24.fejezet - Elvarratlan szálak

Sziasztok! Meghoztam a 24. fejezetet. Nagyon örülök, hisz a mai nap alkalmával erre a blogra kaptam egy díjat, amit ezúton is köszönök xxHxx-nek.:) Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket, és kapok kommenteket. És hadd jegyezzem meg, hogy ez utóbbi időben nem sok visszajelzést kaptam, ami elszomorít. Tudom, hogy egyre lejjebb adok, de igyekszem, amennyire csak tudok. Jó olvasást!

Elerie*

Ott állt előttem anyám, azért, mert Harry áthívta. Dühös voltam. Anyára egyébként is, Harryre pedig most rettentően. Tudja, mennyire nem eresem a társaságát, és áthívja? 
-Beszélhetnénk egy percet? - fordultam Harry felé
-Jöjjön be addig. - invitálta be anyát
Miután anya bejött, Harry bezárta az ajtót és szó nélkül a nappaliba sétált.
-Ez komoly? - förmedtem rá
-Mi? Az, hogy szeretném, ha az anyósom és a barátnőm jóban lennének? Komolyan úgy beszélsz róla, mintha egy bűnöző lenne. - fakadt ki - Csak egy vacsora.
-Azzal a személlyel, akit a legjobban gyűlölök. Mi lenne, ha holnap áthívnánk vacsorára Justint? Biztos jól ellenétek. - mondtam egy bájmosollyal
-A kettő nem ugyanaz, az Istenért. - mondta feszülten - Túl éled.
Csak dühösen rá néztem, majd bementem a konyhába. Minden előzmény nélkül leültem, és még csak rájuk sem pillantottam. 
-Foglaljon helyet. - jött be mosolyogva Harry
-Köszönöm. - ült le anya - De kérlek, tegeződjünk. Ilyenkor kicsit öregnek érzem magam.
-Mert az is vagy. - mondtam flegmán
-Elerie. - nézett rám rosszallóan Harry
-Hagyd csak, ilyen lesz még egy jó ideig. Remélem azért egyszer majd meg tudsz nekem bocsátani. - nézett rám reménykedve
-Arra ne számíts. - mondtam határozottan
Harry rosszallóan rám nézett, amit valószínűleg még párszor meg fog ismételni, a megjegyzéseimet tekintve. Biztos vagyok benne, hogy ez a vacsora nem elég ahhoz, hogy azonnal megbocsájtsak anyának. Szerintem ez még egy jó darabig nem fog működni.
-Tudom, hogy ez téged hidegen hagy, de kis korodban mindig is arról álmodtál, hogy legalább egyszer végig vonulhass egy kifutón. - magyarázott nekem - A távol töltött idő alatt rengeteg alkotásom született, amivel nem rég beneveztem egy divatcéghez. Ma kaptam meg a levelet, hogy a terveimet elfogadták és holnaptól neki látnak a varrásnak. Arra gondoltam, hogy beszerveznélek a kollekció bemutatásakor, hogy te is végig vonulhass a kifutón.
-Programunk van. - jelentettem ki
-Ez jól hangzik. - mondta boldogan Harry - Kicsim, csak próbáld meg. 
-Mondom, programunk van. - néztem rá komolyan
-De még nem is mondta az időpontot.
-Mivel még én sem tudom pontosan. - mondta értetlenkedve anya
-Lényegtelen. - vontam vállat - Addigra biztos lesz programunk.
-Remek ötlet, szívesen benne van. - mondta Harry
Csak szemet forgattam, majd ott hagytam őket az asztalnál. Dühösen a szobámba mentem, majd becsaptam az ajtót. Most jött el az a pillanat, hogy megbántam a költözést. Nem tudok haza szaladni, és nem tudom kizárni Harryt, se anyát, ha utánam jönne. De így, hogy egy házban élek Harryvel, elkerülhetetlen, hogy ezt ne beszéljük majd meg. Még csak időt sem tudok nyerni, maximum fél percet, míg utánam jön. És milyen meglepő, a szobám ajtaja már nyílik is.
-Bahh, hagyj békén. - dühöngtem - Menj, és beszéld le anyával a ruhákat, és vonulj végig te a kifutón.
-Nem próbáltam még női ruhákat, de abban is biztos káprázatos lennék. - mondta nagyképűen, mire halkan felnevettem - Mi bajod van? - ült le mellém - Elűzted a saját anyukádat.
-Elment? Oh, ez az! - örültem meg
-Nem, ettől nem lehetsz boldog. - mondta hitetlenkedve - Nem gyűlölöd őt. Csak félsz. Félsz attól, hogy újra kezdjétek, mert egyszer már elhagyott.
-Pszichológus vagy, vagy énekes? - förmedtem rá
-Szóval belátod, hogy igazam van.
-Nem, egy szóval sem mondtam. - ellenkeztem - Nem tudom. Talán. - bizonytalankodtam
-Figyelj, ha legközelebb felkeres, ne taszítsd el magadtól. Üljetek le és beszéljétek eg. Nem tudhatod, hogy mit érzett akkor, és mit érez most. Hagyd, hogy elmondja. Engedd közel magadhoz. Az Isten szerelmére, hisz az anyukád. - hitetlenkedett
-Nem fog keresni - mondtam magabiztosan
-Fog még, higgy nekem.
-A mindent látó pszichológus, Harry Styles. - mondtam nevetve
-Köszönöm, köszönöm. - hajlongott - Oh, ugyan, nem szükséges.
Harryt figyelve csak egyre jobban nevettem. Amikor abba hagyta a saját fényezését, felém tornyosult, majd megcsókolt. Amikor levegő hiányában ajkaink elváltak, homlokát az enyémnek támasztotta.
-Mindig ezzel a gyönyörű mosollyal akarlak látni.
-Megoldható, csak mindig legyél mellettem.
-Azzal nem lesz probléma. - nyomott csókot ajkaimra - Gyere, van egy meglepetésem.
-Meglepetés? - döbbentem le
-Remek, meglepődtél. - mondta boldogan
-Mivel nem számítottam rá. - mondtam hitetlenkedve
-Ezért hívják meglepetésnek. - magyarázta
Szemet forgatva követtem őt, míg ki nem értünk a hátsó kertbe.
-Tudom, csak holnap leszünk hét hónaposak, de mivel tudom, hogy te is és én is hulla fáradtak leszünk, most szeretném megünnepelni. - vezette fel
-Mindig is utáltam, hogy egy dolgot fél órán keresztül is képes voltál körbe magyarázni. - mondtam nevetve
-Oké, nem húzom az időt. - indult tovább
Egészen a hátsó ajtótól kezdve két sorban, egyjárdányi széles helyet kihagyva rózsaszirmok voltak elhelyezve a füvön. Körülbelül egy méter távolságra mécsesek világítottak. Ahogy ezeket vizslattam elalélva, észre sem vettem az úti célt. A kert legnagyobb fáján egy nem túl nagy, de mégis csodálatos faház díszelgett. 
-Ez mégis hogy jutott eszedbe? - pillantottam Harryre 
-Azt akarom, hogy majd ha gyerekünk lesz, legyen hol játszania. Tetszik? - mosolyodott el
-Imádom. - öleltem meg szorosan - Te csináltad?
-Én és a négy keresztapa jelölt. - mondta nevetve
-Négy keresztapa jelölt? - kérdeztem hitetlenkedve - Nem lesz elkényeztetve?
-Az a célom. - vont vállat
-De nekem nem. Azt akarom, hogy majd megtudjon állni a saját lábán, anélkül, hogy minden apró bajával hozzánk forduljon. Nem azt mondom, hogy nem fogok neki segíteni, mert mindenképp megtenném, de nem szeretném, ha semmit sem tudna egyedül elintézni.
-Értem,kicsim, értem. - fordult felém
-Egyébként is, úgy beszélünk most erről az egészről, mintha terhes lennék. - nevettem fel
-Remélem nem kell sokat várnom, hogy apa lehessek.
-Hát kilenc hónapot minimum. 
-Olyan baba hiányom van. - mondta hisztérikusan
-Oh, szegény gyerekünk. - forgattam a szemem - Már kezdem érteni Gemma miért nem hagyja, hogy sokáig legyél Hopeval. 
-Gemma nem tudja értékelni, hogy keveset látom őt, és olyankor szeretném éreztetni vele, hogy nagyon is szeretem. 
-Szerintem nagyon is tisztában van vele. Amúgy nem akarjuk belülről is megnézni?
-Oh, dehogynem. - mondta sietősen
Gyorsan felmászott az előre kikészített létrán, majd amikor már az utolsó fokokat tettem meg, felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen. Fent mg nagyobb meglepetés ért. Piknik kosár, pezsgő, és vacsora.
-Ha már az eredeti kaja odaégett. - fintorgott
-Hihetetlen vagy. - nyomta csókot ajkaira
-Pont ezért szeretsz. - mondta magabiztosan
-Ezért és sok minden másért.

-Kicsim! - kiáltott fel Harry
-Mi van? - ordítottam vissza
-Nem láttad a nyakkendőmet? 
-Viszem! - sóhajtottam nagyot
Köntösben, kócos hajjal leszaladtam Harryhez, a kezébe nyomtam a keresett ruhadarabot, majd elindultam vissza, hogy készüljek.
-Még el sem kezdtél készülődni? - fakadt ki - Szeretlek, és felőlem így is jöhetnél, de mégiscsak esküvőre megyünk.
-Ne aggódj, fél óra és elkészülök. - nyugtattam - A többiek?
-Húsz perc és jönnek.
-Oké, sietek. - szaladtam fel
Tényleg nem lesz több fél óránál a készülődés.Legalábbis reménykedek benne. A ruhába, és a kiegészítőkbe belebujtatni magam, alig tart tíz percig. A hajam lesz időigényesebb, mert fogalmam sincs még, hogy mit kezdjek vele.
-Hogy állsz? - nézett be Harry
-Remekül. 
-Hogy lesz a hajad? - sétált mögém
-Hogy szeretnéd? - mosolyodtam el
-Hullámosan. - mondta határozottan

Hogy ne a ruhát vizezzem össze, magamra vettem a köntöst. Besétáltam a fürdőszobába, majd hajat mostam. A törölközővel, amennyire csak tudtam, megszárítottam. A felét feltűztem, hogy ne legyen útban. Kézbe vettem a hajszárítót, majd megmarkoltam a hajam és így szárítottam. Így erős hullámokat sikerült gyártanom bele.Amikor végeztem, levettem a köntöst, majd visszasétáltam a szobába. Felvettem a cipőt, és elindultam lefelé. Hallottam, hogy a többiek már itt vannak. Bepakoltam a táskámba és lesétáltam hozzájuk a nappaliba. Ahogy Harry megpillantott, széles mosollyal felállt, majd a lépcső legalsó fokánál bevárt.
-Gyönyörű vagy. - mondta áhítattal, amikor leértem
-Köszönöm. - háláltam meg egy csókkal
-Mehetünk? - csattant fel Louis
A válasz mindenkitől csak egy hirtelen felállás volt. Harryvel kézen fogva elindultunk a többiek mögött. Autóval mentünk a templomba, amit előzőleg nem túlzottan, de feldíszítettünk, hisz mégiscsak Harry nővérének az esküvőjére tartunk. Rossz érzésem volt. Hiába a felhőtlennek tűnő boldogság, úgy éreztem, valami be fogja árnyékolni a jó kedvünket. Pontosabban inkább valaki. Harrynek nem szóltam, nem akartam, hogy feleslegesen aggódjon, hisz az is benne van a pakliban, hogy tévedek. És őszintén remélem, hogy így van.

A templomi esküvő után most mindenki az ünneplés fejében tart az ebédhez. A templomban csak a nagyon szűk családi kör volt jelen. Igen, igaz én nem tartozom bele, de Harry ragaszkodott hozzá. Az ebéd előtt még mindenki gratulált az ifjú párnak, akik csak úgy, mint Cameron és Gwen, tányér töréssel pecsételték meg szerelmüket. Harry és én elfoglaltunk egy nekünk tetsző helyet az egyik asztalnál, ahol nem voltak túl sokan. Lassan mindenki elfoglalt egy széket, és kezdődhetett az ebéd. Csak egy szék volt üres. Az az egy, ami előttem pihent. Furcsáltam, de különösebben nem zavart.
-Bocsi, hogy késtem, tudom, hogy már vártatok. - foglalta el az előttem álló széket Justin