
Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett. Apával lenne valami? Remélem nem. Azt már nem tudnám elviselni.
-Mindenféleképp elkísérlek. - jelentette ki Harry
-Köszi. - sóhajtottam nagyot, majd a telefonom csörögni kezdett
-Jó estét, Miss Frewen, megint én. - szólt bele az ismerős hang - Holnap délután fél háromra jelenjen meg a los angelesi főkapitányságon. Ott keressen egy Gabriel Smith nevű nyomozót.
-Rendben, ott leszek. - bólintottam nagyot
-További jó estét.
-Magának is, viszlát.
-Mit mondott? - érdeklődött Harry
-Fél háromra bent kell lennem a kapitányságon - fújtam nagyot
-Kettőkor kezdődik a meghallgatás. - eszmélt fel
-Akkor elmész oda, én pedig csatlakozom, ha végeztem. - mondtam ellent nem tűrő hangon
-Megőrültél? Nem foglak magadra hagyni. - mondta hisztérikusan, szinte már felháborodva
-Ahogy én sem akarlak téged. De túl fogom élni egyedül is. Tudtommal nem tettem semmi rosszat. Minden rendben lesz. És onnan is érted fogok izgulni.
-De nem is az zavar a leginkább, hogy velem nem leszel ott, hanem hogy nem tudnak majd meghallgatni. - mondta kétségbeesetten
-Az nem olyan fontos. - legyintettem
-De az.
-Jó, oké. Felhívom a pasast és kérek tőle egy másik időpontot. - sóhajtottam nagyot
A telefonban kikerestem azt a számot, amiről a legutóbb hívott, majd anélkül, hogy megnyomtam volna a zöld gombot, a fülemhez emeltem a telefont. Úgy csináltam, mintha telefonálnék, csak, hogy Harry megnyugodjon. Őszintén szólva nem is akartam elmenni abba a tehetségkutatóba, mert iszonyatosan féltem. A meghallgatás kettőtől lesz, így el tudom kísérni Harryt. Kiszaladok majd a mosdóba, ott pedig csak lesz egy ablak, amin majd kiszökhetek. Amikor már úgy gondoltam, hogy kellő ideje "cseng" a nyomozó telefonja, beleszóltam.
-Mit mondott? - kérdezte kíváncsisággal teli hangon Harry
-Vasárnap háromra adott egy másik időpontot.
-Remek. - mondta boldogan - Akkor már túl leszünk a válogatáson.
-Végig nézzük a filmet, vagy inkább pihenünk?
-Szerintem aludjunk. Holnap hosszú napunk lesz.
Kényelembe helyeztem magam az ágynak azon részén, amelyik eredetileg az enyém. Reméltem, hogy Harry nem horkol, vagy ütlegel álmában. Azt sem bánnám, ha nem taszítana le az ágyról.

Arra ébredtem, hogy a nap kiégeti a szememet, hiába Harry volt az ablak felőli oldalon. Nagy dünnyögve felültem az ágyon, majd körbe néztem többször is, de a drága barátomnak semmi nyoma nem volt. Ötletem nem volt, hogy hova tűnhetett. Az éjjeli szekrényen pihenő telefonomért nyúltam, majd meglestem az időt. Tizenegy óra múlt pár perccel, remek. Kikászálódtam az ágyból, majd a ruháimmal elindultam a fürdőbe. Ezidő alatt úgy hallottam, hogy Harry is megérkezett, bárhol is volt.

Harry*

Reggel úgy döntöttem sétálok egyet, míg Elerie alszik. Mire visszaértem a közel húsz perces utamról, ő már a fürdőszobában volt. Nagyon izgultam a válogatás miatt, de jobban érdekel a holnapi kihallgatás. Fogalmam sem volt, hogy mégis mit akarhat a rendőrség Elerietől, de, ahogy elnéztem, ezügyben ő sem volt sokkal tájékozottabb. A nap nagy részét azzal töltöttük, hogy énekelgettünk. Egy óra környékén lázasan készülődtünk, majd ahogy kiléptünk a szállodából, rögtön taxi fogásba kezdtünk. Ezúttal egyszerűbben ment, mint tegnap, szerencsére. Az út alatt csak egyre idegesebb lettem, részben a válogatás miatt, részben pedig Elerie kihallgatása miatt. Mindenféleképp mellette akarok lenni, tekintve, hogy ő is mindig mindenben mellettem áll. Furcsa volt az út alatt. Olyan volt, mintha ideges lenne. De remélem, hogy csak izgatottan volt ideges, és nem volt valami probléma a háttérben, amiről tudnom kellene. Amint megérkeztünk, Elerie a mosdóba sietett, azután pedig nem láttam.

Rám került a sor, Elerie viszont még mindig nincs sehol, pedig már vagy négyszer bejártam az egész kócerájt. Amúgy is ideges voltam, ezt El köddé válása csak fokozta. Izgatottan, és feszülten caflattam fel a színpadra. Egy rövidebb bemutatkozás után bele kezdtem Stevie Wonder-Isn't She Lovely című dalába. Iszonyú ideges voltam, de szerintem ez látszott is rajtam. A dal idejére kikapcsoltam, de amint végeztem, ismét azon kattogtam, hogy Elerie hova a fenébe tűnhetett. Jelen pillanatban egyáltalán nem érdekelt, hogy tovább jutok-e, vagy sem. Csak leakartam menni a színpadról, hogy megkereshessem Eleriet. A válogatás részéről megnyugodtam, amikor tovább jutottam. Boldog voltam, de ugyanakkor ideges is. Bejártam fél Los Angelest, de Eleriet sehol sem találtam. Ennyire megijedt volna a válogatástól? De mégis hova mehetett? Ahogy visszaértem a szállodába, felhívtam anyát.
-Szia kicsim, hogy sikerült? - kérdezte izgatottan
-Tovább jutottam. - mondtam boldogan
-Jajj, annyira büszke vagyok rád. - hallottam a hangján, ahogy a mosolya az egész arcát belepte
-Köszi, anya. Nem tudok beszélni, mert Eleriet kell nyugtatgatnom, csak mindenféleképp tudatni akartam veled, hogy ne aggódj.
-Rendben. Sok sikert neki is, szia.
Hogy miért nem mondtam el anyának, hogy pontosan hol is vagyok, és miért? Mert, ha elmondom neki, hogy elmentem a válogatásra Elerivel, de ő eltűnt, kiakadt volna, de nem akarom felidegesíteni. Biztos, hogy akkor Eleriet is kifaggatta volna, ezután pedig kiderült volna, hogy holnap a rendőrségre kell mennie, de nem hiszem, hogy azt szeretné, ha mindenki megtudná. Még közel húsz perc idegeskedés után Elerie totál nyugodt tekintettel belépett az ajtón, majd a tekintetemet kerülve elhaladt mellettem.
-Hogy ment? - kérdezte úgy, mintha semmi sem történt volna
-Hol a fenében voltál? - támadtam le
-A rendőrségen. - mondta halkabban, még mindig a földet pásztázva
-Nem holnapra van időpont? - kérdeztem bambán
-Nem. - rázta meg a fejét
-És miért nem szóltál? - fakadtam ki
-Mert már annyira vártad a válogatást. Nem akartam, hogy miattam hagyd ki.
-Olyan bolond vagy. - mondtam kicsit megenyhülve - Meg tudtuk volna oldani valahogy.
-Mindegy, valamit akkor is el kell mondanom. - mondta meggyötörten
-Akkor hát hajrá.
-Gondolom emlékszel arra a napra, amikor találkoztunk. - kezdett bele
-Igen. - mondtam kissé értetlen arckifejezéssel, mert nem tudtam, ennek miköze bármihez is
-Nem aznap jöttem, hanem azelőtti éjszakán, úgy tizenegy óra körül.
-Miért nem vártál reggelig?
-Ez az, amit elakarok mondani.
-Kíváncsian hallgatlak. - mondtam kicsit türelmetlenül
-Harry, én..én azon az estén megöltem valakit ..

04.fejezet - Los Angeles

Olah!Sikerült meghozom a 4.részt.Kicsit unalmas lett ugyan, de remélem azért tetszik, és kapok pár kommentet.Bánkódva vettem figyelembe, hogy az előző részhez nem kaptam túl sok visszajelzést, pedig örültem volna neki.Persze, nagyon köszönöm azokat, amiket kaptam, de többre számítottam.Remélem ehhez már kicsit több érkezik majd és tetszik.Jó olvasást.:))

Elerie*

-Nem rég jelentkeztem egy tehetségkutatóba, ahová a temetés után hallott hangod alapján téged is beneveztelek. 
Ez biztos csak valami vicc. Erre a felvetésemre hivatkozva halk nevetésben törtem ki. Harry értetlen arckifejezéssel nézett rám, arra várva, hogy abba hagyjam.
-Várjunk. - hagytam abba a nevetést - Nem viccelsz?
-Nem. Erről beszéltem, amikor mondtam, hogy már nem tudnám nélküled végig csinálni. Aztán a temetésen meghallottam a hangodat és téged is beneveztelek.
-Őrült vagy. - mondtam nevetve - Úgy sem jutnék tovább.
-Egy próbát megér. - vont vállat - És amúgy is, ha már ott vagy, nem mindegy, ha megpróbálod? 
-Ki mondta, hogy elkísérlek? - kötekedtem
-Mert megígérted, hogy mindig mindenben mellettem leszel. - mondta büszkén 
-Hogy zajlik ez az egész? - kérdeztem értetlenül
-Rettentő egyszerű. Elmegyünk a válogatásra. Ha ott tovább jutottunk, megyünk a bootcampbe. Onnan már a zsűri házba jutunk, és, ha ott is bejutunk a legjobb huszonnégybe, jön az élő show. - mesélte lelkesen
-Mikor lesz a válogatás?
-Most szombaton.
-Holnapután? - fakadtam ki
-Nyugi, van időnk. Holnap utazunk.

-Ne sírj nagyi, visszajövünk még. - mondta nevetve Harry
-Tudom, de annyira büszke vagyok rátok. - szipogta boldogan
-Menjünk, mert még a végén lekéssük a becsekkolást és itt ragadunk. - engedte el Harry a nagyi kezét
Még utoljára megölelt mindkettőnket. Miután kiszabadultunk fojtó karjai közül, megindultunk a ház előtt álló taxihoz.
-Vigyázzatok magatokra! - szólt utánunk nagyi
Nagyon izgultam, de már iszonyú kíváncsi voltam ez egészre. Nem volt hosszú az út a repülőtérig, és amint kiértünk, az izgalmam fokozódott, pedig még fel sem szálltunk. Nem is pillangók repkedésének mondanám, sokkal inkább egy box meccshez tudnám hasonlítani azt, ami a gyomromban akkor épp lejátszódott. Félve követtem Harryt, majd helyet foglaltunk egymás mellett a gépen.
-Nagyon félek. - mondtam remegő hangon Harrynek
-A repüléstől, vagy a válogatástól?
-Lényegében mindkettőtől, de a válogatásra céloztam.
-Ne izgulj, menni fog. - karolta át a vállam
-Megpróbálok nem arra gondolni. - fújtam nagyot
A stewardess kérésére becsatoltam az övemet. A kétségbeesett arcom láttán Harry megfogta a kezem. Felnéztem rá, mire egy biztató mosolyt küldött felém. A gép lassan felszállt, ezzel a gyomromban lejátszódó mérkőzés ismét elkezdődött. Nem, mintha elmúlt volna, de eddig a pillanatig kicsit enyhült.
-Kedves utasaink! Elértük a kellő magasságot, kikapcsolhatják az öveiket és szabadon mozoghatnak a repülőgépen. - tájékoztatott minket a rádión keresztül a pilóta
Harry lassan elengedte a kezem, hogy kicsatolhassa az övét, közben pedig én is így tettem. Ahogy ezzel megvoltam, a kezemet ugyanúgy visszahelyeztem a karfára, Harry pedig megfogta a kezem. Értetlenül néztem rá, ő pedig csak mosolygott.
-Adhatok valamit a fiatal párnak? - mosolygott édesen a mellettünk elhaladó stewardess
Látszott rajta, hogy ez a muszáj, erőltetett munka mosolya volt. Mindenesetre nevetni kezdtem a félre értésén.
-Nem vagyunk egy pár.-magyarázta Harry - És én nem kérek semmit.El?
-Nem, köszönöm. - utasítottam vissza, majd elhaladt mellettünk
Harry felé fordulva ismét nevetésben törtem ki, a kezemet viszont még mindig fogta. Nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet, különösebben nem zavart.

-Elerie?! - rázogatott Harry
-Hm? - dőltem fel értetlenül
-Mindjárt szállunk, kösd be az öved. - mutatott a mellettem elterülő övre
Álmosan dörzsöltem meg a szemem, majd a két oldalamon lévő övért nyúltam. A hasam elé húztam, majd összepattintottam. A leszállástól is tartottam, amit valószínűleg Harry észre is vett, ugyanis megint a kezemért nyúlt. Nem figyeltem, de szerintem aludni is kézen fogva aludtunk. Megmosolyogtam a dolgot, majd éreztem, ahogy a pilóta leteszi a gépet. Semmilyen komplikáció nem lépett fel, minden simán ment. Átjutottunk az ellenőrzésen, majd ahogy kiverekedtük magunkat a nagy tömegből, taxit próbáltunk inteni. Tekintve, hogy ez egy repülőtér, rengetegen voltak, akik csak úgy, mint mi, taxira vadásztak. Több-kevesebb sikerrel álltunk már vagy negyed órája a reptér előtt, amikor Harrynek sikerült intenie egyet. Megkönnyebbülve szálltunk be a leintett járműbe, majd miután Harry tudatta a címet a sofőrrel, elindultunk. Még jobban izgultam, ugyanis már abban a városban tartózkodtunk, ahol holnap válogatásra megyünk. Úgy fél óra kocsikázás után megérkeztünk a szállodába. Harry kifizette a taxist, majd besétáltunk az épületbe. Míg Harry a recepcióssal beszélt, én körbe néztem a helyiséget. Óriási volt, és gyönyörű. Ahogy egy-egy mondatot elkaptam a recepciós nőtől, egész kedves volt. Segítőkészen beszélt Harryvel, és nem ideg betegeskedett. Ahogy elcsodálkoztam az épületen, Harry megkapta a kulcsot, majd felmentünk.
-Nem volt már külön ágyas szobájuk, szóval egy ágyban kell aludnunk. - mutatott a francia ágyra
-Remek. - sóhajtottam nagyot
-Túl éljük. - legyintett nagyot
A magammal hozott cuccomat az ágyra dobtam, ahogy Harry is. Jobb lábamat a fenekem alá hajtva leültem az ágyra, majd elkezdtem kipakolni. Velem ellentétben Harry csak levágódott az ágyra, kezeit a feje alá helyezve, majd a plafont kezdte el vizslatni.
-Mi olyan érdekes? - céloztam a semmibe bámulására
-Semmi.-mondta kis gondolkozás után - Mi a kedvenc dalod Stevie Wondertől?
-Isn't she lovely. Miért? - kérdeztem értetlenül
-Nekem is. - mosolyodott el - Mit fogsz énekelni a válogatáson?
-Még nem tudom. Talán azt, amit a temetésen. - vontam vállat - Te?
-Fogalmam sincs. - dőlt fel - Csinálunk valamit ma, hogy ne foglalkozzunk a holnappal?
-Mire gondoltál? - fordultam felé
-Elmehetnénk moziba.
-Menjünk. - rántottam vállat - Mit fogunk megnézni?
-Majd ott eldöntjük. Nekem mindegy amúgy, amihez kedved lesz. Megyek lezuhanyzok. - ásított nagyot
-Ha álmos vagy, maradhatunk itt is. Majd kitalálunk valamit. Vagy itt is tudunk filmezni.
-Majd meglátom, de, ha lesz kedved, menjünk moziba.
-Majd megbeszéljük. - húzódott széles mosoly a számra, hogy nem tudtunk dönteni
Míg Harry fürdött, addig a cuccaim kipakolásával foglalkoztam. Nem hoztam sok mindent, mert nem valószínű, hogy sokáig versenyben maradok. Körülbelül egy hétre pakoltam, a ruhák mellett pedig voltak a bőröndben természetesen cipők, fésű, kontaklencse, amit úgy utálok. Viszont még mindig jobb, mint a szemüveg. Folyton igazgatni kellene, elszorítaná a fejem, amitől az megfájdulna és egyéb más kontaklencse mellett szóló felvetés. A nap folyamán ismét próbálkoztam mindkét taxiban ülve apa elérésével, mindhiába. Legalább csak kinyomta volna a telefont, nekem az is lenne valami.
 Tudnám, hogy jól van, és nem akar velem beszélni.Akkor nem is keresném, habár mindennap azon aggódnék, hogy mi van vele. De így, hogy ki sem nyomja, olyan, mintha soha nem is lenne otthon. Harry még mindig a fürdőszobában időzött, én pedig megpróbálkoztam apa elérésével, megint feleslegesen. Többszöri kicsengés után sem nyomta ki a telefon, nem hiszem el, hogy nem zavarja a folytonos csörgés. Miután Harry végzett, én is elmentem gyorsan lezuhanyozni. Ahogy kiértem, Harry tudatta velem, hogy ismeretlen számról hívtak. Furcsáltam, de tekintve, hogy ismeretlenről hívtak, nem tudtam visszahívni az illetőt. Bár azt is eltudom képzelni, hogy valami marketinges ember volt, akinek reklámoznia kellett valami hülyeséget.
Végül úgy döntöttünk, hogy maradunk, és a szállodai szobában nézünk filmet. Sokkal jobb ötletnek tűnt, mint azért is pénzt kiadni. Ha a moziban elalszok a filmen, a semmiért fizettem, itt viszont anélkül kimehetek a mosdóba, hogy a fél tömegen átverekedném magam, majd sorba is állnék. Kényelmesebb is, mint azok a mozis székek, és nincs idegesítő ember, aki mellettem ül. Úgy döntöttünk, hogy a 'Tökéletes hang' című filmet nézzük meg, amit el is indítottunk. Már úgy fél órája nézhettük, amikor a telefonom ismét ismeretlen telefonszámot jelzett ki. Összeráncolt szemöldökkel nyomtam meg a telefonom zöld gombját, majd emeltem a fülemhez a készüléket, eközben Harry megállította a filmet. Abban reménykedtem, hogy apa hív, de csalódnom kellett, nem is akármilyen szinten .. 

Remélem tetszett ez a rész is, és kapok kommenteket, valamint pár feliratkozónak is nagyon örülnék.Várom a tippeket, hogy vajon ki hívhatta fel Eleriet?!Mit gondoltok?:DD 

03.fejezet - Temetés

Aloha!Meghoztam a 3.részt.had köszönjem meg azt a rengeteg kommentet, amit az előző részhez kaptam, nagyon örülök nekik.Lehet kicsit rövid, lett, de remélem elnyeri a tetszéseteket, és kapok majd kommenteket, ahogy az előzőekhez is.Jó olvasást!:)

Elerie*

Az életem nem lehet ennyire szörnyű. Miután "kicsodálkoztam" magam, fejvesztve rohantam fel a szobába. Nem néztem hátra, de hallottam, ahogy Harry rohan utánam. Még sikerült megelőznöm a bajt, de nem akartam még mindig elhinni, hogy mi történhetett volna.
-Nagyi, te mit csinálsz? - rohantam le
-Kicsim, sajnálom, de nem bírok nagyapád nélkül élni. - szipogta
Mozdulni ismét nem tudtam. Nagyi fellépett a székre, majd a csillárra erősített kötelet a nyakára helyezte. Próbáltam megakadályozni, de reménytelen volt. Nem tudtam mit tehetnék.
-Nem, nagyi ezt nem teheted.
-Ha majd te is olyan hosszú házasságban és szerelemben élsz majd, mint amilyenben mi, meg fogod érteni. - mondta mosolyogva
-Nem, nagyi ezt akkor sem teheted. Nem hagyhatsz magamra. - kérleltem könnyes szemekkel
-Elerie, drágám, meg kell értened. Nekem így csak még rosszabb élnem. Kínszenvedés lenne nagyapád nélkül. - sírt továbbra is - Remélem te is ilyen szerelemben fogsz majd élni.
-Nem, nagyi. Megoldjuk, mi ketten. - fogtam kezeim közé az övét
-Sajnálom. - mondta, majd kirúgta maga alól a széket
-Neee! - sírtam el magam - Nem, ez nem történhet meg!
Nem bírtam tovább. Összeestem. A földre hullottam, mint egy rongy baba. Csak sírtam, egy hangot sem tudtam kiküszöbölni a torkomon. Miért történik meg velem? Először anya, nagyapa, most pedig a nagyi a kezeim közt hal meg. Miért történik velem mindez? Harry leguggolt mellém. Kezeit a vállamra helyezte, majd magához húzott. Jobb kezét átvezette a mellkasom előtt, összekulcsolva a bal kezével, ami a vállamon pihent továbbra is. Szorosan a mellkasához húzott, majd belepuszilt a hajamba. Kezeim megragadták a mellkasom előtt szorosan ölelő alkarját, majd bele markoltak. Az a fájdalom, ami a szívemben volt, semmihez nem fogható. Éreztem, hogy legbelül minden felemészt. Mindenkit elveszítek. Anya, nagyapa, most pedig a nagyi. Apát pedig annak ellenére, hogy még él, már akkor elveszítettem, amikor kiderül, hogy anya rákos. Apa ezt nem tudta feldolgozni, ahogy ez most nekem is iszonyú nehéz lesz. És most mégis mitévő lehetnék? Vissza kell költöznöm apához, Harlowba. Nem akarok odamenni, de muszáj. Hogy történhet alig egy nap alatt ennyi minden? Ha nem jövök ide, akkor is így lett volna? A nagyapa szívinfarktust kap, amiért a nagyi öngyilkos lesz?
-Gyere, menjünk innen. - puszilt bele ismét a hajamba Harry
Nem tudtam mozdulni. Csak tovább zokogtam Harry karjai közt. A nagyi ott lógott előttem. Rettenetes látvány volt. Mozdulatlanságom következtében Harry lassan felállt. Egyik kezével a térdhajlatomhoz kapott, míg a másikkal a hátamat támasztotta, majd könnyedén felemelt. Óvatosan kisétált velem a házból, eközben én továbbra is sírtam. A közelben lakó nagymamájához vitt, aki értetlen arckifejezéssel fogadott minket. Nem kérdezett semmit, csak aggódó tekintettel követte Harryt, aki a kanapéra fektetett le.
-Maradj itt vele, kérlek. - kérte meg a nagymamáját Harry - Telefonálnom kell.
-Természetesen. Nem fogok magára hagyni egy zokogó lányt.
Harry nagymamája a kanapé mellé húzta az egyik széket, majd leült. Kezei közé fogta az enyémet, és miközben folyamatosan simogatott, tovább sírtam. Nem értettem, hogy miért velem történik mindez. Már sírhattam. Nem volt ki előtt erősnek mutatni magam. Elvégre anya meghalt, apát elhagytam, és a nagyszüleim, akikhez a problémáim elől menekültem, szintén halottak. Ki tudja, mire haza megyek lehet apa is a holtak sorába fog tartozni. Elvégre én tartottam el őt is. Mindenki meghal körülöttem, de miért? Mit tettem, hogy ezt érdemlem?
-Nem tudom mi történt édesem, de a mai estét itt kell töltened. Nem engedhetlek ilyen állapotban sehova. - mondta ellent nem tűrő hangon Harry nagymamája
Nem tudtam válaszolni. A könnyek csak úgy folytak a szememből. Akárcsak egy áradat. Nem tudtam abbahagyni. Próbáltam, de nem sikerült. Akaratom ellenére is sírtam. Úgy fél órával később sikerült a sírást megállnom, de még mindig nem teljesen. Tudtam, hogy nem kerülhetem el azt, hogy visszamenjek Harlowba, pedig nem akartam. Még ha csak apa miatt jöttem volna el, talán nem lenne ennyire ellenemre visszamenni, de az, ami az éjszaka történt, szörnyű volt. Teljesen nem is történt meg szerencsére, de engem ez is a padlóra küldött. Iszonyatosan féltem, talán úgy, mint még soha. A történtek teljesen elvágták bennem a hazavágyódási köteléket. Amikor Harry visszajött, megkérte a nagymamáját, hogy hagyjon minket magunkra, aki csak kedvesen odébb vonult, hogy teát főzzön. Harry egy pillanatra felültetett, majd leült, így amikor visszadőltem, a fejem az ölében volt. Sajnálkozó pillantásokat vetett felém, miközben a hajamat piszkálta.
-Hogy érzed magad? - kérdezte párperc csend után
-Bár azt mondhatnám, hogy jól. - sóhajtottam nagyot - De hazudnék. Ez a nap egyre rosszabb. Alig egy fél napja érkeztem, és elveszítettem a nagyszüleimet. Vissza kell költöznöm apához Harlowba. Nem akarok odamenni.
-Megoldható.
-És mégis hogy? Tizenhat évesen nem tudom eltartani a nagyiék lakását. - tiltakoztam
-Ide is költözhetnél. - vont vállat - A nagyi biztos megengedné, tekintve, hogy egyedül él. Azért vagyok itt olyan sokat, mert magányosnak érzi magát, de te is hallottad, hogy mennyire megkedvelt téged. Biztos örülne neki, ha segíthetne.
-Nem leszek senki terhére, Harry. - ellenkeztem - Visszaköltözök apához Harlowba és majd lesz valahogy.
-De nem akarom, hogy elmenj. És a nagyi sem hagyná. - erősködött - Mi lenne, ha a ma estét itt töltenéd, vagy nálunk, és majd holnap döntenél? Át kell gondolnod, nem hozhatsz elhamarkodott döntéseket.
-Rendben, csak, hogy megnyugodj és biztos legyél afelől, hogy akkor is Harlowba fogok menni, ha kialudtam magam, itt töltöm a ma éjszakát.
-És itt kell maradnod, mert van egy dolog, amit nem mernék nélküled végig csinálni.
-Egy napja ismersz. - nevettem el magam - Ha eddig úgy volt, hogy nélkülem fogod végig csinálni, akkor ezután is úgy lesz.
-De ez más. Már nem tudnék nélküled elmenni.
-Majd meglátom még. - dőltem fel - El kell kezdenünk megszervezni a temetéseket. Segítesz? - néztem rá kérőn
-Egyértelműen, de nem korai még ez egy kicsit? - kérdezte aggódva
-Jól vagyok. Csak menjünk el a ravatalozóba. Vitessük el a nagyi testét és szervezzük meg a temetést, hogy minél hamarabb túl legyünk rajta.

-Készen állsz? - kérdezte aggódva Harry
-Azt hiszem. - mondtam bizonytalanul
Harry kérésére maradtam Holmes Chapelben. Furcsa lesz, de úgy érzem nem is akarok visszamenni Harlowba. Eddig sem akartam, de most azt sem érzem, hogy kellene. Eddig olyan volt, mintha apának szüksége lenne rám, de már nem érzem ezt. Jelenleg itt ülök a nagyszüleim temetésén, és sírást visszafojtva hallgatom a pap beszédét. Nem sokkal azután, hogy Harryvel elkezdtük szervezni a temetést, találtam egy levelet. Egy búcsú levelet, amit a nagyi írt. Valószínűleg azért írta, mert nem hitte, hogy majd felszaladok és megpróbálom őt megakadályozni. De megtettem. Legalábbis szerettem volna.
-Valaki szeretne mondani pár szót az elhunytakról? - nézett körbe a pap
Szótlanul felálltam, majd remegő végtagjaimon a fellépőre sétáltam. Szerettem volna, ha apa is eljön, de nem így történt. A telefont sem vette fel, pedig minden nap hívtam. Immáron több, mint két hete élek Harry nagymamájával, aki mindenben segít nekem. Az iskolát egyenlőre nem kezdtem el, csak magántanulóként végzem, mert ilyen lelki állapottal sem Harry, sem a nagymamája nem szerette volna, ha bemegyek. A tanulásban Harry segít, és minden másban is. Nagyon hálás vagyok neki mindenért.
-Üdvözlök mindenkit. - kezdtem bele remegő hangon - Először is szeretném megköszönni mindenkinek, hogy itt vannak. Nem készültem beszéddel, csak rögtönözni szeretnék valamit. Csak azt szeretném elmesélni, hogy mennyire szerettem a nagyszüleimet. Nagyon sok mindent köszönhetek nekik, és rettenetes dolog, hogy elveszítettem őket. A nagyszüleim már gimis koruk óta ismerik egymást. Mindig nagy örömmel hallgattam végig, akár egymás után negyvenszer is a megismerkedésük történetét, pedig azt mondhatnánk, hogy tényleg teljesen hétköznapi volt. Semmi extra, de mégis más. Más, mert ez az ő történetük volt. Egyik délután, amikor a nagyi haza felé tartott, összeütközött nagyapával. Később találkoztak az iskola folyosóján, de egyiküknek sem volt mersze leszólítani a másikat. Pár hét elteltével végül nagyapa megtette az első lépést. Ezután rengeteget lógtak együtt, majd miután összejöttek, veszekedni kezdtek. Apróságokon is felkapták a vizet, de mindig kibékültek és szerették egymást. Tini koruk óta együtt jártak, és 22 évesek esküdtek meg. Mielőtt a nagyi meghalt, azt mondta nekem, hogy reméli én is ilyen szerelemben fogok majd élni. Először úgy hittem, nem létezik örökké tartó szerelem, de már belátom, hogy igenis van ilyen és őszintén remélem, hogy mindenki megtalálja majd azt, aki számára a világot jelenti. Nagyi utolsó kívánsága az volt, hogy egymás mellé temessük őket, és a közös dalukat énekeljük a szertartás alatt. Ezt a kívánságot én mindenféleképp szeretném valóra váltani és hiszem, hogy odafentről mindketten figyelnek, és egyszer büszkék lesznek rám. Köszönöm.
Egy halk taps özönnel jutalmazták a beszédemet, miközben visszaültem a helyemre. Leültem Harry mellé, aki csak ekkor hagyta abba a tapsolást. Bal kezét átemelte felettem, majd a bal vállamra helyezve azt magához húzott és a hajamba puszilt. Nagyot sóhajtottam, majd a pap még beszélt egy kicsit, és mindannyian kimentünk. Én és Harry úgy döntöttük, ketten fogjuk énekelni a nagyiék közös dalát, ami az első randijukon szólt. Nem volt nehéz dolgunk, mert Harry nagy Beatles rajongó, a nagyiék által pedig ezt a számot én is ismertem. A könnyeimmel küszködve énekeltem, Harryvel karöltve. A sajnálkozó pillantások engem érintettek, de nem akartam ezt érezni. Csak túl akartam már lenni ezen az egészen. Miután vége olt a szertartásnak, átsétáltunk a nagyiék lakásába, ahol a halotti tort tartottuk. Már minden elő volt készítve. Az ebéd közben mindenki az őszinte részvétélét nyilvánította a történtek miatt, és mindenki felajánlotta a segítségét. Jól esett az emberek törődése, de tudtam, hogy ezen akkor is egyedül fogok keresztül menni. Apa még csak vissza sem hívott, nem is vártam, hogy eljöjjön, de azért örültem volna neki. Örültem, volna, ha azt látom másfél év után, hogy végre nem részeg. Jó lett volna, ha láthatom őt, de nem így lett.
-Jól vagy? - kérdezte Harry mellettem állva
-Igen. - válaszoltam kissé remegő hangon
-Hozzak valamit inni? - simított végig a hátamon
-Egy pohár víz jól esne, köszi. - bólintottam aprót

Már több, mint egy hete volt a temetés, apa pedig még mit sem tud az egészről. Azóta is próbálom elérni, de lehetetlen. Mintha sosem lenne otthon, amikor hívom. Harry az imént telefonált, hogy átjön, mert van egy jó híre, és szeretne megkérni valamire. Kíváncsi vagyok, hogy miről is van szó. Érdeklődő tekintettel figyeltem, ahogy leül mellém. Mosolya alatt előbújtak a gödröcskéi, amik engem is mosolyra késztettek, pedig még meg sem szólalt.
-Szóval mi az a jó hír? - szakítottam meg a szüntelen mosolygást izgatottan
-Tudod mondtam, hogy mindenben segíteni szeretnék majd neked a továbbiakban. - kezdett bele
-Igen, amiért iszonyú hálás is vagyok neked.
-Nem rég jelentkeztem egy tehetségkutatóba, ahová a temetés után hallott hangod alapján téged is beneveztelek.

Még megjegyezném így gyorsan, hogy a minap kaptam egy kritikát, erről az oldalról: Viki de Figurative 
Bátran ajánlom mindenkinek, aki kritikát szeretne kérni a blogjáról, mert tényleg őszintén megmondja, hogy mi jó, és mi rossz a blogodon.:)

02.fejezet - Halálhír

Bonjour!Megérkezett a 2.rész is.Ez kicsit rövidebb lett,mint az előző, de azért remélem ez nem okoz nagy gondot.Nagyon örülök, hogy az előző részhez kaptam négy komit,még jobban örülnék, ha ehhez is kapnék párat.Örülök, hogy ennyire tetszik a sztori, így nekem is sokkal könnyebb az írás.Tudom, hogy van, akit érdekel a történet.Szóval köszönöm, hogy nyomon követitek a blogot, és hogy kommenteltek is.Jó olvasást.:)

Elerie*

A biztonság kedvéért a csuklójához kaptam, és még idegesebb lettem, amikor ott sem éreztem semmit.
-Harry! - kiáltottam le kétségbeesetten, sírást visszafojtó hangon
-Mi történt? - sietett fel - Te jó ég!
-Nem tudom, mi történt, de nincs pulzusa. - mondtam idegesen
-Ne mozdítsd meg, hívom a mentőket. - emelte füléhez a készüléket
Igaza volt, lehet, hogy nagyapa leesett az ágyról, és valamije megsérült, ilyenkor nem tanácsos mozdítani. Harry idegesen adta a mentők tudtára a címet, majd amikor letette a telefont, mellém lépett és megölelt. Iszonyatosan féltem, nem akartam, hogy bármi baja is legyen a nagyapának. Azt sem tudtam a nagyinak mit mondok majd. Pár pillanattal később hallottuk a mentő szirénáját, majd ahogy kinéztem az ablakon, megláttam, ahogy kiszállnak az autóból és besietnek az ajtón. Kiléptem a szobából, hogy tudják melyikbe kell jönni. Iszonyú ideges voltam, nagy úrrá lett bennem a félelem.
-Sajnálom. - nézett rám az egyik mentős - Már nem tudunk mit tenni.
-Ne. - nyögtem nehezen
-Kiküldünk egy halottkémet. A testét elvitetjük a ravatalozóba, és majd a boncolásnál meg tudják állapítani, hogy mis is okozta az úr halálát. Még egyszer fogadja őszinte részvétem.
A szívem majd' kiugrott a helyéről. Ez idő alatt a nagyi is átért. Értetlen arc kifejezéssel állt az ajtóban, amikor épp kikísértem a mentőket. Könnyes szemmel álltam ott egy helyben, nem tudtam mozdulni. A lábaim a földbe gyökereztek. A nagyi elsírta magát, úgy szaladt oda hozzám, majd szorosan magához ölelt.
-Annyira sajnálom. - szipogtam sírást visszafojtva
Nagyi nem szólt semmit, csak tovább sírt, arcát a vállamba fúrva. Harry eközben lassan lesétált, majd megkocogtatta a vállam. Eltátogta, hogy majd később átjön, és elmutogatta, hogy most visszamegy a nagymamájához. Apró bólintással nyugtáztam az általa közölteket, majd leültettem a nagyit a nappaliba, és elszaladtam zsebkendőért a konyhában lévő tartóhoz. A nagyi megállás nélkül zokogott, már alig kapott levegőt. Nem tudom, hogy mégis hogyan sikerült megállnom, hogy nem sírtam, de nem tehettem mást. Ismét csak úgy volt, mint annak idején anyával. Mutatnom kellett apának, hogy erős vagyok. Tudtam, hogy a nagyival részben könnyebb, viszont sok mindenben nehezebb lesz a gyász. Apa inni kezdett, ez volt a probléma. A nagyi nem fog, viszont sokkal rosszabb elveszíteni valakit, akivel már hosszú évtizedek óta vagytok házasok, mint valaki olyat, akivel alig húsz éve. Apa rettenetesen élte meg ezt az időszakot, és ennek még másfél év után sincs vége. Remélhetőleg a nagyival könnyebb lesz, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy jobb legyen neki. Milyen furcsa is a sors. Elmenekültem a probléma elől, ami már évek óta bánt, és hiába költöztem el, a múlt kísért. A lényeg ugyanaz. Az egyik szerettem elvesztésével a másik teljességgel összeomlik, és az én dolgom az, hogy segítsek rajta. A nagyival ez teljesen más lesz. Neki szívesen segítek, mert tudom, hogy ő is azon lesz, hogy ezt minél hamarabb túl élje. Apában viszont még csak fel sem merült az a gondolat, hogy változtasson az életvitelén. Tudom, hogy a nagyi már csak miattam is próbálkozni fog, elvégre menekülni próbálok, mégsem sikerül. Lehet ez a sorsom? Hogy az összetört lelkeket ápolgassam? Miközben a nagyit vigasztaltam, csengettek. Szinte biztos voltam benne, hogy a mentők által megbízott halottkém jött ki, és az állításom beigazolódott. Egy harmincas éveiben  járó férfi nyilvánította részvételét, majd elvitette a holttestet. A nagyi csak még jobban zokogott, miközben ezt végrehajtották az illetékesek. Ez a sírás úgy érem napokig, de akár hetekig is eltarthat, amit teljesen megértek, ennyi minimum több együtt töltött évtized után.
-Kicsim, megtennél nekem valamit? - kért meg a nagyi
-Bármit. - mondtam határozottan
-Egyedül hagynál egy kicsit. Szeretnék el..
-Ne folytasd. - vágtam a szavába - Harry mamájánál leszek.
Még utólag megöleltem a nagyit, majd átsétáltam az említett házba. Becsengettem, majd Harry komor arccal ajtót nyitott. Sajnálkozó tekintetét vetett rám, amikor meglátott az ajtóban,majd beinvitált. Ő, a nagymamája és én is a konyhában beszélgettünk egy-egy csésze tea mellett. Aggódtam a nagyi miatt.
-És te jól vagy? - kérdezte aggódó hangon Harry
-Nem mondanám. De azt hiszem sokkal könnyebben élem meg a gyászt, mint mások. A nagyi miatt iszonyatosan aggódok. Valószínűleg sírva ül a szobájukban. Nagyon féltem. - kortyoltam a teámba
-Ha bármire szükségetek van, csak szólj, segítünk. Mindenben. - mondta ellent nem tűrő hangon Harry mamája
-Köszönjük. - eresztettem felé egy halvány mosolyt
-Hívj engem is nyugodtan nagyinak. - jelentette ki - Kevés unokám van, és te nagyon szimpatikus vagy, kedveském.
-Rendben. - mosolyodtam el hálásan
Miután megittuk a számunkra kiöntött teát, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk. Vagyis inkább csak Harry erősködött, hogy menjünk vissza ketten.
-Bocsi, a nagyi miatt. Mindig mindenkit megpróbál jobb kedvre deríteni. - kért bocsánatot Harry, amikor kiléptünk a házból
-Nincs miért bocsánatot kérned. Nagyon aranyos nő, megkedveltem. - mosolyodtam el - Nagy baj lenne, ha később néznénk rá a nagyira? Tényleg szeretnék mellette lenni minden percben, de egyenlőre nem tudok oda visszamenni. Fé..
-Nem fog megharagudni, ha kicsit később mész vissza szerintem. - vágott a szavamba - Igyunk meg valamit.
-Köszönöm.
-Segítek, amiben csak tudok.
Elmentünk a legközelebbi kis kávézó féleségbe, majd nagyot sóhajtva helye foglaltam az egyik asztalnál. Arcomat a kezeimbe temetve dőltem hátra, majd még ebben az állapotban könyököltem az asztalra. Pár másodperc múlva felnéztem Harryre, aki csak bánkódva ült előttem. Legszívesebben sikítottam volna, ahogy az kifér a torkomon, de nem tehettem.
-Annyira nehéz minden. - mondtam gondterhelten
-Mégsem láttalak sírni. Mármint ne érts félre, nem azért mondtam, mert akarlak. De ez is azt bizonyítja, hogy milyen erős vagy. Elveszítetted az anyukádat, majd másfél évig azzal küszködtél, hogy apukádat kihúzd a gödörből. Másfél év rengeteg idő, és az, hogy ideköltöztél nem azt jelenti, hogy menekülsz a probléma előle, mert nem bírsz vele. Ez annak a jele, hogy túl sokáig voltál erős, és már nem bírod ezt a terhet. Hidd el, ez előny a mai világban. - mondta komolyan
-Akkor sem tudom, hogy mit kellene tennem. - mondtam tanácstalanul
-Rá fogsz jönni. - jelentette ki Harry magabiztosan
-Hozhatok nektek valamit? - jött oda egy pincér
-Én nem kérek semmit, köszi. - utasítottam vissza
-Két zöld teát. - adta le neki a rendelést Harry
-Azonnal hozom. - sétált el a srác
-Mondta, hogy nem kérek semmit. - néztem rá kérdőn
-Jót fog tenni, hidd el. - mondta határozottan
Alig két perccel később a pincér visszatért a Harry által kért zöld teákkal. Miközben azt kortyolgattam, azon tanakodtam, hogy mi tudnék tenni. Mivel tudnék segíteni a nagyinak. Közben az is eszembe jutott, hogy a boncoláskor kiderül majd, mi okozta nagyapa halálát. Kíváncsi lettem, hogy vajon mi történhetett. Szívroham? Esetleg egy agyvérzés? Fogalmam sem volt, vártam a hívást. A temetés is meg kell szerveznie valakinek, aki biztos, hogy nem a nagyi lesz. Ezt is el kell majd intéznem. Csupán tizennégy éves voltam, amikor a saját anyám temetését részben én szerveztem. Ott, Harlowban voltak rokonok, akik tudtak segíteni, de itt? Itt már a nagyin kívül egy rokonom sem él. Most szervezhetem a nagyapám temetését, tizenhat éves fejjel. Eközben aggódhatok a nagyi miatt, valamit azért is, hogy mi van apával, Harlowban. Iszik még vajon? Megtalálta már a levelem? Nem lehetett túl  nehéz ráakadni, ugyanis az ágyán hagytam a kis cetlit. Remélhetőleg meglelte, és nem feküdt rá, összegyűrve, majd eltüntetve ezzel. Vajon apa eljön majd a temetésre? Végülis csak az apósa volt. Nagyon remélem, hogy ő is, legalább azon a napon itt lesz a nagyi mellett, nem matt részegen.
-Elerie?! - szólított türelmetlenül Harry
-Tessék? - kérdeztem vissza
-Csak azt kérdeztem, nem akarsz-e még visszamenni?
-De, menjünk. - álltam fel sietősen
Lassan visszasétáltunk a nagyihoz, majd félve léptem át a küszöböt. Először fel sem tűnt, de nem hallottam a nagyi sírását. Arra gondoltam, biztos elaludt, nem is akartam zavarni. A lépcső utolsó fokától jobbra állt egy kis asztal szerűség, amin a vezetékes telefon volt. Villogott, ezzel jelezve a nem fogadott hívást. Feltételeztem, hogy a nagyi nem akart beszélni senkivel, ezért úgy gondoltam visszahívom a kijelzett számot. Harry ezidő alatt a nappaliban elhelyezkedő kanapén foglalt helyet, érdeklődő tekintettel. Két kicsengés után a telefont felvette a tulajdonosa, és, mint az kiderült, megérkeztek a boncolás eredményei.
-Jó napot. - köszönt bele egy mély hang
-Jó napot. - köszöntem vissza
-Maga Jenna Fay?
-Nem, az unokája vagyok. - ellenkeztem
-Rendben, megérkeztek a boncolás eredményei. Mr.Fay halálát szívinfarktus okozta. Fogadja őszinte részvétem.
-Köszönöm, hogy tájékoztatott. Viszlát. - csaptam le a telefont
Nagy sóhajjal ültem le Harry mellé. Közöltem vele, hogy ki, és mért hívott. A jobb kezét átemelte felettem, majd a jobb vállamra helyezve közelebb húzott magához és bele puszilt a hajamba.
-Minden rendben lesz. - suttogta kedvesen
-Nagyon remélem.
Úgy gondoltam el kellene kezdeni megszervezni a temetést, de még előbb fel szerettem volna hívni apát. Nem volt túl valószínű, hogy felveszi majd, de reménykedtem benne. Ahogy visszaléptem a vezetékes telefonhoz, felnéztem. Belehetett látni a lépcső utáni legelső szobába. Rossz ötletnek bizonyosult. Nem akartam hinni a szememnek. A fülemhez emelt telefon kiesett a kezemből, az állam a földet verve. Nem akartam elhinni. Nem történhetett meg velem ez is. Az életem nem lehet ennyire szörnyű ..

01.fejezet - Menekülés

Ahoj, nép!Megérkezett az első rész, és jó lenne, ha itt hagynátok majd a nyomát a tetszéseteknek, gondolok itt most kommentre, vagy épp feliratkozásra.Remélem tetszik a rész, jó olvasást!:))

Elerie*

-Oh, hova sietsz szépségem? - szólalt meg mögülem egy mély hang
Nem mertem hátra fordulni. Féltem, hogy ez nekem szólt, ugyanis rajtam kívül senki sem volt már az utcán, leszámítva azt, aki utánam szólt. Gyorsítottam a lépteimen, de éreztem, hogy a nyomomban van. Nem laktam messze a kocsmától, de félő volt, hogy hiába ez a kis távolság, nem fogok eljutni oda, mielőtt utol ér. A szívem a torkomban dobogott. Futni akartam, de féltem, hogy ő is futni fog, és hamarabb utol ér, ugyanis a futás rohadtul nem az erősségem. Fogalmam sem volt mit csináljak. Fussak, vagy tartsam a tempót? Hátra pillantottam, hogy felmérjem a közöttünk lévő távolságot és  idegesen tapasztaltam, hogy közelebb van, mint ahogy azt én gondoltam.
-Meg sem vársz? - szólt utánam ismét
Egész testemmel remegtem, de már csak pár lépés választott el az ajtótól, amit futva tettem meg. Ekkor megtörtént az, amitől féltem. Ő is futásnak eredt. Az idegességtől remegő kezeimből a kulcs a földre szaladt, amitől csak még feszültebb lettem. Sikerült felvennem, de már késő volt. Ott állt előttem, és az ajtónak szegezett. 
-Végül csak elértem, amit akartam. - mosolygott perverzül
Csókolgatni kezdte a nyakam, miközben a combomat simogatta. Próbáltam ellökni magamtól, de ez lehetetlennek tűnt tekintve, hogy sokkalta erősebb volt, mint én. Lassan lecipzározta a kabátomat, mire rám tört a sírás. Hirtelen felindulásból nagyon nehezen, de kicsit sikerült arrébb csúsznom és kezem ügyébe venni a párkányon pihenő virágcserepet. Velem volt elfoglalva, nem figyelte, hogy mit csinálok. Nem volt időm gondolkodni, amilyen erősen csak tudtam, szét törtem a fején a cserepet, aminek hatására a földre rogyott. Én sírva, még mindig remegő végtagokkal szaladtam fel a szobámba, majd a fontosabb dolgokat összepakoltam. Muszájnak éreztem, hogy egy üzenetet hagyjak apának, hogy tudja, miért mentem el. Remélhetőleg észreveszi majd magát és megváltozik.
'Sajnálom apa. Nem bírom tovább elviselni, hogy mindig azon kell aggódjak, melyik kocsmában vagy. A nagyiékhoz költözök, de ne keress, csak, ha úgy érzed kész vagy megváltozni. Bele fáradtam már az ápolgatásodba, mert nem éreztem, hogy te változtatni akartál volna a jelenlegi állapotodon. Szeretlek apa!'
Nem volt túl sok időm, féltem, hogy későn érek ki, de szerencsére nem. Amikor kiléptem a házból, még mindig ugyanabban a pózban feküdt az ajtó előtt. Ideges lettem, pedig eddig is az voltam. Nem visszakozhattam. Sírva szaladtam ki az állomásra, majd a menetrendet kezdtem el vizslatni. Nehéz volt, ugyanis a könnyektől nem sokat láttam. A következő vonat tíz perc múlva indult abba a városba, ahol a nagyiék élnek. Megkönnyebbültem, hogy nem kell órákon át az állomáson gubbasztanom késő este, de csak ezen a téren. Még mindig a könnyeimmel küszködve szálltam fel a vonatra, majd foglaltam el egy kabint egyedül. Nem volt nálam sok cucc, mert tényleg siettem. Az út elméletileg nem volt több, mint két óra, így beállítottam a telefonomat, hogy érkezés előtt negyed órával ébresszen.

Megérkeztem Holmes Chapelbe, de az úton egy pillanatot sem tudtam aludni. Nagy részét végig sírtam. Nem állt szándékomban elmondani a nagyiéknak, hogy miért ilyen későn jöttem, miért nem vártam holnapig. Becsengettem, majd nagyi pizsamában ajtót nyitott.
-Szia kincsem, gyere be. - invitált be - Mit keresel itt ilyen későn?
-Nagyi, ideköltözhetnék? - kérdeztem remegő hangon
-Persze, drágám, de mi történt?
-Nem bírom tovább apa mellet. Mindennap részegen jön haza, már másfél éve. Nem tudom ezt tovább csinálni. - sírtam el magam ismét
Nagyi szó nélkül megölelt, ami jól esett. Éreztem, hogy valaki támogat és mellettem van, nem csak fordítva. Nem tudtam eldönteni, hogy pontosan mi is a sírásom oka. A pár órával ezelőtt történtek, vagy az, hogy apát ott hagytam egyedül. De úgy éreztem, hogy kicsit mindkettő. Felmentem a vendégszobába, majd lecuccoltam. Miután lefürödtem nehézkesnek bizonyosult az alvás. Senkinek sem volt időm szólni, hogy eljövök. A sulit nem tudom, hogy fogom elintézni, mert félek az új közösségtől. Nekem pont jó volt a régi suliban, de oda soha többé nem megyek vissza. Anya sírja is ott van, amit minden héten meglátogattam. Még nehezebb lesz, hogy nem érzem majd a ő közelségét sem. Mindig ott merítettem erőt ahhoz, hogy újabban próbálkozzak apa régi énjének visszahozásával, de elegem van.

-Jó reggelt, drágám. - ébresztett a nagyi
-Neked is. - nyöszörögtem a reggeli rekedt hangomon
-Hogy érzed magad?
-Nem jól. Nagyon bánt, hogy nem tudom mi van apával. - sóhajtottam nagyot
-Nem lesz semmi. - próbált nyugtatni - Mihez szeretnél kezdeni? Fogsz iskolába járni, vagy magántanuló lennél inkább?
-Megpróbálkozok a bejárással, ha a közösség nem jó, akkor inkább magántanuló leszek. - mondtam kis gondolkozás után
-Rendben. - mosolyodott el - Mit szeretnél csinálni így szombaton?
-Kezdetnek reggelizni. - mondtam határozottan - És talán körbenézni a városban.
-A városnézés megoldható, de nem velem, vagy nagyapáddal kellene menned. Van egy barátnőm, akinek az unokája veled egy idős, a közeli gimibe jár, biztos szívesen körbe vezet.
-Köszönök mindent. - öleltem meg
-Kincsem, ezen nincs mit megköszönnöd, az unokám vagy. - ölelt vissza - Na gyere, tömjük meg a hasadat, utána meg átmegyünk Carolinehoz. - állt fel sietősen
Követtem a nagyit a konyháig, ahol nagyapa már a reggelivel bajlódott. Nem kérdezett semmit, csak kedvesen üdvözölt, majd egy kis türelemre intett a reggelivel kapcsolatban. Egyáltalán nem tartottam furcsának, hogy annak ellenére, hogy vele tegnap este nem beszéltem, nem kérdezte meg, hogy mi is az oka annak, hogy velük szeretnék élni. Biztos, hogy a nagyi beavatta már, mert ismer már annyira, hogy tudja, nem szeretnék róla beszélni, mert nekem kicsit kellemetlen. Miután megettem a nagyapa által sütött tömérdek mennyiségű gofrit, felmentem a szobámba, hogy felöltözzek. Tavasz volt, szóval nem volt sem túl hideg, sem túl meleg. Olyan pont kellemes. Miután ezzel is megvoltam, a fürdőbe mentem, hogy fogat mossak és a tegnapi ruháim láttán képek villantak be, amitől ideges lettem. A ruhákat bevittem a szobámba, majd elraktam, mert úgy terveztem, hogy délután elégetem őket. Új életet akarok kezdeni, ami így fog indulni.

-Mehetünk? - kérdezte a nagyi
-Persze. - bólintottam nagyot
Kicsit féltem ugyan, mert elvégre új emberrel ismerkedek meg és tartottam attól, vajon mit gondol majd rólam. Csak én és a nagyi mentünk, gyalog. Míg én, és az eddig még ismeretlen unoka körbe járjuk Holmes Chapelt, a nagyi beszélget a már rég nem látott barátnőjével. Azt sem tudom egyébként, hogy fiú lesz-e, vagy lány. Amikor megérkeztünk a nagyi becsengetett, én pedig kicsit félve álltam mellette. Egy biztató mosolyt küldött felém, majd nyílt az ajtó. Egy körülbelül velem egy korú, göndör fiú nyitott ajtót, majd széles mosoly terült az arcára a nagyim láttán.
-Oh, Jenna. - ölelte meg a nagyit - De rég nem láttalak. Megyek, szólok a nagyinak, gyertek be.
-Csak én megyek. - állította meg egy pillanatra a nagyi - Tulajdonképp azért jöttünk, mert az unokám nem rég költözött hozzánk. - ölelt magához - És abban reménykedtem, hogy majd körbevezeted a városban, ha nem nagy kérés.
-Semmi akadálya. - vont vállat - Szólok a nagyinak, hogy itt vagy.
Pár pillanat múlva egy idős hölggyel jött vissza, akinek a nagyi bemutatott, majd körbe ölelgetett. Eközben azt hajtogatta, hogy mennyit hallott már rólam, és szebb vagyok, mint ahogy azt elképzelte  a nagyi elmesélései alapján. Ez már kicsit furi volt számomra, de nem zavart, nagyon tetszett, hogy ilyen kedves volt. Egy röpke tíz perces ismerkedés után én, és az eddig még ismeretlen idegenvezetőm útnak indultunk.
-Szóval, Elerie. - biztosította magát a nevem felől
-Igen. - helyeseltem a felvetését
-Harry vagyok. - mutatkozott be - Honnan jöttél?
-Harlowból. - válaszoltam egyszerűen
-És miért döntöttél úgy, hogy ide költözöl? - kérdezte kíváncsian
-Ne haragudj, de nem szeretnék erről beszélni. - mondtam kicsit bánkódva
-Nem gond, elvégre alig negyed órája ismerjük egymást, megértem. Miket szeretnél először nézni?
-A nagyi gondolom azért akarta, hogy egy velem egykorú kísérjen el, mert ő csak a nevezetességeket mutatta volna meg, de én inkább olyan helyekre lennék kíváncsi, ahol a barátokkal lehet lógni.
-Itt nincs is kifejezett nevezetesség, viszont van egy jó kis étterem innen úgy két utcányira. Benézünk?
-Van kedved?
-Azért vagyok itt, hogy megmutassam azt, amit látni szeretnél.
-Akkor menjünk. - mosolyodtam el
-Mesélj még magadról. - kért meg Harry, amikor elindultunk az étterem felé
-Mit szeretnél tudni?
-Mindent. - mondta határozottan - Hány éves vagy, mikor jöttél, hova jársz suliba, vannak-e tesóid?!
-Úgy tűnik elkerülhetetlen, hogy ne mondjam el, pontosan miért is vagyok itt, szóval elmesélem majd, csak előbb üljünk le. - sóhajtottam nagyot
-De biztos elszeretnéd mondani? - kérdezte aggódva
-Hátra akarom hagyni a múltat, és ahhoz az is hozzá tartozik, hogy valakinek mindent elmondjak. Ki kell adnom magamból, és remélhetőleg így már érteni fogod a hirtelen költözésem okát, és azt, hogy miért nem akartam erről beszélni.
-Rendben. Tényleg megbízhatsz bennem. - mosolygott kedvesen
Útközben mesélt magáról, többek közt az eddigi életéről. Megtudtam, hogy a szülei kiskorában elváltak, ő pedig az anyukájával él. Azt is elmesélte, hogy van egy nővére, aki a barátjánál lakik, nem messze Holmes Chapeltől, egy kis falu féleségben. Valószínűleg abba a gimibe fogok menni, amelyikbe ő jár, ugyanis egyedül őt ismerem még ebből a városból a nagyszüleimen, és az ő nagymamáján kívül. Remélhetőleg nem lesz nehéz a beilleszkedés, ettől félek a leginkább. Lassan megérkeztünk az étteremhez, majd a külső asztalok egyikét elfoglaltuk.
-Húú, szóval. - sóhajtottam nagyot, amikor leültünk - Egyke vagyok, 16 éves, és amint azt már említettem, Harlowban éltem eddig. Anyu másfél éve meghalt, rákban. - mondtam akadozva, a könnyeimmel küszködve
-Részvétem. - mondta együtt érzően
-Ezután apa ahelyett, hogy megpróbálta volna feldolgozni, a piába menekült és azóta nem telik el úgy nap, hogy ne lenne részeg.
-Nem gondolkodtál még valami elvonón?
-Oh, hányszor. De tudom, hogy felesleges, mert úgy sem járna be. Már másfél éve úgy érzem, hogy én tartom el apát, és ezt nem bírtam tovább.
-Mert nem érezted, hogy ő próbálkozna. - fejezte be a mondatom - Egy időben anyával is ez volt, amikor apa kimondta, hogy válni akar, de ő szerencsére hamar túl volt rajta. De elképzelni sem tudom, milyen érzés lehetett elveszíteni az anyukádat.
-Ne is akard megtudni. Rengeteget sírtam, de azt hittem, ha apa azt látja, hogy erős vagyok, akkor majd arra gondol, hogy ha én túl tettem magam rajta, akkor majd ő is megpróbálja, de nem így lett. És ez nem is volt teljesen igaz, ugyanis tudom, hogy soha nem leszek túl azon, hogy anya meghalt.
-Ezt nem is lehet feldolgozni. - mondta megértően

Miután kibeszélgettük magunkat az étteremben, Harry megmutatta a legközelebbi mozit, ahová ő szokott járni a barátaival és a lelkemre kötötte, hogy egyszer nekünk is el kell majd mennünk. Ezután elmentünk egy parkba, voltunk játszótéren, és valami szabadidőközpontban, ahol pályát lehet bérelni focizáshoz, vagy esetleg kosarazáshoz. Volt még ott egy kis bár szerűség, konditerem és egy bowling pálya is. Miután minden közelben lévő lényegesebb helyet megnéztünk, visszaindultunk Harry nagymamájának a lakásához.
-Képzeld, olvastam valahol, hogy Londonban van valami esőszoba, vagy mi. Az a lényege, hogy a helységben minden négyzetméteren esik az eső, csak ott nem, ahol épp állsz. Ez tiszta furcsa. - mondta meghökkenve
-Érdekes. Oda mentünk volna kirándulni az osztállyal. Mondjuk amúgy sem mentem volna, de nem is baj, mert jobb, hogy itt vagyok a nagyiékkal. De azért egyszer jó lenne megnézni, kíváncsi vagyok milyen lehet.
-Megígérem neked, hogy bármi történjék, mi ketten legalább egyszer elfogunk menni abba az esőszobába. - mondta magabiztosan
-Jól érzed magad? - kérdeztem nevetve
Nevetve?! Ez még furcsa volt számomra, de tetszett. Az elmúlt két évben alig mosolyogtam, nemhogy nevessek valaki olyanon, akit még fél napja sem ismerek. Örültem, hogy végre ilyet is tudok. Úgy éreztem ez is csak annak a jele, hogy tényleg kaptam esélyt egy új, és jobb életre.
-Igen. - bólintott nagyot - Sokan csinálnak ilyet, hogy ezzel borítékolják le a barátságukat. Megígérnek valamit, amit aztán teljesíteniük kell.
-És én mit ígérhetnék? Fogalmam sincs. - mondtam tanácstalanul
-Elég, ha megfogadod, hogy mindig mindenben mellettem leszel.
-Rendben. Akkor megígérem, hogy mindig, mindenben melletted leszek és soha nem hagylak magadra. - jelentettem ki, mire megölelt
Kicsit késlekedve, de viszonoztam a gesztusát, majd tovább haladtunk. Kicsit furcsa volt még nekem ez a közvetlenség, de nem mondom, hogy nem esett jól. Örültem, hogy Harry ilyen megértő, és rendes. Miután visszaértünk a nagyiékhoz, ők még nagyban beszélgettek. Úgy döntöttünk, mi inkább átmegyünk az én nagyim lakásába, mert Harry már rég találkozott a nagyapámmal és sokat szoktak beszélgetni, meg én se beszéltem vele túlzottan. Közöltük a beszélgető nagyikkal, hogy hol leszünk, majd átsétáltunk hozzánk. Amikor eljöttünk, nagyapa még otthon volt, ezért sem értettem, hogy hol lehetett, ugyanis a fél házat körbe jártam, de ő sehol nem volt és a szólítgatásomra sem reagált. Végül felnéztem az emeltre, arra gondoltam biztos ledőlt aludni. Abban igazam volt, hogy ledőlt, de nem hiszem, hogy aludni. Nagyapa a földön feküdt, nem láttam, hogy a mellkasa egyenletesen emelkedne le, majd fel. Közelebb léptem, majd kitapintottam a pulzusát a nyakánál, és megijedtem, amikor nem éreztem, hogy lüktetne az ér a nyakában. A biztonság kedvéért a csuklójához kaptam, és még idegesebb ettem, amikor ott sem éreztem semmit ..

Prológus

Sziasztok!Egy újabb bloggal jelentkezek, ami remélem ugyanúgy tetszeni fog, mint az eddigiek.Ez egy kicsit eltér majd ez eddigiektől, mert nem nagyon volt még olyan, amiben a lány az egyik bandatagot még az X-Faktorba való jelentkezése előtt ismerné.Ha tetszik, és nyomon szeretnéd követni, iratkozz fel, amit megtehetsz a blog bal oldalán.Szóval jó olvasást, örülnék majd azért 1-2 kommentnek, jöhet hideg-meleg egyaránt.

Elerie*

Remek, egy újabb nap, amikor azon aggódhatok a suliban, hogy apa mit csinál. Amióta anya meghalt, apa teljesen leadott, és szinte mindennap részegen jön haza. Iszonyú nekem ezt elviselni 16 évesen, mert tehetetlen vagyok. Gondolkodtam rajta, hogy a nagyiékhoz költözök, de nem tudnám apát ilyen állapotban egyedül itt hagyni. Már valami elvonóra is beakartam íratni, de biztos vagyok benne, hogy nem járna el. Azóta én próbálok pénzt szerezni, viszont a dolog rendkívül nehéz, főleg, hogy még érettségim nincs, a diákmunkák nagy része pedig már be van töltve. Most is vonakodva öltöztem fel, hogy iskolába mehessek, bár legszívesebben itthon maradtam volna apával. Miután elkészültem, felszálltam a buszra, és teljesen megváltoztam, ahogy azt mindennap. Próbáltam elrejteni a problémáimat és az iskolára koncentrálni nem arra, hogy vajon apa hol ihatja le magát a sárga földig éppen. Szerencsére rengeteg olyan elmebeteg osztálytársam van, akiknek a társaságában csak nevetni tudok. Természetesen anya halála engem is megviselt, de kilátástalan volt, hogy túl élje a rákot, ugyanis későn észlelték a bajt.
-Szia törpe. - borzolta össze a hajam Adam
-Cső. - köszöntem kicsit kedvtelenül
Anyu haláláról tudnak páran, de arról, hogy azóta apával mennyi problémám van, senkinek sem beszéltem. Nincs senki, akiben teljesen megbíznék, ami csak még jobban megnehezíti a dolgot. Itt a suliban persze, vannak barátaim, de még sem olyan, akivel mindent megosztanék, hiába vagyunk már másodévesek. Szerencsére nagyon hamar összekovácsolódott az osztályunk. Anyu tavaly előtt, nyáron veszítette az életét, így én az egész nyarat otthon töltöttem aput ápolgatva, mindhiába. Viszont kettőnk közül én voltam az, aki erősnek mutatta magát. Én voltam az, aki csak este sírt, de akkor rengeteget. Volt, hogy napokig egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni, de ez változott. Ugyan nem telik el úgy nap, hogy ne gondoljak anyára, de már egy árnyalattal könnyebb, hiszen nem teljesen, de sikerült feldolgoznom a másfél éve történteket, apuval ellentétben.
-Mi az első óránk? - kiáltott az ajtóból becsengő után Carol
-Szerintem biosz. - válaszolt vállat vonva az első padban ülő George
-Tényleg. - rohant be a tanár láttán
Miután a már megszokott mozdulatsorokat végeztük, és mindenki megállt a padja mellett, várva a tanárt, a mellettem álló Helen megkocogtatta a vállam, hogy rá figyeljek. Adam és George felé mutatott, ugyanis Adam ismét poénos kedvében volt, mint általában. A tanár szépen lassan besétált kezében a naplóval, valamint a biosz könyvvel, gondosan elhelyezte azokat az asztalon, majd kezeit maga előtt össze kulcsolva nézett a két hetesre, és várta, hogy jelentsenek.
-Tanárnőnek jelentem, az osztály létszáma huszon..harmincegy. - javította ki saját magát Carol, mire mindenki felnevetett - Evelyn hiányzik csak, tanárnő. - mondta a nevetés lecsillapodása után
-Rendben, üljetek le. - helyezte magát ő is kényelembe
Eközben mindenki az első padba álló Adamet és Georgeot figyelte. George leülni készült, viszont Adam a klasszikus, mégis vicces szívatást használta, és egy ügyes mozdulattal a két padsor közti helyre rúgta George alól a széket, aki így a földön landolt. Ott ülve kinevette saját magát, ahogy az egész iskola zenghetett a mi nevetésünktől. A tanár sem bírta ki, pedig nem a nevetős fajta.
-Rendben, csendesedjetek el. - szólt a tanár, miután abba hagyta a nevetést, lassan pedig mi is elhallgattunk
Mint az utóbbi időben, az órán most sem tudtam figyelni. A jegyeim az általános iskolában való teljesítményeimhez képest nagyon leromlottak. Az órát ismét a füzetem firkálásával, és a problémák megoldásának gondolkodásával töltöttem el. A tanár mindig magyarázott valamit, de jelenleg azt sem tudtam eldönteni, hogy hol vagyok. Nagyon szerettem volna a nagyihoz költözni. Persze, nem azért, hogy megszabaduljak aputól, hanem a problémáktól. Ötletem sincs, hogy mégis hogy tudnám apát kirángatni ebből a gödörből.
-Héé. - bökött meg ismét Helen, mire felé fordultam
Ezúttal a mögöttünk alvó két jómadárra mutatott, de nem értettem, hogy miért. A tanár kiment egy pillanatra mondván, hogy rossz naplót hozott be, márpedig be kellett írnia az előző órán lefelelt Esther négyesét. Még mindig nem értettem, Helen mire célzott, majd amikor lenézett a cipőjükre, bevillant. Mindketten oldalasan fordultunk a háttámlának, majd amikor rájöttünk, hogy így nehézkes lesz a dolog, leguggoltunk. Óvatosan kikötöttük a két áldozatunk cipőfűzőjét. Helen Matt jobb és bal cipőfűzőjét kötötte össze, míg én a Tomét. Nevetve visszafordultunk, majd bejött a tanár is kezében a jó naplóval. Helen az a lány, aki mindig kihozza belőlem a legőrültebb oldalamat.Ő az, akivel mindig minden csínyt elkövetek, és mindig kimagyarázzuk magunkat, ha valami csoda folytán elkapnak. Mi ketten, Adam és George az, aki mindig szívat valakit.
-Milyen óra? - kérdezte kicsengőkor Adam
-Tesi. - mondták körülbelül hatan, ugyanolyan unottan
Mindannyian lementünk kezünkben a tesi cuccunkkal. Megvártuk, míg az előző osztály kijön az öltözőből, majd megrohamoztuk azt. Mindenki a már megszokott helyére ült le, és kezdte el lefejteni magáról azt a ruhát, amiben jött. Miután én ezzel végeztem, kimentem a folyosóra, ahol a srácok voltak és még pár előttem átöltözött lány. A tanár beszólt a többieknek az öltözőbe, hogy mozgassák magukat, majd pár perc múlva kint sorakozott mindenki a folyosón. Ezután a tanár utasítására bevonultunk a tesiterembe és a jelentés után közölte velünk az órai anyagot.
-A mai órán a talaj tornát fogjuk gyakorolni és erősíteni fogunk. Kezdetnek négy kör futás, fiúknak 10, lányoknak 5 fekvőtámasz. Lehet kezdeni. - tapsolt egyet, mire mindenki jobbra fordult és futni kezdett
Adam, mint minden tesi órán, most is túl volt pörögve. Két, vagy talán három alkalommal is lehagyott, de egyáltalán nem zavart. Csak kedvtelenül kocogtam le a kiszabott négy kört, majd nagy nehezen lezavartam az öt fekvőtámaszt, de a kezeim már nem bírták sokáig. Nagyot sóhajtva álltam fel, amikor végeztem, majd szépen lassan mindenki így tett. A tanár megállt előttünk, majd a bordásfala utasított minket húzódzkodni. Nagy kínok közt ezzel is végeztem, ezután elő kellett pakolnunk a szőnyegeket és páronként felállni a szőnyeg két oldalán. Én Helennel voltam, aki ismét fel volt pörögve, pedig tesi órán nem szokott túlzottan, de lényegtelen. Először bukfenceket gyakoroltunk, komolyan, mintha 10 évesek lennénk, de megértettem miért van rá szükség, amikor Tina eldőlt oldalra. A fejen állással kicsit meggyűlt a bajom, mert nem tudtam magam megtartani, csak a sokadik próbálkozásra. Az óra végén ingafutás volt, amit gyűlölök. A fiúk kezdték, mint mindig. A falnak volt támasztva a körülbelül 20 centi vastag, kék szivacs, az elől pedig a kis kapu el volt húzva, szerencsére. Az első fiúcsapatból Adam, George és Tom olyan lendülettel csapódtak neki a szivacsnak, hogy rájuk dőlt, amin a tanár is kénytelen volt nevetni. Miután még egy tanárt sikerült felvidítanunk, és mindenki túl volt az ingafutáson, visszamehettünk az öltözőbe. Osztályfőnöki volt a következő óra, amin sosem csinálunk semmit. Van, hogy az oszi be sem jön, bár most jó lenne, ugyanis a kirándulással kapcsolatban lennének kérdések. Sokan azt mondják, hogy az egyel felettünk járó rendészetis osztállyal megyünk, de ez még nem biztos. Miután mindenki átöltözött és fáradtan beesett a terembe, pár perccel csengő után az osztály főnök is bejött, ami nagy szó. Levágta magát a tanári asztalhoz, majd az asztalra téve az összekulcsolt kezét körbe nézett rajunk.
-Március van. Gondolkozni kéne a kiránduláson. - vágott a közepébe
-Tényleg a harmadikosokkal megyünk? - kiabált be Adam
-Úgy volt, de nem. - ellenkezett az oszi - Az úgy nem osztály kirándulás szerintem. Bárkinek bármi ellenvetése? Nem? Oké, én is így gondoltam. - válaszolta meg a saját kérdését, majd nevetni kezdett az osztály nagy része
Az oszi ritkán jön be, de nagy arc. Csak a törit tanítja nekünk, de a legtöbb órán nevetünk. Nagyon rendes, csak néha kicsit kemény a tanulással szemben. Van egy-két haver a harmadikosok közt, akikkel beszélgetni szoktam, és azt mondták, velük még nem íratott dogát és mindig négyes-ötös mindenki. Mi az osztálya vagyunk, könyörgöm. Nem tudna kicsit lazább lenni?
-És akkor hova megyünk? - kérdezte Carol
-Nem tudom van-e ötletetek, de én Londont tudnám javasolni. Ott a Big Ben, a London Eye, a Buckhingam palota, múzeumok és még sorolhatnám.
-Mivel megyünk? - kiabált be Zack
-Vonattal. - vont vállat az oszi - Olcsó, nincs messze, és gyors is.

Nem jártam még Londonban, de, ahogy az anyagiakat eltekintem, nem is fogok eljutni. Apa nem dolgozik, én pedig csak épp, hogy össze tudom kaparni azt a kevéske pénzt, amire szükségünk van. Most már tényleg nem bírom tovább, ha ez nem fog változni, muszáj leszek a nagyiékhoz költözni. Nem akarom minden napomat azzal tölteni, hogy apát próbáljam meg rábeszélni, hogy hagyjon fel az ivással, és menjen el dolgozni. Komolyan úgy érzem, mintha kettőnk közül én nevelném őt, és nem ő engem. Minden más volt, amikor anya még élt. Apa vidám volt, szerelmes és boldog. Ahogy anya is. Amikor kiderült, hogy anya rákja gyógyíthatatlan, és már kemoterápiára sem érdemes járnia, mert azzal semmit sem érne el, mindenki teljesen összeomlott. Anya próbált pozitívan gondolkodni, mert elméletileg az ilyen csak jó hatással van rá, de apa nem tudott így tenni. Nem tudta elrejteni, mennyire fél attól, hogy elveszíti anyát. Én már hozzá szoktam, hogy mindenki előtt lepleznem kell a nullával egyenlő életkedvemet, de már kezdem unni. Ha elköltöznék a nagyiékhoz, minden megváltozna. Új életet kezdhetnék. Ez olyan lenne, mit egy esély arra, hogy boldog lehessek, de nem tudnám apát itt hagyni, mert tudom, hogy szüksége van valakire, aki mellette van, és csak én maradtam neki. Viszont úgy érzem, hogy ezt már nem bírom sokáig. Minden este sírva alszok el és várom, hogy apa haza jöjjön, ami mindig a hajnali órákban történik. Ezen most már tényleg változtatnom kell, úgyhogy cselekedtem. Még nem fürödtem le, így apa után indultam. Általában csak a sarkon lévő kocsmáig tud eltámolyogni, ott issza le magát minden este. Felhúztam a cipőmet, magamra vettem a kabátomat, majd elindultam. Sosem szerettem egyedül sétálni az utcán éjszaka, most viszont okom volt rá. Nem messze a kocsmától három-négy srác cigizett, látszott rajtuk, hogy van már bennünk, de nem érdekelt. Ha már eddig eljöttem, nem fordulhatok vissza. Beléptem a helyiségbe, és azonnal megcsapott a bűz. Füst-és pia szag csapta meg az orrom, a látásomat pedig korlátozta a már majdnem kézzel fogható füst, ami a levegőben volt. Átverekedtem magam az izzadt tömegen, majd nagy nehezen megtaláltam apát.

-Gyere apa, menjünk haza. - fogtam meg a kezét

-Nem megyek sehova. - húzta vissza indulatosan a kezét az enyémből

Fogalma sem volt róla, hogy mennyire megalázó ez nekem. Az, hogy 16 évesen itt vagyok egy kocsmában azért, hogy haza vigyem őt és segítsek neki, ahogy az elmúlt másfél évben, de ő  még csak nem is próbálkozik. Sokkal könnyebb lenne, ha tudnám, hogy ő is szeretne megváltozni, de nem teszi.

-Nem szórakozz, apa. Eleget ittál már, menjünk haza, kérlek. - kérleltem továbbra is

-Fogd már fel, hogy nem megyek sehova! - mondta türelmetlen hangnemben, már ordibálva

Rosszalló tekintetet vetettem rá, majd a könnyeimmel küszködve léptem ki a kocsmából, hogy haza menjek. Végeztem, ennyi volt, feladom. Fogalmam sincs, hogy fogok eljutni, de a nagyiékhoz költözök. Nem érdekel, hogy itt hagyom a sulit és a barátaimat, de nem bírom ezt tovább apával.

-Oh, hova sietsz szépségem? - szólalt meg mögülem egy mély hang