01.fejezet - Menekülés

Ahoj, nép!Megérkezett az első rész, és jó lenne, ha itt hagynátok majd a nyomát a tetszéseteknek, gondolok itt most kommentre, vagy épp feliratkozásra.Remélem tetszik a rész, jó olvasást!:))

Elerie*

-Oh, hova sietsz szépségem? - szólalt meg mögülem egy mély hang
Nem mertem hátra fordulni. Féltem, hogy ez nekem szólt, ugyanis rajtam kívül senki sem volt már az utcán, leszámítva azt, aki utánam szólt. Gyorsítottam a lépteimen, de éreztem, hogy a nyomomban van. Nem laktam messze a kocsmától, de félő volt, hogy hiába ez a kis távolság, nem fogok eljutni oda, mielőtt utol ér. A szívem a torkomban dobogott. Futni akartam, de féltem, hogy ő is futni fog, és hamarabb utol ér, ugyanis a futás rohadtul nem az erősségem. Fogalmam sem volt mit csináljak. Fussak, vagy tartsam a tempót? Hátra pillantottam, hogy felmérjem a közöttünk lévő távolságot és  idegesen tapasztaltam, hogy közelebb van, mint ahogy azt én gondoltam.
-Meg sem vársz? - szólt utánam ismét
Egész testemmel remegtem, de már csak pár lépés választott el az ajtótól, amit futva tettem meg. Ekkor megtörtént az, amitől féltem. Ő is futásnak eredt. Az idegességtől remegő kezeimből a kulcs a földre szaladt, amitől csak még feszültebb lettem. Sikerült felvennem, de már késő volt. Ott állt előttem, és az ajtónak szegezett. 
-Végül csak elértem, amit akartam. - mosolygott perverzül
Csókolgatni kezdte a nyakam, miközben a combomat simogatta. Próbáltam ellökni magamtól, de ez lehetetlennek tűnt tekintve, hogy sokkalta erősebb volt, mint én. Lassan lecipzározta a kabátomat, mire rám tört a sírás. Hirtelen felindulásból nagyon nehezen, de kicsit sikerült arrébb csúsznom és kezem ügyébe venni a párkányon pihenő virágcserepet. Velem volt elfoglalva, nem figyelte, hogy mit csinálok. Nem volt időm gondolkodni, amilyen erősen csak tudtam, szét törtem a fején a cserepet, aminek hatására a földre rogyott. Én sírva, még mindig remegő végtagokkal szaladtam fel a szobámba, majd a fontosabb dolgokat összepakoltam. Muszájnak éreztem, hogy egy üzenetet hagyjak apának, hogy tudja, miért mentem el. Remélhetőleg észreveszi majd magát és megváltozik.
'Sajnálom apa. Nem bírom tovább elviselni, hogy mindig azon kell aggódjak, melyik kocsmában vagy. A nagyiékhoz költözök, de ne keress, csak, ha úgy érzed kész vagy megváltozni. Bele fáradtam már az ápolgatásodba, mert nem éreztem, hogy te változtatni akartál volna a jelenlegi állapotodon. Szeretlek apa!'
Nem volt túl sok időm, féltem, hogy későn érek ki, de szerencsére nem. Amikor kiléptem a házból, még mindig ugyanabban a pózban feküdt az ajtó előtt. Ideges lettem, pedig eddig is az voltam. Nem visszakozhattam. Sírva szaladtam ki az állomásra, majd a menetrendet kezdtem el vizslatni. Nehéz volt, ugyanis a könnyektől nem sokat láttam. A következő vonat tíz perc múlva indult abba a városba, ahol a nagyiék élnek. Megkönnyebbültem, hogy nem kell órákon át az állomáson gubbasztanom késő este, de csak ezen a téren. Még mindig a könnyeimmel küszködve szálltam fel a vonatra, majd foglaltam el egy kabint egyedül. Nem volt nálam sok cucc, mert tényleg siettem. Az út elméletileg nem volt több, mint két óra, így beállítottam a telefonomat, hogy érkezés előtt negyed órával ébresszen.

Megérkeztem Holmes Chapelbe, de az úton egy pillanatot sem tudtam aludni. Nagy részét végig sírtam. Nem állt szándékomban elmondani a nagyiéknak, hogy miért ilyen későn jöttem, miért nem vártam holnapig. Becsengettem, majd nagyi pizsamában ajtót nyitott.
-Szia kincsem, gyere be. - invitált be - Mit keresel itt ilyen későn?
-Nagyi, ideköltözhetnék? - kérdeztem remegő hangon
-Persze, drágám, de mi történt?
-Nem bírom tovább apa mellet. Mindennap részegen jön haza, már másfél éve. Nem tudom ezt tovább csinálni. - sírtam el magam ismét
Nagyi szó nélkül megölelt, ami jól esett. Éreztem, hogy valaki támogat és mellettem van, nem csak fordítva. Nem tudtam eldönteni, hogy pontosan mi is a sírásom oka. A pár órával ezelőtt történtek, vagy az, hogy apát ott hagytam egyedül. De úgy éreztem, hogy kicsit mindkettő. Felmentem a vendégszobába, majd lecuccoltam. Miután lefürödtem nehézkesnek bizonyosult az alvás. Senkinek sem volt időm szólni, hogy eljövök. A sulit nem tudom, hogy fogom elintézni, mert félek az új közösségtől. Nekem pont jó volt a régi suliban, de oda soha többé nem megyek vissza. Anya sírja is ott van, amit minden héten meglátogattam. Még nehezebb lesz, hogy nem érzem majd a ő közelségét sem. Mindig ott merítettem erőt ahhoz, hogy újabban próbálkozzak apa régi énjének visszahozásával, de elegem van.

-Jó reggelt, drágám. - ébresztett a nagyi
-Neked is. - nyöszörögtem a reggeli rekedt hangomon
-Hogy érzed magad?
-Nem jól. Nagyon bánt, hogy nem tudom mi van apával. - sóhajtottam nagyot
-Nem lesz semmi. - próbált nyugtatni - Mihez szeretnél kezdeni? Fogsz iskolába járni, vagy magántanuló lennél inkább?
-Megpróbálkozok a bejárással, ha a közösség nem jó, akkor inkább magántanuló leszek. - mondtam kis gondolkozás után
-Rendben. - mosolyodott el - Mit szeretnél csinálni így szombaton?
-Kezdetnek reggelizni. - mondtam határozottan - És talán körbenézni a városban.
-A városnézés megoldható, de nem velem, vagy nagyapáddal kellene menned. Van egy barátnőm, akinek az unokája veled egy idős, a közeli gimibe jár, biztos szívesen körbe vezet.
-Köszönök mindent. - öleltem meg
-Kincsem, ezen nincs mit megköszönnöd, az unokám vagy. - ölelt vissza - Na gyere, tömjük meg a hasadat, utána meg átmegyünk Carolinehoz. - állt fel sietősen
Követtem a nagyit a konyháig, ahol nagyapa már a reggelivel bajlódott. Nem kérdezett semmit, csak kedvesen üdvözölt, majd egy kis türelemre intett a reggelivel kapcsolatban. Egyáltalán nem tartottam furcsának, hogy annak ellenére, hogy vele tegnap este nem beszéltem, nem kérdezte meg, hogy mi is az oka annak, hogy velük szeretnék élni. Biztos, hogy a nagyi beavatta már, mert ismer már annyira, hogy tudja, nem szeretnék róla beszélni, mert nekem kicsit kellemetlen. Miután megettem a nagyapa által sütött tömérdek mennyiségű gofrit, felmentem a szobámba, hogy felöltözzek. Tavasz volt, szóval nem volt sem túl hideg, sem túl meleg. Olyan pont kellemes. Miután ezzel is megvoltam, a fürdőbe mentem, hogy fogat mossak és a tegnapi ruháim láttán képek villantak be, amitől ideges lettem. A ruhákat bevittem a szobámba, majd elraktam, mert úgy terveztem, hogy délután elégetem őket. Új életet akarok kezdeni, ami így fog indulni.

-Mehetünk? - kérdezte a nagyi
-Persze. - bólintottam nagyot
Kicsit féltem ugyan, mert elvégre új emberrel ismerkedek meg és tartottam attól, vajon mit gondol majd rólam. Csak én és a nagyi mentünk, gyalog. Míg én, és az eddig még ismeretlen unoka körbe járjuk Holmes Chapelt, a nagyi beszélget a már rég nem látott barátnőjével. Azt sem tudom egyébként, hogy fiú lesz-e, vagy lány. Amikor megérkeztünk a nagyi becsengetett, én pedig kicsit félve álltam mellette. Egy biztató mosolyt küldött felém, majd nyílt az ajtó. Egy körülbelül velem egy korú, göndör fiú nyitott ajtót, majd széles mosoly terült az arcára a nagyim láttán.
-Oh, Jenna. - ölelte meg a nagyit - De rég nem láttalak. Megyek, szólok a nagyinak, gyertek be.
-Csak én megyek. - állította meg egy pillanatra a nagyi - Tulajdonképp azért jöttünk, mert az unokám nem rég költözött hozzánk. - ölelt magához - És abban reménykedtem, hogy majd körbevezeted a városban, ha nem nagy kérés.
-Semmi akadálya. - vont vállat - Szólok a nagyinak, hogy itt vagy.
Pár pillanat múlva egy idős hölggyel jött vissza, akinek a nagyi bemutatott, majd körbe ölelgetett. Eközben azt hajtogatta, hogy mennyit hallott már rólam, és szebb vagyok, mint ahogy azt elképzelte  a nagyi elmesélései alapján. Ez már kicsit furi volt számomra, de nem zavart, nagyon tetszett, hogy ilyen kedves volt. Egy röpke tíz perces ismerkedés után én, és az eddig még ismeretlen idegenvezetőm útnak indultunk.
-Szóval, Elerie. - biztosította magát a nevem felől
-Igen. - helyeseltem a felvetését
-Harry vagyok. - mutatkozott be - Honnan jöttél?
-Harlowból. - válaszoltam egyszerűen
-És miért döntöttél úgy, hogy ide költözöl? - kérdezte kíváncsian
-Ne haragudj, de nem szeretnék erről beszélni. - mondtam kicsit bánkódva
-Nem gond, elvégre alig negyed órája ismerjük egymást, megértem. Miket szeretnél először nézni?
-A nagyi gondolom azért akarta, hogy egy velem egykorú kísérjen el, mert ő csak a nevezetességeket mutatta volna meg, de én inkább olyan helyekre lennék kíváncsi, ahol a barátokkal lehet lógni.
-Itt nincs is kifejezett nevezetesség, viszont van egy jó kis étterem innen úgy két utcányira. Benézünk?
-Van kedved?
-Azért vagyok itt, hogy megmutassam azt, amit látni szeretnél.
-Akkor menjünk. - mosolyodtam el
-Mesélj még magadról. - kért meg Harry, amikor elindultunk az étterem felé
-Mit szeretnél tudni?
-Mindent. - mondta határozottan - Hány éves vagy, mikor jöttél, hova jársz suliba, vannak-e tesóid?!
-Úgy tűnik elkerülhetetlen, hogy ne mondjam el, pontosan miért is vagyok itt, szóval elmesélem majd, csak előbb üljünk le. - sóhajtottam nagyot
-De biztos elszeretnéd mondani? - kérdezte aggódva
-Hátra akarom hagyni a múltat, és ahhoz az is hozzá tartozik, hogy valakinek mindent elmondjak. Ki kell adnom magamból, és remélhetőleg így már érteni fogod a hirtelen költözésem okát, és azt, hogy miért nem akartam erről beszélni.
-Rendben. Tényleg megbízhatsz bennem. - mosolygott kedvesen
Útközben mesélt magáról, többek közt az eddigi életéről. Megtudtam, hogy a szülei kiskorában elváltak, ő pedig az anyukájával él. Azt is elmesélte, hogy van egy nővére, aki a barátjánál lakik, nem messze Holmes Chapeltől, egy kis falu féleségben. Valószínűleg abba a gimibe fogok menni, amelyikbe ő jár, ugyanis egyedül őt ismerem még ebből a városból a nagyszüleimen, és az ő nagymamáján kívül. Remélhetőleg nem lesz nehéz a beilleszkedés, ettől félek a leginkább. Lassan megérkeztünk az étteremhez, majd a külső asztalok egyikét elfoglaltuk.
-Húú, szóval. - sóhajtottam nagyot, amikor leültünk - Egyke vagyok, 16 éves, és amint azt már említettem, Harlowban éltem eddig. Anyu másfél éve meghalt, rákban. - mondtam akadozva, a könnyeimmel küszködve
-Részvétem. - mondta együtt érzően
-Ezután apa ahelyett, hogy megpróbálta volna feldolgozni, a piába menekült és azóta nem telik el úgy nap, hogy ne lenne részeg.
-Nem gondolkodtál még valami elvonón?
-Oh, hányszor. De tudom, hogy felesleges, mert úgy sem járna be. Már másfél éve úgy érzem, hogy én tartom el apát, és ezt nem bírtam tovább.
-Mert nem érezted, hogy ő próbálkozna. - fejezte be a mondatom - Egy időben anyával is ez volt, amikor apa kimondta, hogy válni akar, de ő szerencsére hamar túl volt rajta. De elképzelni sem tudom, milyen érzés lehetett elveszíteni az anyukádat.
-Ne is akard megtudni. Rengeteget sírtam, de azt hittem, ha apa azt látja, hogy erős vagyok, akkor majd arra gondol, hogy ha én túl tettem magam rajta, akkor majd ő is megpróbálja, de nem így lett. És ez nem is volt teljesen igaz, ugyanis tudom, hogy soha nem leszek túl azon, hogy anya meghalt.
-Ezt nem is lehet feldolgozni. - mondta megértően

Miután kibeszélgettük magunkat az étteremben, Harry megmutatta a legközelebbi mozit, ahová ő szokott járni a barátaival és a lelkemre kötötte, hogy egyszer nekünk is el kell majd mennünk. Ezután elmentünk egy parkba, voltunk játszótéren, és valami szabadidőközpontban, ahol pályát lehet bérelni focizáshoz, vagy esetleg kosarazáshoz. Volt még ott egy kis bár szerűség, konditerem és egy bowling pálya is. Miután minden közelben lévő lényegesebb helyet megnéztünk, visszaindultunk Harry nagymamájának a lakásához.
-Képzeld, olvastam valahol, hogy Londonban van valami esőszoba, vagy mi. Az a lényege, hogy a helységben minden négyzetméteren esik az eső, csak ott nem, ahol épp állsz. Ez tiszta furcsa. - mondta meghökkenve
-Érdekes. Oda mentünk volna kirándulni az osztállyal. Mondjuk amúgy sem mentem volna, de nem is baj, mert jobb, hogy itt vagyok a nagyiékkal. De azért egyszer jó lenne megnézni, kíváncsi vagyok milyen lehet.
-Megígérem neked, hogy bármi történjék, mi ketten legalább egyszer elfogunk menni abba az esőszobába. - mondta magabiztosan
-Jól érzed magad? - kérdeztem nevetve
Nevetve?! Ez még furcsa volt számomra, de tetszett. Az elmúlt két évben alig mosolyogtam, nemhogy nevessek valaki olyanon, akit még fél napja sem ismerek. Örültem, hogy végre ilyet is tudok. Úgy éreztem ez is csak annak a jele, hogy tényleg kaptam esélyt egy új, és jobb életre.
-Igen. - bólintott nagyot - Sokan csinálnak ilyet, hogy ezzel borítékolják le a barátságukat. Megígérnek valamit, amit aztán teljesíteniük kell.
-És én mit ígérhetnék? Fogalmam sincs. - mondtam tanácstalanul
-Elég, ha megfogadod, hogy mindig mindenben mellettem leszel.
-Rendben. Akkor megígérem, hogy mindig, mindenben melletted leszek és soha nem hagylak magadra. - jelentettem ki, mire megölelt
Kicsit késlekedve, de viszonoztam a gesztusát, majd tovább haladtunk. Kicsit furcsa volt még nekem ez a közvetlenség, de nem mondom, hogy nem esett jól. Örültem, hogy Harry ilyen megértő, és rendes. Miután visszaértünk a nagyiékhoz, ők még nagyban beszélgettek. Úgy döntöttünk, mi inkább átmegyünk az én nagyim lakásába, mert Harry már rég találkozott a nagyapámmal és sokat szoktak beszélgetni, meg én se beszéltem vele túlzottan. Közöltük a beszélgető nagyikkal, hogy hol leszünk, majd átsétáltunk hozzánk. Amikor eljöttünk, nagyapa még otthon volt, ezért sem értettem, hogy hol lehetett, ugyanis a fél házat körbe jártam, de ő sehol nem volt és a szólítgatásomra sem reagált. Végül felnéztem az emeltre, arra gondoltam biztos ledőlt aludni. Abban igazam volt, hogy ledőlt, de nem hiszem, hogy aludni. Nagyapa a földön feküdt, nem láttam, hogy a mellkasa egyenletesen emelkedne le, majd fel. Közelebb léptem, majd kitapintottam a pulzusát a nyakánál, és megijedtem, amikor nem éreztem, hogy lüktetne az ér a nyakában. A biztonság kedvéért a csuklójához kaptam, és még idegesebb ettem, amikor ott sem éreztem semmit ..