15.fejezet - Szökés

Buna ziua!Igen, tudom ez a rész is iszonyú rövid lett, de nem tudtam hosszabbat írni, sajnálom.Remélem azért tetszik, és meg lesztek elégedve a végével.Nem bánnék pár feliratkozót.És azok, akiknek tetszik, de nem akarnak kommentelni, legalább annyit tegyenek már meg nekem, hogy a bejegyzés végén a "kövit" gombra kattintanak, vagy, ha olvastad, de nem nyerte el a tetszésed, akkor az "olvastam"gombra kérek egy kattintást.De ezek ellenére nagyon várom a kommenteket, és a feliratkozókat is.Jó olvasást.:)

Elerie*

-Nem mész sehova.
Fogalmam sem volt mit tegyek. A sírásom enyhült, gondolkozni próbáltam. Eszembe jutott valami, ami talán a segítségemre lehet. A lehető leggyorsabbnak kellett lennem. Belementem a játékba. Gyengén eltoltam magamtól, majd egy mosolyt eresztettem felé. Két vállánál fogva az ülés háttámlájához szegeztem őt, mire fél oldalas mosoly húzódott a szájára. Legszívesebben szembe köptem volna, de nem tehettem. Muszáj volt játszanom.
-Na látod, nem is kell olyan sokáig kérni. - mondta egy győztes mosollyal
Nem tudta még mire készülök. Még pontosan én sem terveztem el, hogy hogy csináljam, de minden adandó másodpercet ki kellett használnom.
-Hunyd le a szemed. - kértem meg
-Minek? - kérdezte bambán
-Ne érdekeljen már minden. - mondtam azzal az arckifejezéssel és hangleejtéssel, amivel ő
Nem szólt semmit, csak megtette. Ekkor én közelebb hajoltam hozzá. Óvatosan a biztonsági övéért nyúltam, majd áthúztam előtte és becsatoltam. Ekkor kellett nagyon gyorsnak lennem. A két ülés közé beszerelt könyöklőn pihent a slusszkulcs. A biztonsági öv kattanására azonnal kipattantak a szemei. Ahogy kezembe vettem a kulcsot, azonnal megnyomtam a gombot, ami feloldotta az ajtókon lévő zárat. Lábaimat épphogy a földre helyeztem, Justin a csuklómnál fogva visszarántott. Féloldalasan ültem az ülésen, lábaim súrolták a földet.
-Mondtam, hogy nem mész sehova.
Hangjába bele remegtem.
-Majd meglátjuk.
Jobb kezemmel célba vettem a férfiasságát, ugyanis a bal csuklómat szorította. Amilyen erősen csak tudtam, ököllel a célzott helyre ütöttem. A csuklóm szorításából először csak engedett, majd keserves arccal mindkét kezével a fájlalt helyre kapott. Remegő lábakkal szálltam ki a járműből, kezemben a kulccsal. Az autót lezártam, biztosítva ezzel, hogy nem rohan utánam, és nem követ az autóval. Magassarkú cipőmet kézbe vettem, úgy rohantam el a környékről. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, vagy hogy merre menjek. Csak a kövesút mentén haladtam olyan gyorsan, amennyire csak bírtam. Ahogy egyre csak futottam, sikerült ismerős helyre tévednem. Sötét volt, hideg, ráadásul egyedül is voltam. Nem tudtam pontosan merre menjek, bár már biztos voltam benne, hogy a városban vagyok. Egyenesen gyalogoltam, miközben a talpamat különböző kavicsok és ki tudja még mik sértették fel. Egyik kezemben a cipőt szorongattam idegesen, míg  másikban a kulcscsomót. Minden apróbb kavicsra lépésnél erősebben markoltam mindkét dolgot, és halkan felszisszentem a gyenge fájdalomra. A körülbelül 20 perces bolyongás meghozta az eredményét. Eljutottam abba az utcába, amelyikben a nagyiék laktak. Kicsit megkönnyebbültem. Az autóban sokkal rövidebbnek tűnt az út, hiába rohantam. Innen már tudtam, hogy merre van Harry nagymamájának a háza. Lassítottam kicsit a tempómon, mert már nagyon elfáradtam. Már nem voltam annyira ideges, de még mindig nem nyugodtam meg, és szerintem nem is fogok egészen addig, míg meg nem bizonyosodok arról, hogy ezt a tetűládát nem látom többé. Mire haza értem Harry nagymamája már valószínűleg aludt, ezért halkan osontam fel a szobámba. Mivel alszik, nem fogja tudni mikor értem haza, így mondhatom azt, hogy végig maradtam a bálon. Nem akarok hazudni sem neki, sem Annek, de muszáj. Azt kell hinniük, hogy a bálon voltam, ezzel örömet tudok csalni az arcukra. Nem akartam, hogy aggódjanak értem. Az ilyet nagyon utáltam. Felmentem a szobámba, majd a cipőt egyből az ágyam mellé dobtam. Leültem, majd az ölembe húzva szemügyre vettem először a bal, majd a jobb talpamat. Koszos volt, néhol csak apróbb hegek, de volt, hogy helyenként vérzett is, de csak nagyon gyengén. Pizsamával a kezemben léptem az ajtómhoz, hogy a fürdőszobába mehessek. Ahogy kinyitottam az ajtót, Harry nagymamája állt velem szemben kérdő, és egyben aggódó arckifejezéssel. Kicsit megilletődtem, de egy mosolyt erőltettem magamra. Az, hogy ébren volt, megmagyarázza a bejárati ajtó nyitva maradását.
-Hogy-hogy nem a bálon vagy? - kérdezte némi csalódottsággal a hangjában, mégis aggódó tekintettel
-Öhh..hamar elfáradtunk, és valamivel elrontottam a gyomrom. - fogtam a hasam, és a hitelesség érdekében bevágtam egy grimaszt is
-Jajj, nehogy bajod legyen. - mondta ijedten - Pihenj csak, addig én főzök egy teát.
-Nem kérek, köszönöm. - utasítottam vissza - Megyek lefürdök, és alszok is.
-Rendben, drágám, de ha szükséged van valamire, vagy talán rosszul éreznéd magad, szólj azonnal. - kötötte a lelkemre
-Úgy lesz. - mosolyogtam biztatóan
Betrappoltam a fürdőbe, majd bő negyed óra múlva elkezdtem a pizsamámba öltözni. Aludni mentem volna, de nem tudtam. A zuhany frissítőleg hatott rám, kiverte az álmot a szememből. Úgy döntöttem mégiscsak iszok teát, és megnézem játszanak-e valami kedvemre valót a TV-ben. A tea főzés az emberek többségének rutin szerűen megy már kisujjból, és általánosságban véve nekem is, de a mai nap után meg sem lepődtem, amikor leforráztam a bal kézfejemet. Ahogy a forró víz a bőrömhöz ért, azonnal eldobtam magamtól mindent, ami akkor épp a kezem ügyében volt. Konkrétabban egy csésze, és a teás "kanna". A csésze apró darabokra tört, a kis fémből készült teás üvegcsének nem lett különösebb baja, csak a benne lévő folyadék ömlött a padlóra. A kezem leforrázott területéhez kaptam, majd a számhoz emeltem. Fújni kezdtem, ahogy csak tudtam. Leguggoltam, hogy felszedjem a nagyobb szilánk darabokat, és már az sem ért meglepetésként, amikor az egyik darab mélyen a bőröm alá hatolt. Szitkozódva léptem a mosogatóhoz, miközben a felsértett bőrfelületet fogtam. Eközben Harry nagymamája értetlen arckifejezéssel sétált le a lépcsőn, be a konyhába.
-Mi történt? - kérdezte rémülten
-Semmi, megoldom. Nyugodtan pihenjen, csak egy kis baleset.
-Kis baleset? - hitetlenkedett - Ömlik a kezedből a vér. - mondta elszörnyülködve
-Csak egy kis vágás, túlélem. - vontam vállat - A mai nap ez a legenyhébb szörnyűség. - mondtam halkabban
-Gyere, had kössem be. - lépett az egyik fiókhoz
-Nem kell, nem vészes. Már nem is vérzik. - ellenkeztem továbbra is
Nem hallgatott rám. Szó nélkül elővette a fiókból a kötszert, egy sebtapaszt, és az egyik szekrényből valami kenőcsöt is. Egy zsebkendőt tartott a csap alá, majd a vizes részét a vágáshoz nyomkodva letisztította, és bekente valami sárgás, vagy inkább barnás krémmel. Fertőtlenítő volt mindenbizonnyal. Kicsit csípte az érintett felületet, amire felszisszentem. Rátekerte a kötszert, majd egy sebtapasszal lerögzített. Ezután felálltam, hogy elpakoljak és feltakarítsam a teát, valamit a csésze darabokat, amik még mindig a földön hevertek. Kezembe fogtam a kötszert, és a krémet, mire Harry nagyija rosszalló tekintettel rám nézett.
-Majd elpakolok, te pihenj. - mondta ellent nem tűrő hangon
-De jól vagyok, nincs semmi bajom. - makacskodtam
-Menj, és pihenj.
A hangjában olyan mérhetetlen határozottság volt, hogy még meglepődtem. A hangja, és az arckifejezése arra késztetett, hogy hallgassak rá. Kérésének eleget téve a nappaliba vettem a irányt. Leültem, majd eszembe jutott, hogy a távirányító nincs a kezemben. Először körbe néztem, de a látó körömben nem volt. Nagyot sóhajtottam, majd felálltam és keresgélni kezdtem. A kanapé mögött találtam meg elterülve a keresett tárgyat, majd miután kézbe fogtam, visszaültem a helyemre. Bekapcsoltam a TV-t, és a létező összes csatornát végig nyomkodtam, de semmi nem volt, ami érdekelt volna. Szappanopera és focimeccsek ismétlései, rajzfilmek, valamint horror. Főző műsorok, híradók és egyéb olyan műsorok voltak, amik egy fikarcnyit sem keltették fel a figyelmem. Kikapcsoltam a TV-t, majd eszembe jutott, hogy Justin autójának a kulcsa a szobámban van. Felszaladtam, majd megkönnyebbültem, amikor megláttam az ágynak azon részén az említett tárgyat, amelyiken hagytam. Gyorsan kézbe fogtam, majd gondolkozni kezdtem, hogy hová is rejtsem. A fehérneműs fiókom bizonyosult a legmegfelelőbbnek, ott Harry nagymamája biztos, hogy nem fog kutakodni. Legalábbis remélem, hogy az engedélyem nélkül nem fogja feltúrni. Megkönnyebbülve mentem vissza a konyhába, majd végül csak egy pohár vizet ittam. Ezután utam ismét a nappaliba vezetett. Még mindig nem tudtam aludni. Majdnem tíz óra volt. Unatkoztam. Azon gondolkodtam, hogy vajon mi lehet most azzal a féreggel. Ott van még, ahol hagytam? De pontosan hol is van, az az ott? És Harryvel vajon mi van? Majdhogynem három hete nem beszéltünk telefonon. És mikor láttam? Több, mint fél éve. Megváltozott. Fürtjei lágyultak, már nem volt olyan göndör a haja. Magasabb is lett, de nem sokkal. Legalábbis amikor utoljára láttam. Rengeteg cikket olvastam róla, és róluk. Testének különböző részeit tetoválások díszítik. Hallottam hírét az egy éjszakás kalandjainak is. Sok mindenkivel hírbe hozták már azóta, hogy szakítottunk, de kiváncsi lennék rá, hogy kivel mi is történt valójában. Még az X-Faktoros idejükön megnéztem a videónaplóikat. Az elején nevettem, majd rendszerint sírtam, mert eszembe jutott, hogy mennyire hiányzik. Mennyire hiányoznak a pillantásai, a védelmező ölelései, és a forró, szenvedélyes csókjai. Fogalmam sem volt, hogy pontosan mit is érzek iránta jelen pillanatban. Szeretem még vajon úgy, mint akkor, amikor szakítottunk? Nem tudom, meglehet. Már nagyon rég nem beszéltünk, találkozni pedig még régebben találkoztunk. Ki tudja, ha újra látnám lehet úgy érezném, hogy szeretem őt, majd idővel kiderülne, hogy ez csak tévedés volt. Lehet rájönnék, hogy túlzott reakció volt, és csak az váltotta ki belőlem az érzést, hogy már rég nem láttam. Gondolkozásom közepette nagy sóhajok hagyták el ajkaimat. Úgy döntöttem megpróbálok aludni. Az órára néztem, már fél tizenegy volt. Felálltam, majd a szobámba mentem volna. Ekkor hallottam, hogy a bejárati ajtó lassan nyitódik. Féltem. Hirtelen azt hittem, hogy Justin az, ezért nem mentem közel, csak annyira, hogy éppen ellássak a bemerészkedő személyig. Nem tudtam mit kellene tennem a személy láttán. Ijedségem értetlenségbe, míg szigorú tekintetem mosolyba váltott. Ahogy becsukta maga után az ajtót, háttal állt nekem, de ahogy megfordult és megpillantott, ajkai mosolyra húzódtak, ami által megjelentek gödröcskéi. Legszívesebben a nyakába vetettem volna magam, de nem tettem. Ehelyett ledöbbenve állam előtte, földbe gyökerezett lábakkal.
-Harry?! - hitetlenkedtem 

14.fejezet - Végzős bál

Ciao!Megékeztem a 14. résszel.Ebben részben egy óriásit fogok ugrani, pontosabban közel másfél évet.Remélem nem fogtok túlságosan bele zavarodni.Igaz, rövid lett, de azért örülnék neki, ha kapnék komikat.Jó olvasást.:)

Elerie*


Szörnyű érzés, hogy a saját apám utál, és az egyetlen jó dolog, ami mosolyt csalt az arcomra az életben, most hetekre távol lesz tőlem. Sírással és levegővétellel küszködve trappoltam fel a szobámba. Iszonyú rossz volt. Szeretem őt, és szakítanunk kell. Csak abban reménykedem, hogy ez nem fog a kapcsolatunk rovására menni. Mármint ennél jobban már nemfog, de örülnék neki, ha a barátságunk megmaradna. Remélem, hogy Harry felhív majd, ha van ideje, és felveszi nekem a telefont, ha én hívom. Remélem, hogy szakít majd rám időt azért, hogy találkozhassunk.

És ez is eljött. Az érettségi bálomra készülődök. Ezt a több, mint másfél évet magántanulóként éltem túl, így többek közt Justint sem kellett látnom. Harryvel nagyon megromlott a kapcsolatunk. Bekövetkezett az, amitől féltem. Még az első egy-két hónapban ment is a dolog, sokat beszéltünk, sőt, volt, hogy skype-oltunk is, és igaz, csak képernyőn keresztül, de láttam a többi bandatagot is. Legalábbis ami Niallt, Zayn és Liamet illeti, mert Louissal már volt alkalmam találkozni. Gemma még azóta sem ment férjhez, de született egy gyönyörű kislányuk. Harryvel legutóbb a keresztelőn találkoztam, ahonnan egyből elrohant, így nem volt alkalmunk beszélni. Ez volt több, mint fél éve. Beszéltünk ugyan heti rendszerességgel telefonon, de egy idő után olyan elfoglalt volt, hogy örültem, ha havonta felhívott két percre. Semmi kedvem a bálba menni, de Harry nagymamája és Anne rábeszéltek. Mondván, hogy ilyen csak egyszer van az életben. De szerintem élvezték, hogy ők választhatták a ruhámat, a hajamat, a cipőmet és a többi. Apa nem rég szabadult  a börtönből,és gondolkozás, valamit búcsúzás nélkül Harlowba költözött. Már egy jó ideje nem voltam bent nála. Három hónap után meguntam a bejárkálást és a próbálkozást. Ha nem látja be, hogy igazam volt, akkor így járt.
-Had nézzelek. - szólt a folyosóról Harry nagymamája
-Egy pillanat. - szóltam vissza sietősen
A lábfejem belebújtattam a cipőbe, és ahogy ráhelyeztem a súlyom a lábamra, a sarka úgy tört ki szépen. Idegesen sétáltam el egy másik cipőért a szekrényemhez. Ez a mai nap már a harmadik szerencsétlenség. Megégettem az ujjam a hajvasalóval, a ruha elszakadt, most meg ez. Annyi volt a szerencsém, hogy a ruha varrás mentén szakadt, így Harry nagymamája gond nélkül meg tudta varrni. Ezen a cipősarok törésen már meg sem lepődök. Féltem, hogy mi jöhet még. Nem akartam elmenni a bálba és olyan embereknek jó pofizni, akiket nem is ismertem. Felvettem a cipőt, majd óvatosan ráálltam. Ez szerencsére megbírta tartani a súlyomat. Kicaflattam a folyosóra, ahol Harry nagymamája már tűkön ülve, vagyis inkább állva várt.
-Mintha rád öntötték volna. - mondta széles mosollyal
Nagyon boldog volt, hogy részt vehetett az előkészítésemben, de nem értettem miért ekkora öröm ez. A kísérőmet Anne választotta. Fogalmam sincs ki az. Anne szerint a srác meg akarta őrizni kilétét, így nem ismerhetem meg, csak ma. Remélem valami értelmes fiú lesz, nem valami tahó paraszt. A nappaliban már Anne várt, aki ugyanazzal a széles mosollyal és csillogó szemekkel várt, mint Harry nagymamája.

-Gyönyörű vagy. - dicsért meg
-Köszönöm. - mosolyodtam el
-Gyere, ismerd meg a kísérőd. - mondta izgatottan
A ház előtt egy fekete Porsche parkolt. Sötétített ablakain keresztül nem láttam be, nem tudtam ki ül a volánnál. Titkon reméltem, hogy Harry az, de hiú ábrándokat kergettem, ebben biztos voltam. A szerencsétlen napok egy szörnyűséggel folytatódott, amikor az illető kiszállt a járműből. Nem hibáztattam Annet, ő nem tudta mi is történt velünk annak idején. Felhúzott szemöldökkel vizslattam a széles mosollyal felénk sétáló srácot.
-Justin? - fagytam le
-Szia Elerie. - köszönt bárgyú mosollyal - Jó téged újra látni.
-Már ilyen elmebetegeknek is adnak jogsit? - forgattam a szemem, miközben elhaladtam mellette
-Érezzétek jól magatokat. - kiabált utánunk egyszerre Anne, és az anyukája
-Meg lesz. - mondta magabiztosan Justin
Sietős léptekkel mellém sétált, majd kinyitotta nekem az ajtót.
-Nincs eltörve a kezem, én is ki tudom nyitni. - mondtam flegmán
Beszálltam az autóba, majd nagyot sóhajtottam, hogy kicsit lenyugodjak. Ez a nap egyre rosszabb lesz.
-Csak szögezzük le. - mondtam határozottan, amikor elindultunk - Csak Anne, és Harry nagyija miatt vagyok itt. Nem vagyok hajlandó sem jó pofizni veled, de még csak hozzád sem szólni. Szóval ezek voltak az utolsó szavaim, amiket hozzád intéztem.
-Oh, milyen indulatos valaki. - mosolygott perverzül
Éreztem, ahogy az autó lelassít, majd megáll. Biztos voltam benne, hogy még nem érkeztünk meg az iskolához. Értetlen arckifejezéssel tekintettem ki az ablakon, majd amennyire tudtam, körbe néztem. Szinte semmit nem láttam a környéken. Csak fák sorakoztak amerre elláttam.
-Hol a picsában vagyunk? - kérdeztem dühösen
-Annak idején nem volt alkalmunk randizni. Szórakozzunk egy kicsit.
-A legszebb álmaidban sem. - mondtam flegmán - Bottal sem nyúlnék hozzád. Gyökér.
-Majd meglátjuk. - húzódott mosolyra a szája
Keze lassan közeledett  combomhoz. Indulatosan eldobtam a közelemből, majd dühösen rá néztem.
-Ha hozzám mersz nyúlni, eltöröm a kezed.
Őszintén szólva féltem. Nem is kicsit. Tartottam Justintől, de nem hagyhattam, hogy lássa rajtam. Nem engedhettem neki, hogy tudja gyenge vagyok, mert elbízta volna magát és csak jobban rám mozdult volna. Kiszálltam volna az autóból, de fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk, és merre kellene mennem. Ismét megpróbált a combomhoz érni, amit megint megakadályoztam.
-Barom. - forgattam a szemem
-Fel fognak akadni. - mondta gúnyos mosollyal
-Dögölj meg.
Kezeimet a mellem alatt fontam össze, majd nagyot sóhajtottam.
-Hol a kibaszott életben vagyunk? - kérdeztem idegesen
-Ne kiváncsiskodj már annyit. Egyébként hihetetlen, hogy ennyi idő elteltével is hordod azt a nyakláncot. - nevetett hitetlenkedve
-Mégis mi a szart akarsz tőlem?- kérdeztem értetlenül
-Ne érdekeljen már minden.- mondta unottan
-Fulladj meg, de hogy egy pofonra sem méltatlak, az hét szentség.
-Harry mindig keresztbe tett nekem. - sóhajtott nagyot - Ha tetszett egy lány, furcsamód mindig Harrynél kötött ki. Fájdalmat akarok neki okozni azzal, amivel a legjobban tudok.
-Honnan veszed, hogy érdeklem még egyáltalán? Azt sem tudom mikor beszéltünk utoljára.
-Egykor szeretett, hidd el nekem, most is legalább annyira érdekled még őt, mint akkor. - mondta magabiztosan
-Engem akkor is kihagyhatnál a gyerekes vitáidból.
-Ha már elkezdtem, be is fejezem.
Az ablakon bámultak kifelé, majd meleg tenyerét éreztem a combomon. Dühösen ellöktem a közeledből, mire halkan felkacagott. Kezét az arcomra helyezte, majd maga felé fordította. Ajkait erőszakosan a számra tapasztotta. Hiába próbáltam eltolni magamtól, nem sikerült, ugyanis erősebb volt nálam. Sőt, azt is megmerném kockáztatni, hogy ivott is. Egyik kezével az arcomat tartotta, míg a másikkal a combomat simogatta. Azt sem tudtam mit csináljak. Próbáltam ellökni magamtól egész testemmel, de nem sikerült. Keze fentebb csúszott, majd a fenekembe markolt. Ekkor előtört belőlem a sírás. Eszembe jutott az az este. Az este, amikor elmentem apáért a kocsmába. Hogy amiatt a nyomorult éjszaka miatt gyűlöl a saját apám. Még mindig erőlködtem. Próbáltam ellökni magamtól Justint. Reménytelenül. Az erőm egyre alább hagyott, de nem adtam fel. Az utolsó leheletemmel is azon voltam, hogy eltoljam magamtól.
-Ne csináld ezt, kérlek. - szipogtam könnyes szemekkel - Justin, kérlek. - sírtam tovább

Nem hagyta abba. Tovább csókolgatott és fogdosott. Abban reménykedtem, hogy jön valaki a környékre, de nem. De tényleg beértem volna egy csövessel is, vagy egy manóval, csak valaki mentsen meg. Szorításából még mindig nem engedett, nem tudtam szabadulni. Mégis miért teszi ezt? Miért pont velem? Ekkor történt valami olyan, amire már vártam. Kicsit lazult a szorítása. Azonnal tennem kellett valamit, de fogalmam sem volt, hogy mit. Megfordultam, kezem az ajtóra tettem, de gyorsabb volt. A háta mögé nézett, majd egy mozdulattal lezárta a kocsi minden ajtaját, így reménytelen volt a menekülésem.
-Nem mész sehova.

13.fejezet - A tárgyalás

Hei!Olvashatjátok a 13.részt, amivel szerintem többen nem lesznek megelégedve.Kicsit rövid is lett, de konkrétan most a végére céloztam.Azért remélem tetszik majd és kapok kommenteket.Jó olvasást.:)

Elerie*

-Kira hívott, hogy Justin és két haverja jelentkeztek az étterembe, és felvette őket, mert nem tudta, hogy mi mikor hívnánk őt.
-Nem nagy tragédia. - erőltettem egy mosolyt, hogy Harry jobban érezze magát
-Biztos? - kérdezte aggódó hangon 
-Biztos. - nyomtam egy csókot a szájára - Na menj, mert sosem leszel kész.
Kezemet felvezettem a mellkasáról az inge gallérjáig, majd megigazítottam, ő pedig megcsókolt. 
-Melyiket vegyem fel? - sétált az ágyon elterülő zakókhoz
-Szerintem a feketét. - mutattam a bal kezében lévőre
Szó nélkül kiment a szobából kezében a két vállfával, amin a zakók voltak. Felvettem a cipőmet, majd lementem a nappaliba. Harry már ott volt, mosolyogva nézett, míg lesétáltam. Hiába vagyunk együtt már egy ideje, még mindig zavarba tudott hozni.Elé sétáltam, kezeim a mellkasán pihentek, ő pedig a csípőmet fogva húzott közelebb magához.
-Még mindig furcsa vagy öltönyben. - mondtam egy halk nevetéssel
-Te pedig még mindig dögös.
Kezeim a nyakára csúsztak, ott kulcsoltam össze őket. Puszit nyomtam az ajkaira, amiből ő könnyedén csókot csinált. Miután ajkaink elváltak hozzá bújtam és szorosan megöleltem.
-Félek. - mondtam remegő hangon
-Minden rendben lesz. - puszilt bele a hajamba - Ha mégsem, én akkor is itt leszek.
Csillogó szemekkel felnéztem rá, majd egy erőltetett mosolyra húztam a szám.
-Köszönöm.
-Szeretlek. - mondta komolyan
Megremegtem. Ez volt az első alkalom, hogy kimondta. Széles mosollyal, és könnyes szemekkel vetettem magam a nyakába. Nem tudom mi váltotta ki belőlem ezt a reakciót. Talán az, hogy utoljára akkor hallottam ezt a szót, amikor anya kezét fogtam a kórházi ágyon, és ő elment. Elment örökre, és soha többé nem láthatom őt.
-Én is szeretlek. - szipogtam Harry nyakába
-Nem épp ilyen reakciót vártam. - nevette el magát
-Miért? Ne szeresselek? - néztem rá kérdőn
-A sírásra céloztam.
-Csak jól esett. - töröltem le az arcom
Kézen fogva kiléptünk a házból, majd a taxival, amit sikerült leintenünk, a bíróságra mentünk. Az autóban idegesen szorongattam Harry kezét, aki az út során a megnyugtatásom érdekében csókolgatott. Iszonyatosan féltem. Nem tudnám megmondani, hogy mitől rettegtem jobban. A tárgyalástól, vagy attól, hogy találkozok apával. Remegő végtagjaimon próbáltam megállni, amikor kiszálltam az autóból, de a dolog kivitelezésében nem segített az, hogy magassarkúban voltam. Harry a derekamra vezette kezét, amikor mellém állt, úgy léptünk be az óriási ajtón. A szívem talán háromszor olyan gyorsan vert, mint amúgy. Minden porcikám remegett. Ott volt. Megláttam apát. Teljesen megváltozott. Mintha nem is az az ember lett volna, akit 3 hónappal ezelőtt ott hagytam Harlowban.
-Menj, beszélj vele. - biztatott Harry, miközben aprót bökött fejével apám felé - Nekem egyébként is valahol itt kell ülnöm a tárgyalás végéig. Remélem minden rendben lesz.
-Én is. - fogtam arcát kezeim közé
-Szeretlek. - nyomott csókot ajkaimra
-Én is. - mondtam halkan
-Lassú, lomha léptekkel haladtam az apám felé. Egyre jobban féltem. Talán az az idegesség, amit az apám részéről éreztem, nem is idegesség volt, sokkal inkább izgalom. Megálltam előtte, de egy szót sem tudtam kibökni. Nem tudtam mit kellene mondanom. Ő viszont rám se bagózott. Tekintete ugyanolyan üres volt, csak át nézett a vállam felett. Szemeim könnybe lábadtak, mélyeket lélegeztem. Már épp megszólaltam volna, amikor az épület jobbján lévő ajtón belépett a bíró. Fekete ruhája lógott rajta, vékony volt. Őszes haja nem volt sok, a feje tetején a lámpa fénye csillogott. Kalapácsával a kezében megállt a szék előtt, majd ráütött hármat az asztalra.
-Rendet a teremben. - mondta két kopogás közt
Mindenki elhallgatott, majd felállt. Apa és köztem az ügyvédünk ült, akinek még csak a nevét sem tudtam. A bíró helyet foglalt, majd nem sokkal később minden teremben lévő ember. Csak a másik oldalon keservesen szipogó asszonyt lehetett hallani. Több, mint valószínű, hogy ő volt a fiú édesanyja. Talpig fekete ruhájától csak a sötét vöröses haja, és bőre fehér színe ütött el. A mellette ülő férje karjába kapaszkodott.
-A tárgyalást megnyitom. - mondta határozottan a bíró

-A vád összesen négy alkalommal elkövetett ittas vezetés, és egy 20 éves fiú gondatlanságból elkövetett meggyilkolása. A vádlottat egy év és hét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélem. - csapott az asztalra ismét a mondata befejeztével a bíró
Nem akartam elhinni, amit hallottam. Engem a koromnál, és a lelki állapotomnál fogva nem vontak túlzott felelősségre, a szülők apámat hibáztatták, miatta tettek feljelentést. Apa végig üres tekintettel ült, szinte meg sem mozdult. Ugyanazzal az érdektelen arckifejezéssel állt fel, majd kisétált. Én megpróbáltam magam átverekedni a tömegen, és sikerült utol érnem. Szabályosan neki vetődtem, ugyanis valakiben ügyesen megbotlottam. Hátra fordult, majd végig mért. Lenéző tekintete mindent elárult.
-Mit akarsz? - kérdezte idegesen
-Apa, kérlek, csak hallgass meg. - kérleltem könnyes szemekkel
-Mégis mit kellene végig hallgatnom? Azt, hogy milyen jó az életed a nagyszüleiddel? Azt, hogy engem elhagytál azért, hogy jobb életed lehessen? - sorolta lekezelően
-Apa, te nem hallottál semmit? Nem voltál bent a teremben? - hitetlenkedtem - Az a srác meg akart erőszakolni, én pedig leütöttem. Nem azért mentem a nagyiékhoz, hogy megszabaduljak tőled. De egyébként is, te vagy felháborodva? Az évek során hányszor próbáltad meg letenni a piát? - néztem rá komolyan, mire ő szótlanul kerülte a tekintetem, ezzel elárulta, hogy részben igazam van - Na látod. És lássuk csak, hányszor kértelek meg rá? Szinte mindennap. Hányszor kértem, hogy menj el dolgozni? Annyira nehéz lett volna legalább megpróbálnod nem inni?
-Lényegtelen, börtönbe kerülök, jobb lesz ez így. Nem fogok inni, és téged sem látlak többé.
Ennyi volt. Ennyit közölt velem, majd tovább sétált. Szavai tőrként hatoltak a szívembe. Szemeimből záporként potyogtak a könnyek. Ellépkedtem a kis padra, ami nem messze állt tőlem, majd összeroskadtam. Ismét úgy estem össze, mint egy rongybaba. Már mindenki elment a folyosóról, csak a bíró volt bent a nyitott ajtó mögötti teremben. Iszonyatosan sírtam. A levegőt nehézkesen vettem. Nem tudtam megállni. A saját apám utál. És még mindig nem tudja, hogy a nagyiék már nem élnek. Sírógörcsömet nem tudtam abbahagyni. Egyszer csak éreztem, hogy egy kéz fogja át a derekam. Kicsit felszisszentem, ugyanis megijedtem, de rá jöttem, hogy Harry az. A karfán könyököltem, így kicsit oldalasan ültem neki. Kezeit a hasamnál kulcsolta össze, majd puszit nyomott a vállamra.Nem kérdezett semmit, csak ölelt. Annyira örültem neki, hogy itt van mellettem. Könnyeimet letöröltem, majd mélyeket lélegeztem, ezzel helye-közel szabályozva az állapotomat. A szívem még mindig hevesen vert, de már jobban éreztem magam.
-Jól vagy? - kérdezte aggódó hangon Harry
-Az apám utál, de persze. - mondta ironikus hangon, majd észre vettem magam - Ne haragudj, csak..
-Héé, semmi baj. - fojtotta belém a szót
-Annyira köszönöm, hogy itt vagy mellettem. - fordultam felé
Arcát kezeim közé fogtam, majd egy csókot leheltem ajkaira. Felálltam, majd megigazítottam a ruhámat. Ezidő alatt ő is lábaira tornázta magát. Kezeinket összekulcsolta, majd kisétáltunk a hatalmas épületből. Úgy döntöttem nem érdekel az, amit apám mondott. Mindennap befogok jönni hozzá, nem fogom feladni. Csak nem utálhatja a saját lányát?! Vagy mégis?

-Hogy ment? - kérdeztem izgatottan Harryt
Most ért vissza a zsűri házból. Nagyon izgulok miatta. Szeretném, ha bejutnának, de félek, hogy akkor mi lenne velünk. A távkapcsolat szerintem hülyeség. Hisz közben úgy sem tudjuk pontosan mit is csinál a másik. Természetesen teljesen megbízok benne, tudom, hogy soha sem csalna meg, de nagyon rossz lenne állandó bizonytalanságban élni addig, míg bent van. A szüneteltetés szerintem megint hülyeség. Most szakítunk, vagyis szüneteltetünk, aminek az a lényege, hogy kis idő után megint együtt lennénk. De mi van, ha egyikőnk annyira megváltozik, hogy a másik már nem akar tőle semmit? Vagy az idő során ki szeret belőle. Egy biztos. Nem tudok majd őszintén örülni. Sem annak, ha bekerültek, sem annak, ha kiestek. Ha bekerültek akkor azért, mert valószínű, hogy szakítunk, ha pedig nem, akkor nincs is minek örülni. Vagyis csak annyinak, hogy együtt maradunk, de mégsem kezdhetek el örömömben ugrálni, amikor ő elveszíti az álmát.
-Bejutottunk. - mondta széles mosollyal
-Uramisten! - ugrottam a nyakába - Úgy örülök.
Kezeit a derekamnál kulcsolta össze, majd megemelt a földről, és megpörgetett, mint Kira háza előtt. Ahogy letett, kicsit elkomorodtam, pedig nem akartam. Nem akartam kimutatni, hogy mennyire nem örülök neki. Mármint a sikerének örültem, csak annak nem, hogy mi lesz velünk. Ilyen az, amikor az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Harry gyengén megfogta az állam, majd megemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen. Az ő gyönyörű zöld szemeiben láttam az aggódást, és a boldogságot.
-Mi baj? - kérdezte halkan
-Mi lesz velünk? - kérdeztem vissza félve
-Mi lenne? - kérdezte bambán
-Harry, te elmész hetekre. Mit fogunk csinálni? A távkapcsolat hülyeség, a szüneteltetés megint hülyeség, a szakítás meg.. - hagytam félbe a mondatot - azt meg nem akarom. - mondtam halkan, pár pillanatnyi szótlanság elteltével
Ismét a földet pásztáztam. Vagyis azt akartam, de nem tudtam. Harry olyan közel állt hozzám, hogy az övét, és épphogy a cipőnk orrát láthattam. Harry nem szólt semmit. Felnéztem rá, ő pedig mindeddig ugyanúgy a földet vizslatta, ahogyan én.
-Nincs más választásunk. - mondta szinte már suttogva rekedtes hangján
-Nem akarok szakítani veled. - öleltem meg szorosan
-A távkapcsolat tényleg nem megoldás?
-Miért lenne az? Nem tudjuk a másik mit csinál, mit hazudik. Megbízok benned, tudom, hogy nem csalnál meg, de rossz érzés lenne bizalmatlanságban élni. Meg a média mindent felfújna, és rossz lenne látni a képeket, meg a cikkeket.
-Igazad van. - sóhajtott nagyot - Szünet?
-Értelmetlen. - mondtam megbotránkozva - Ki tudja milyenek leszünk hetekkel később?! Mi lesz, ha addigra a találkozások hiánya során kiszeretünk egymásból?
-Ez is igaz. - húzta a száját - Nem akarlak elhagyni. - puszilt bele a hajamba
-Én sem. De héé, híres leszel. - erőltettem mosolyt az arcomra
-Nem lesz izgalmas nélküled.
-Harry, ezt ne nehezítsd meg még jobban. - mondtam könnyeimmel küszködve
-Akkor végeztünk? Szakítunk?
-Muszáj.
Harry nyomott egy puszit a homlokomra, majd elsétált. Szemeimmel végig követtem, amíg kilépett az ajtón. Ezután elkapott a sírás. Eszembe jutott, hogy akármelyik nap bent voltam apánál, ő figyelembe sem vett engem. Nem akart látni, de kikönyörögtem a őrtől, hogy beengedjen. Szörnyű érzés, hogy a saját apám utál, és az egyetlen jó dolog, ami mosolyt csalt az arcomra az életben, most hetekre távol lesz tőlem.

12.fejezet - Előkészületek

Tschüss!Sikerült megírnom a 12.részt, így már olvashatjátok is.Remélem legalább fele annyira tetszeni fog,mint az előző.Nagyon örültem neki, hogy az ennyire elnyerte a tetszéseteket.A komikat ne sajnáljátok, nem haragszok meg, ha írtok egy jó párat.Jó olvasást.:)

(lehet feleslegesen írom,de a helyesírási hibák...)

Elerie*

Megkönnyebbültem, amikor a los angelesi rendőrség számát láttam a kijelzőn, viszont féltem is, mert ez azt jelenti, hogy a tárgyalások a napokban elkezdődnek. Idegesen kaptam a telefonom után, majd épp, hogy remegő kezeim közé fogtam, már megnyomtam a zöld gombot, és a fülemhez emeltem.
-Jó napot, Miss Frewen. - üdvözölt a nyomozó
-Jó napot. - köszöntem bele remegő hangon
-A tárgyalásokkal kapcsolatban hívom. Előre láthatólag holnap négy órától lesz az első ott, Holmes Chapelben. A bíróság kirendelt maga, és az édesapja mellé egy ügyvédet, remélem sikerrel járnak.
-Rendben, nagyon köszönöm, hogy tájékoztatott. Viszlát.
-Sok szerencsét, viszlát.
Nagyon sóhajtottam, majd a telefont a zsebembe csúsztattam. Féltem. Féltem mindentől. Az egész tárgyalástól. Attól, hogy holnap találkozok apával. Attól, hogy is lesz a vége ennek az egésznek. Attól, hogy vajon velem mi lesz. Aztán eszembe jutott az is, hogy Harry 4 nap múlva megy a zsűri házba, ahonnan, ha tovább jut az élő showba, nem fogunk találkozni egy jó darabig. Persze, nagyon, nagyon remélem, hogy sikerülni fog neki ez az egész, de mégis csak rossz lesz nélküle. Eközben Harry nagymamája visszaért a boltból, és neki látott az ebédnek, amiben én is segédkeztem. Lassacskán Harry is átért, majd miután csókkal köszöntött, a nappaliban helyezkedett kényelembe. Az ebéd elkészítése után csatlakoztam hozzá. Fejem az ölében pihent, lábaim a karfán voltak. A hajammal játszott, néha pedig lehajolt, hogy megcsókoljon.
-Hívott a nyomozó. - sóhajtottam nagyot
-És mit mondott? - kérdezte kiváncsi hangon
-Holnap négytől lesz tárgyalás. Jó, hogy elkezdődnek végre, mert túl akarok lenni rajta minél hamarabb, de félek.
-Ne aggódj, nem lesz semmi baj. - nyugtatgatott apróbb csókokkal
Jól esett a közelsége. Örültem neki, hogy mellettem van, azt hiszem kívánni sem lehetett volna jobbat.
-Egyébként óriási hírem van. - mondta széles mosollyal
-Akkor hát ki vele. - mondtam türelmetlenül
-Gemma akarta elmondani, de a közeljövőben nem jönnek a környékre, szóval meghagyta nekem ezt az örömöt. Amikor találkoztatok elakarta mondani, de nem voltak még benne biztosak, és nem akarta elkiabálni a dolgot, meg am..
-Harry, a lényeget. - mondtam nevetve
-Gemma terhes, és minket szeretnének keresztszülőknek.
-Ez komoly? - dőltem fel - Uramisten! Jajj, de örülök nekik. - mondtam széles mosollyal - Hány hetes?
-Három, vagy talán négy. - vont vállat Harry
-Ooo, már olyan régen voltam baba közelében. Már alig várom, hogy megszülessen.
-Ezzel nem vagy egyedül. És keresztszülők leszünk. - mondta boldogan
-Már ha addig együtt leszünk. - komorodtam el
-Miért, szerinted nem? - nézett rám kérdőn
-Még nyolc hónap melletted? Hogy fogom én azt kibírni? - kérdeztem kötekedve
-Oh, szóval így? - nevette el magát
Kezei a derekamra csúsztak, majd óvatlanul az oldalamra. Iszonyatosan csikizni kezdett. Elrohantam volna, ha nem ül a csípőmre. Nevettem, a lábaimmal kalimpáltam, míg a kezemmel azon ügyködtem, hogy lerángassam magamról az övét. Már a könnyem is folyt, a nevetéstől pedig nem tudtam megszólalni. Majd amikor abba hagyta, éreztem, ahogy lehajol hozzám egy csókért. Ehelyett én egy határozott mozdulattal a földre juttattam őt. Elnevettem magam, de abban a pillanatban elkapta a karom, és magával rántott. A mellkasára zuhantam, és még fel sem eszméltem, ajkai már az enyémen voltak. Kezei szorosan ölelték át a derekam, arcát a kezeim közé fogtam. Ezúttal nem bele mosolyogtam, hanem szabályosan bele nevettem a csókunkba. Lemásztam Harryről, majd lesepertem magamról a nem létező porcicákat. Harry is így tett,majd visszaültem a kanapéra. Most Harry pihentette az ölemben a fejét.
-De várj, akkor lassan Gemma is férjhez megy? - kérdeztem pár perc szótlanság után
-Szerintem igen. - válaszolt bizonytalanul - Szerinted tényleg nem leszünk már együtt 8 hónap múlva?
-Ki tudja. - vontam vállat - Remélem, hogy igen, de őszintén szólva most nem is akarok a jövőre gondolni, csak a mostra. Mert, ha már azt nézzük, akkor abba is bele kell gondolnunk, hogy több, mint két hónapra el fogsz menni. Akkor mit fogunk csinálni? Távkapcsolat, vagy inkább szüneteltetünk? 
-Igazad van, nem éri meg azzal foglalkozni mi lesz később. - szakított félbe - Nem megyünk el valahová?
-Mire gondoltál?
-Nem tudom. - vont vállat - Eljöhetnél velem holnap reggel az énektanárhoz, utána meg megihatnánk valamit a srácokkal.
-Holnap nem akarok elmenni sehova. - ellenkeztem - Inkább itthon maradok és pihenek.
-Oké, de akkor ma csak az enyém vagy. A bíróságnak várnia kell holnapig, úgyhogy gyere. - állt fel sietősen
A kezét felém nyújtotta, hogy felsegítsen, és vele tartsak.
-Hova megyünk? - érdeklődtem, miközben kezem a tenyerébe helyeztem
Ismét olyan lendülettel húzott maga felé, hogy a mellkasának csapódtam. Kezdtem úgy érezni, hogy élvezi a helyzetet és direkt csinálja. Elmosolyodott, megcsókolt, majd az ajtó felé vettük az irányt, a kérdésemre viszont még mindig nem adott választ. Ahogy kiléptünk az ajtón, kezünket összekulcsoltuk, ezzel tudatva minden közelünkben lévő emberrel, hogy egy párt alkotunk. Megint rákérdeztem volna a célunkként kitűzött helyszínre, de Harry kézbe vette a telefonját, majd pár pillanattal később a füléhez emelte.
-Hello, nem zavarok? - szólt bele sietősen - Remek, nem tudnánk találkozni valahol most?..Igen..Csak mond meg hol vagy, és odamegyünk..Oké, tíz perc és ott vagyunk.
-Ez mi a fene volt? - förmedtem rá
-Majd megtudod. - mondta egy ravasz mosollyal
-Harry?! - néztem rá türelmetlenül
-Ne nézz már így. - nevette el magát - Mindjárt megtudod.
Nagy sóhajjal nyugtáztam a mondatát, majd megpróbáltam beletörődni a dologba. Az út további részében arról számolt be, hogy mit csináltak a tegnapi ének próbán a srácokkal. Nevetve mondta el, hogy Louis és Niall mindig eljátsszák, hogy verekednek. Liam eldugta Zayn mikrofonját, aki így a Harryével pótolta az övét, végül Liam odaadta Harrynek a Zaynét. Úgy döntöttek, hogy a már amúgy is kikészült énektanárt szivatják meg, így Louis ötletét követve elbújtak, amíg a mosdóban volt. Harry Niallel bújt a dobok mögé, Louis és Liam a zongora mögé, Zayn pedig valami asztal szerűségnél talált menedéket. Elméletileg az énektanár idegesen mondogatta, hogy ha megtalálja őket, és legközelebb is ilyeneket csinálnak felmond. El sem tudom képzelni miket csinálhatnak még. Tényleg majdnem sajnálom a hapsit, hogy öt nem normális tini viszi sírba. Megérkeztünk egy lila kis házhoz, majd az ajtóhoz sétáltunk, Harry pedig becsengetett. Összeráncolt szemöldökkel fordultam felé, és mindenbizonnyal az arckifejezésem késztette mosolyra. Nyugtatgatólag nyomott egy csókot a számra, majd nyílt az ajtó.
-Sziasztok. - köszönt széles mosollyal az előttünk álló nő - Gyertek be.
Harry szó nélkül belépett, maga után húzva engem is. A cipőt lerúgtuk magunkról, majd a nőt követve a nappaliba mentünk. Még mindig nem tudtam, hogy ki ő, és miért vagyunk itt.
-Kira Johnson. - nyújtott kezet
-Elerie Frewen. - helyeztem tenyerem az övébe
-Isztok valamit? - kérdezte kedvesen
-Én nem, köszönöm. - ellenkeztem
-Én sem, köszi. - utasította vissza Harry is
-Szóval minek köszönhetem a sürgős látogatásotokat?
-Úgy tudom, hogy a napokban nyitni fogsz egy éttermet. - kezdett bele Harry
-Mindenképp nyitok hétfőn, de még kellene egy állandó fellépő. Vagy egy banda. - vont vállat
-Ezért is vagyunk itt. - nézett rám
-Ezért? - döbbentem le
-Elerienek mesés hangja van. - nézett ezúttal Kirára
-Oh, csodás lenne.-mondta szélesmosollyal - A Styles család ismerőse vagy, biztos, hogy megbizható is.
-Tulajdonképp a barátnőm. - javította ki Harry
-Az most mindegy. - legyintett - Van valami tapasztalatod az éneklés terén?
-Általánosban és gimiben is kórustag voltam, ha ez számít valamit. - mondtam bizonytalanul
-Tökéletes. Holnap három körül betudnál jönni egy meghallgatásra? Megbeszélnénk a részleteket is.
-A holnap nem jó. - húztam a szám
-Mostanában nem tudjuk előre, mikor lenne idő, de idecsörgök, ha előre láthatólag tudunk jönni. - szólt közbe Harry
-Nekem megfelel. - vont vállat
-Akkor ezt megbeszéltük. - mondta széles mosollyal Harry
-El kell mennem még pár papírt elintézni a megnyitásig, szóval, ha nem haragudtok, én most elrohanok. - állt fel sietősen
-Dehogy, mi is menni készültünk. - állt fel Harry - Még egyszer köszönjük.
Mindhárman egyszerre léptük ki az ajtón, Kira viszont jobbra ment, míg mi balra indultunk volna. Megálltam pár lépésre a háztól, majd amikor megláttam, hogy Kira lefordult a sarkon, Harry felé fordultam. Széles mosollyal rá néztem, majd a nyakába ugrottam. Derekamat átölelte, majd megemelt a földről és megfordult velem a saját tengelye körül. Ahogy letett, el halk sikoly hagyta el a számat, majd arcát kezeim közé fogtam, és hosszan megcsókoltam. Kezeimet a nyakán kulcsoltam össze, míg ő a csípőmön pihentette kezeit, és magához húzott.
-Köszönöm, köszönöm, köszönöm. - öleltem meg szorosan
-Kiszorítod belőlem az életet. - nevetett Harry, mire elengedtem őt - Azt azért nem mondtam, hogy nem esik jól.
Kézen fogva visszasétáltunk ezúttal náluk. Az anyukája épp az utolsó tányérokat öblítette. Amikor meghallotta az ajtó csapódást, széles mosollyal, törlővel a kezében sétált felénk.
-Sziasztok. - ölelt meg boldogan
-Szia anya. - intett neki Harry, majd a nappaliba ment
-Ne mondj semmit. - intett csendre Harry anyukája, amikor épp köszöntem volna - Mikor valaki úgy köszön, hogy "csókolom", megbírnék őrülni. Olyan öregnek érzem magam olyankor. - mondta csalódottan - Tegezhetsz nyugodtan, kérlek. - nézett rám kérőn
-Rendben. - nevettem el magam
-Remek. Egyébként miújság?
Átsétáltunk a már kényelemben fekvő Harryhez a nappaliba, majd eültem, ő pedig fejét az ölembe helyezte. Anne a kanapéhoz tartozó fotelben foglalt helyet, majd mosolyogva ránk nézett. Komolyan, néha már megijeszt, hogy bármikor beszélünk, végig mosolyogja az egészet. Persze nem azt mondom, hogy nem volt jó érzés.
-Elerienek valószínűleg lesz munkája. - mondta boldogan Harry
-Oh, hát ez remek hír. - mondta boldogan Anne - És hol?
-Mesélted, hogy Kira éttermet nyit, és állandó fellépőt keres, úgyhogy elmentünk hozzá.
-De tényleg, ki az a Kira? - kérdeztem késve
-Anya egyik barátnője. - válaszolt Harry
-Akkor már biztos, hogy ott fogsz fellépni? - érdeklődött továbbra is Anne
-Nem, még mennem kell egy meghallgatásra. - válaszoltam, miközben Harry haját birizgáltam

-Ne azt, inkább szoknyát vegyél fel. - fintorgott Harry a fekete nadrágomra
-Miért? - néztem bambán
-Mert ha mással nem is, a külsőddel le tudod venni a lábáról a bírót.
-Bolond. - mondtam nevetve
-Vicceltem, de tényleg szoknyát vegyél fel, a nők azt szoktak hivatalos eseményekre.
-Oké, legyen igazad. - forgattam a szemem - Na menj, készülj el te is.
Kipateroltam a szobámból, hogy az ingéért menjen, amíg én felöltözök. Iszonyatosan féltem. Egyrészt a tárgyalás miatt, másrészt pedig azért, mert találkozok apával. Tartok attól, ahogy viselkedni fog velem. Nem várom, hogy ölelgessen agyon, vagy valami, de örülnék, ha legalább tudomásul venné, hogy ott vagyok.

-Kicsim, szerinted me.. - nyitott be Harry, amikor épp a cipzárral szenvedtem - Úristen!
-Mi történt? - kérdeztem rémülten
-Ez a ruha valami eszméletlenül áll.
-Húzd már fel a cipzárt.
A hajamat a jobb vállamra sepertem, hogy ne zavarja Harryt. A kezében lévő két zakót az ágyra dobta, majd sietős léptekkel mögém lépett. Bal kezével összefogta a cipzár alját, míg a jobbal felhúzta. Ezután kezei a derekamra csúsztak,majd csókokkal hintette be a nyakam. Elmosolyodtam, majd az állam felszegtem, és hagytam, hogy a bizsergés, ami minden alkalommal elöntött, ha vele voltam, ismét körbe járja a testem. A pillanatot a zsebében csörgő telefonja zavarta meg. Mérgelődve, és az előkeresése közben szitkozódva vette kézbe. Megnyomta a fogadás gombot, majd a füléhez emelte a készüléket.
-Szia. - köszönt bele még midig kicsit idegesen - Mi? ..Nem, ezt nem mondod komolyan, ugye?.. Oh, hogy az a kis rohadék.. Nem, majd beszélek vele én.. Oké, szia.
-Ki volt az? - ráncoltam össze a szemöldököm
Harry kerülte a tekintetem. Villámokat szóró szemei láttán talán jobb is volt. Ismét mélyeket lélegzett, egyre szaporábban a lenyugváshoz. Kezeimet a mellkasán pihentettem, és próbáltam megnyugtatni.
-A tárgyalás után elmondom, nem akarlak még jobban felidegesíteni.
-Ha nem mondod el még idegesebb leszek, mert nem tudom mitől vagy ideges. - próbáltam meg rá venni
-Kira hívott, hogy Justin és két haverja jelentkeztek az étterembe, és felvette őket, mert nem tudta, hogy mi mikor hívnánk őt.

11.fejezet - Lemondott randi

Sveiki!Meg is érkezett a 11.rész.Remélem ez is tetszeni fog, és kapok kommenteket.Az viszont eléggé elszomorít, hogy a rendszeres olvasóim száma nem növekszik.Ez a rész lényegében Harry és Elerie pillanatokat fog leírni, valamint benne lesz Justin is.(nem Bieber, hanem Styles..valahogy úgy képzeltem el, ahogy a képen láthatjátok).Remélem tetszik majd, jó olvasást!:)

Elerie*

Derekamon lévő kezével magához húzott, végig simított az arcomon és gyengéden megcsókolt. Gondolkodás nélkül viszonoztam. Kezeim először a mellkasán pihentek, majd áttértek a nyakára. Bal kezemmel a vállán állapodtam meg, míg a másikkal a hajába túrtam. Bele mosolyodott csókunkba, majd óvatosan elváltunk egymástól. Homlokát az enyémnek döntötte, kezei védelmezően ölelték a derekam, és húztak a lehető legközelebb hozzá.
-Ne menj el Justinnal, kérlek. - nézett rám kérőn
-Azt hiszed ezek után elmennék bárkivel is? - nevettem fel - Azért akartam vele randizni, hogy legyen mellettem valaki, aki eltud téged feledtetni, mert, ha már itt vagyunk, bevallom, hogy én sem érzek másképp.
Átsétáltunk a nappaliba, majd leültünk egymás mellé. Harry átölelt úgy, ahogy szokott. De valamiért mégis más volt. Keze sokkal védelmezőbben ölelt, mintha féltene valamitől, vagy valakitől. Jobb vállamon lelógó kezét összekulcsoltam az enyémmel, majd balra fordítottam a fejem, és mosolyogva egy csókot leheltem ajkaira.
-Nem megyünk be apukádhoz? - komorodott el
-Harry, valamit nem mondtam el. - fordultam felé - Azt mondtam, hogy apa aludt, amikor bementem hozzá. De nem igaz.
-Akkor? - értetlenkedett
-Nem akart látni.
Szívem összeszorult, a torkomban mérhetetlen gombóc keletkezett. A mondatom utolsó szavát elharaptam, mert féltem, hogy azonnal záporként törne rám a sírás. Még így is éreztem, ahogy egy kósza könnycsepp legördül az arcomon. Azt hittem, hogy Harry idegesen haza megy majd, de nem tette. Ehelyett még jobban magához húzott, majd bele puszilt a hajamba.
-Minden rendben lesz. - suttogta a fülembe - Nem hívtak még, hogy mikor lesz az első tárgyalás?
-Még nem. - sóhajtottam nagyot - Amúgy kikkel is vagy konkrétan egy bandában?
-Louis..
-Az a Louis? - vágtam a szavába
-Igen. - nevette el magát - Van egy szőke, ír srác, Niall, Liam meg Zayn.
-Jó fejek?
-Beszéltünk pár szót, amíg vártuk, hogy behívjanak minket, és normálisak. Ha meghallod Niall nevetését, nem fogod kibírni, hogy ne nevess. - mondta széles mosollyal
-Már ha lesz alkalmam találkozni velük.
-A fellépéseken mindenképp ott leszel, és egyszer mindenképp megoldjuk majd. Ha most bejutunk az élő showba, nem fogunk találkozni egy darabig. - szomorodott el
-Tudom. - sóhajtottam nagyot - De addig még van két hetünk. Szoktad nézni az 'Így jártam anyátokkal'-t?
-Ki nem? - háborodott fel
-Na annak volt az egyik részében valami olyasmi, hogy ne azzal törődjünk, mi lesz később, hanem élvezzük ki azt az időt együtt, amit még lehet.
-Tényleg, amikor Victoria elment a cukrász suliba azt hiszem. - eszmélt fel
-Örülök, hogy leszűrted a lényeget. - nevettem el magam - Justinnak megadod a számát?
-Minek? - döbbent le
-Csak valahogy értesítenem kellene, hogy van pasim. Vagy tévedek?
-Ja, nem. De inkább várjuk meg. Hatásosabb lesz szemtől-szemben.
-Nekem aztán mindegy. - vontam vállat - Kezdek éhes lenni. - fogtam a hasam
-Akkor üssünk össze valamit. - mondta sietősen
-Mi? Ketten? A konyhában? - hitetlenkedtem, majd nevetni kezdtem - Megnéznélek.
-Akkor hajrá.
Harry felállt, majd kezeit felém nyújtotta és felsegített a kanapéról. Amilyen erővel felhúzott, neki csapódtam a mellkasának, mire ő mosolyogva rám nézett, és megcsókolt. Kezei a derekamon voltak, úgy húzott magához minden másodpercben egyre közelebb, mintha elszaladnék előle. Tetszett, hogy ennyire félt, vagy nem is tudom pontosan milyen szóval tudnám illetni. Hosszú pecekig érintkeztek ajkaink, majd amikor elváltak egymástól, Harryhez bújtam. Szorosan megöleltem őt, majd arcom oldalasan a mellkasába fúrtam, ugyanis csak addig értem neki, így kicsit lábujjhegyre kellett állnom a csókunk idejére.
-Ha így haladunk, éhen halunk. - nevetett Harry
-Nem érdekel.
Harry lassan engedett az öleléséből, majd vonakodva, de én is így tettem. Megtettük azt a pár lépést a konyháig, majd elkezdtem gondolkodni, hogy mit is csináljunk.
-Mit szeretnél enni? - adott hangot a gondolataimnak Harry
-Nem tudom, talán egy kis spagettit?! - mondtam bizonytalanul
-Reméltem, hogy valami egyszerűt fogsz mondani. - mondta megkönnyebbülve
Épp hozzá kezdtem volna a hozzávalók elővételéhez, amikor Harry elém állt,majd egy gyors csókot lehelt ajkaimra.
-Azt mondtad arra vagy kiváncsi, hogy én milyen vagyok a konyhában, szóval te szépen leülsz, és megvárod míg kész a kaja. - mondta ellent nem tűrő hangon
Szó nélkül felültem a pultra, majd mosolyogva figyeltem, ahogy Harry tevékenykedik. Begyújtotta a gázt, majd a lábasba, amit ráhelyezett, öntött egy kevéske olajat, nem sokkal később pedig beletette a húst. Míg várta, hogy az puhuljon, elém lépett, és a mellettem folytatódó pultra támaszkodott. Arcát kezeim közé fogtam, majd egy kicsit lehajoltam és megcsókoltam. Amint ajkaink összeértek kezei a derekamra csúsztak, és leemeltek a pultról. Könnyedén megtartott az ölében, majd ahogy álltunk a konyha közepén, lábaimat összekulcsoltam a derekán. Kezeimet a nyaka köré fontam, ő pedig egyre szenvedélyesebben csókolt. Gyengén az alsó ajkamba harapott, majd egy utolsó csókot nyomott rá, és elengedett. Lábaim szétkulcsoltam, majd a földre helyeztem. Visszaültem a pultra, ő pedig megkavarta a húst, ami épphogy nem égett oda. Ráöntötte az alapport, majd a vizet. Elég otthonosan mozgott a konyhában, ami kicsit meglepett, de jó értelemben. Míg a hús főtt, a tésztát is a tűzhelyre rakta, és egy sokat sejtő mosollyal ismét felém közelített.
-Ne is álmodj róla. - mondtam nevetve
-Oh, szóval kötekedsz?
Megállt előttem, kezeivel körbe fogta a bokám, majd lehúzott a pultról. Nevetve értem földet, majd körbe ölelte a derekam. Felemelt, és megcsókolt, én pedig bele mosolyodtam. Kimondhatatlanul boldog voltam. Minden gondomat elfelejtettem Harry mellett, aminek iszonyatosan örültem. Nem hittem, hogy lehet ilyen, de van. A spagetti Harry szerint már kész volt, nem akartam szólni neki, hogy a tészta még biztos nem főtt meg, hiszen elvileg ő csinálja a kaját. A tésztát leszűrte, majd ráöntötte a szószt és elkeverte.
-Valamit elfelejtettem. - mondta elgondolkodva - Ne, majd én rá jövök. - intett csendre, amikor szóra nyitottam volna a szám
Valószínűleg a sajt volt az, ami hiányzott. Vártam, hogy leessen neki, de csak nem sikerült, míg tálalt. Majd amikor már magának is kiszedte, akkor csillant fel a szeme és sietett a hűtőhöz. Kivette a sajtot, majd az egyik szekrényből a reszelőt. Halványan elmosolyodtam, majd leültem, és megvártam, amíg lereszeli a sajtot. Miután ezzel megvolt, és nagy röhögések, valamint beszélgetések közepette megettük a Harry által készített spagettit, visszamentünk a nappaliba, hogy filmezzünk. Fogalmunk sem volt róla, hogy mennyi az idő, de nem is nagyon érdekelt egyikünket sem. Harry nagyija Harryéknél volt, szóval vagy ott alszik, vagy még nincs túl késő. Épphogy elkezdődött a film, a bejárati ajtó felől kopogás hallatszott, majd kinyílt, és az illető belépett rajta.
-Már ennyi az idő? - néztem a telefonomra - Úristen.
Szívem a torkomban dobogott, ahogy az ajtóhoz sétáltam és megláttam Justint. Fogalmam sem volt, hogyan közöljem vele a dolgot. Tény, hogy alig ismerem, de akkor sem akartam őt megbántani, hisz nem tett semmi rosszat a káromra. Ideges léptekkel haladtam az ajtóhoz, majd megálltam Justin előtt.
-Szia. - köszönt széles mosollyal - Mehetünk?
-Ami azt illeti.. - kezdtem bele
-Szia Justin. - sétált mellém Harry
Bal kezét finoman végig simította a hátamon, ami végül a derekamon állapodott meg. Közelebb húzott magához, majd Justinnal egymásra néztek.
-Szóval az történt, hogy.. - folytattam meg-megakadozva
-Együtt vagyunk. - fejezte be Harry
-Rokonok vagyunk, és így hátba támadsz? - förmedt Harryre
-Hátba támadlak? - húzódott hitetlenkedő mosolyra a szája - Úgy teszel, mintha nem csak kihasználtad volna őt.
-Tudod az emberek változnak.
-Te nem változol, ez is bizonyítja, hogy nem ember vagy, hanem egy oltári nagy barom.
-Ezt még megbánod. - mondta fenyegetően - És te is, ribanc. - nézett rám
-Ezt nem kellett volna. - mondta Harry
Kezét leemelte a derekamról, majd idegesen Justinra nézett. Vett egy mély levegőt, majd lendületből ököllel képen törölte, amitől ő szépem meginogott. Én csak kikerekedett szemekkel álltam ott, földbe gyökerezett lábakkal. Sosem hittem volna, hogy Harry képes lenne bárkit is megütni. És ez a bárki jelenleg az unokatestvére volt. Igen, rá jöttem, hogy tényleg olyan, mint amilyennek ő, és Gemma elmondták, de részben mégis sajnáltam. Harry még jobban neki esett volna, de elé álltam. Kezeimet a mellkasára helyeztem, majd megpróbáltam hátra tolni, de tekintve, hogy fele olyan erős sem voltam, mint ő, nem sikerült. Idegesen nézte Justint, aki habár háttal állva nem láttam, de mindenbizonnyal dühösen távozott a házból. Harry szaporán vette a levegőt, mellkasa gyorsan emelkedett le, és fel. Amikor éreztem, hogy kezd megnyugodni, elengedtem. Kicsit, mintha féltem volna tőle, ismét. Ismét éreztem, hogy tartok attól, egem is bántana, ha úgy alakulna. Tudtam, hogy sohasem lenne rá képes, valami mégis volt, ami megrémisztett. Megtette a köztünk lévő távolságot, majd megölelt és bele puszit a hajamba. Én remegő kezeimmel átöleltem őt, majd arcomat a mellkasába fúrtam. Azelőtt még sosem láttam őt ilyennek. Mármint ennyire idegesnek.
-Ezt nem kellett volna. - néztem fel rá
-Az egy dolog, ha engem csesztet, de téged nem bánthat. Nem engedem. Sem neki, sem másnak.

Már egy hete annak, hogy együtt vagyunk Harryvel. Azóta szerencsére semmi hír Justin felől. Látnotok kellett volna Harry anyukájának az arcát, amikor elmondtuk neki, hogy együtt vagyunk. Széles mosollyal gratulált, majd agyon ölelgetett minket. Ezután még beszélgettünk, amit ugyanazzal a széles mosollyal ült végig. Gemma ennél enyhébb reakcióval fogadta a hírt, csak gratulált, de azért a mosoly tőle sem maradt el, ahogy Harry nagymamájától sem. A los angelesi nyomozó azt mondta múlt héten, hogy a napokban megkezdődnek a tárgyalások, amiről majd értesít. Azóta sem hívott, én pedig nem tudom, hogy mi lehet az oka. Apa állapota mégsem lenne túl jó ahhoz, hogy elkezdődhessen?
-Szia. - nyomott egy csókot a számra Harry
-Oh, szia. - köszöntem meglepődve - Nem tudtam, hogy jössz.
-Muszáj volt. Kicsit edzeni akarok, amihez szükségem lenne rád.
-Rám? Minek? - nézte rá bambán
-Majd meglátod, csak gyere ide. - állt fel, majd maga elé mutatott - Feküdj le.
-Ez komoly?
Harry nem szólt semmit, így nagyot sóhajtva megtettem, amire kért. Hanyatt feküdtem a földön, majd vártam, hogy mit fog csinálni. Kezeivel megtámaszkodott a vállam mellett, majd lábaival is így tett. Ekkor már rájöttem, hogy mit tervez, de azt még mindig nem értettem, hogy én minek kellek ahhoz, hogy fekvőtámaszozzon. Aztán amikor elkezdte, kiderült. Minden leérkezéskor csókot nyomott az ajkaimra, ezzel motiválva magát. Harminccal kezdett, ezután a felülésre tért át. Ráültem a lábára, majd a vádliján összekulcsoltam a kezem, hogy biztos ne mozduljon el. Minden egyes feldőlésnél ismét csókokkal hintette be az ajkaimat, amit nem tudtam mosolygás nélkül elviselni. Ezután megint fekvőtámaszozni akart, de nem ugyanúgy, ahogy az előbb. Kezeivel a kanapén támaszkodott. Az én hátam ott volt, ahol általában ülni szokás, lábaim pedig a háttámláról lógtak le, így Harry ismét meg csókolhatott, akárhányszor kellően leérkezett.
-Szerintem megyek futok egy kicsit, majd később jövök.
Egy gyors csókot nyomott az ajkaimra,majd el is ment. Sosem hittem volna, hogy tud ilyen is lenni. Mármint a megismerkedésünk elején is tudtam, hogy milyen, de nem képzeltem volna, hogy ilyen gyengéd. Nem becézget agyba-főbe, hogy nyuszikám, meg tündérbogaram, de ez nem is hiányzik. Annyi épp elég, hogy drágám, vagy szívem, amit gyakran is hallok tőle. Leírhatatlanul boldog vagyok, és azt hiszem ennyi jár is nekem azok után, amik eddig történtek. A nyakamban lógó 'H' betűs nyakláncot vizslattam széles mosollyal az arcomon, amikor meghallottam, hogy a szobámban pihenő telefonom csörög. Lábaimat azonnal a padlóra helyeztem, és felszaladtam érte. Sietősen kerestem először az ágyamon, majd a hang alapján az asztalhoz léptem. Megkönnyebbültem, amikor a los angelesi rendőrség számát láttam a kijelzőn, viszont féltem is, mert ez azt jelenti, hogy a tárgyalások a napokban elkezdődnek..

10.fejezet - Gemma

Labdien!Megérkezett a 10.rész, juhúú!Nem akarok semmit elárulni, de a rész végén történik valami, amire már az olvasók nagy része várt, hisz egy-két kommentben visszaköszöntött már pár enyhe célzás erre a dologra.Remélem örültök majd neki annak ellenére, hogy kicsit rövidre sikeredett, és kapok komikat.Jó olvasást.:DD

Elerie*

A kijelzőre pillantottam, és meglepődve vizslattam a telefonszámot, amit kiírt. Egyáltalán nem volt ismerős számomra, és tekintve, hogy nem nevet jelzett, nem is volt benne a névjegyzékemben. Mivel nem magánszámról hívott az illető, felvettem, Harry pedig értetlen arckifejezéssel ült mellettem továbbra is.

-Igen?! - szóltam bele bizonytalanul

-Elerie? - kérdezett vissza a-hangja alapján-nő 

-Igen. - válaszoltam értetlenül - Ki az?

-Azt most nem mondhatom el, de nagyon fontos lenne, hogy találkozzunk. - mondta komolyan
-Szórakozz mással. - mondtam dühösen, majd kinyomtam a telefont
-Ki volt az? - kérdezte Harryt
-Valaki gondolom unatkozott. - vontam vállat
-Mit akart?
-Nem tudom, csak annyit mondott, hogy találkozzunk.

Harry elment, hogy elkészüljön, amíg én is így tettem. Úgy túl nagy dologra nem kell gondolni, csak magamra kaptam egy pulóvert, és vártam, hogy Harry visszaérjen. Már nagyon meg szeretném ismerni a nővérét, remélem jóban leszünk. Harry lassan megérkezett, majd elindultunk a szerinte, körülbelül negyed órás útra. Az első percekben nem szólt sem ő, sem én. Kezdtem egyre inkább úgy érezni, hogy eltávolodik tőlem, de én ezt nem akartam. Nem akartam, hogy úgy tegyen, mintha nem is léteznék. Hiányzik az, hogy amikor leültem mellé, mindig átkarolt. Hiányzik, hogy nem puszil meg, ha rossz kedvem van. Hiányzik, hogy nincs mellettem úgy, mint eddig. Nagyon remélem, hogy ez nem fog sokáig tartani.
-Justin tényleg olyan, amilyennek leírtad? - kérdeztem komolyan
Őszintén szólva nem is tudom mire számítottam. Megtörtem a csendet, de az, hogy Harry folytatni is fogja az általam elkezdett beszélgetés, reménytelennek tűnt. Pár pillanatig szótlanul haladtunk tovább, majd rám sem nézve szóra nyitotta ajkait.
-Igen. - válaszolt tömören, és ridegen
Ennyi volt. Ez az egy szó volt az, amit egész úton kibökött nekem, ezt is nagy nehezen. Rá jöttem, hogy vége van. Azzal, hogy hazudtam neki, végleg elveszítettem őt. De ennyire szörnyű lenne az, hogy nem mondtam el neki, hogy hová megyek? Ekkora bűnt követtem volna el? Megérkeztünk a kis épülethez, Harry pedig bement. Pár perccel később egy huszas éveit járó, rövid, barna hajú lány sétált felém, mosolyogva. Nagyon kedvesnek tűnt, nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el én is, azok ellenére, hogy belül teljesen összeomlottam. Hisz apám látni sem akar, nemsokára elkezdődnek a tárgyalások, Harry pedig olyan, mintha nem is léteznék számára. A lány sietősen felém lépegetett, majd egy gyors mozdulattal megölelt.
-Biztosan te vagy Elerie. - mondta határozottan
-Te pedig Gemma. - mondtam hangomban némi bizonytalansággal
-Igen, merre szeretnél menni? - kérdezte kedvesen
-Valószínűleg jobban ismered a várost, mint én, úgyhogy rád bízom hová ülünk be. - vontam vállat
-Rendben. - mondta boldogan, majd elindultunk - Mióta vagy Holmes Chapelben?
-Lassan két hónapja. - válaszoltam egy kis gondolkozás után
-Hallottam, hogy miért költöztél ide. - mondta kicsit szomorúbb hangnemben - Sajnálom.
-Jajj, csak ezt ne. - fakadtam ki - Nem szeretem az ilyet, úgyhogy, ha lehet, ezt kérlek hanyagoljuk.
-Megoldható. Mesélj magadról. - mondta megértően
-Hát mit mondhatnék? 16 vagyok, egyke, részben árva, gimnazista lány, aki most éli élete legszörnyűbb időszakát. Vagyis remélem, hogy rosszabb már nem lesz. Mesélj te.
-Hmm..21 éves fodrász vagyok, amint azt tudod, van egy öcsém, és lassan négy éve barátom. - mondta büszkén
-Ouh, gratulálok. - mondtam széles mosollyal
-Köszönjük. És veled mi a helyzet pasik terén?
Kérdése közepette megérkeztünk oda, ahova szeretett volna. Vagyis gondolom, hogy ide tartott, ugyanis a legközelebbi széket kihúzta, majd leült. Én is ugyanígy tettem, csak ezután nyitottam válaszra ajkaimat.
-Holnap randim lesz az unokatesótokkal. - válaszoltam boldogan
-Ugye nem Justinnal?! - döbbent le
-De. - bólintottam nagyot
-Nem akarom el venni a kedved az egésztől, de nem jó ötlet. - mondta ugyanolyan megbotránkozó arckifejezéssel, mint Harry - Nagy nőcsábász, nem sülne ki belőle semmi jó.
-Harry már mondta. - mondtam egy halvány mosollyal - De elmegyek vele, egy esélyt adok neki, mi történhet?!
-Ahogy Justint ismerem, elég sok minden. - mondta hitetlenkedve - Feltételezem Harry tudni fogja, hogy hová mentek. Ha úgy érzed, hogy úgy közeledik feléd, csörgess meg engem, vagy őt. - mondta miközben egy szalvétára firkantotta fel a számát
A szalvéta sarkát letépte, majd felém csúsztatta. Leemeltem az asztalról, majd a zsebembe mélyesztettem.
-Harryvel hogy mennek a dolgok? - kérdezte egy mosoly keretében
-Ezt hogy értsem? - értetlenkedtem
-Elég sokat mesélt nekem rólad, de sosem úgy, mintha csak barátok lennétek.
-Nem szokványos fiú-lány barátság van köztünk, az tény, de nem azért, amiért te hiszed. Amikor ideköltöztem, elég sok mindenen mentem keresztül, és a dolgok még most se nagyon akarnak rendeződni. Harry mindenben mellettem volt, ezért olyan szoros a kapcsolatunk. Bár az utóbbi 2 napban eléggé elhidegültünk egymástól. - mondtam szomorúan
-Miért? Mi történt? - hitetlenkedett Gemma
-Tudod, apukámnak alkohol problémái voltak, így bekerült egy intézetbe. A lagzi estéjén bemehettem hozzá, hogy meglátogassam, de Harrynek erről nem szóltam, majd amikor felhívott, hogy megkérdezze hol vagyok, rányomtam a telefont. Nem akartam őt még jobban belekeverni, és megharagudott. De ennyiben lehet, hogy jobb is. Nem fog még jobban bele folyni a dolgokba. - magyaráztam egy nagy sóhajjal befejezve
-Harry nem ilyen. - csóválta a fejét Gemma - Sosem tud igazán megharagudni, valami más van a dolog mögött. Hidd el nekem, ismerem már.
-És akkor mégis mi? - fakadtam ki - Ha nem szólok, vagy kérdezek valamit rám sem néz. Nagyon eltávolodott tőlem. Talán az lenne a legjobb, ha visszamennék Harlowba.
-Nem, ezzel nem oldod meg a dolgokat. - ellenkezett - Csak várj pár napot, és biztos, hogy kiderül Harrynek mi baja van valójában, mert biztos vagyok benne, hogy nem haragszik rád. Az az áhítat, amivel rólad beszélt nekem a telefonban, vagy akár olyankor, amikor haza jöttem pár órára, hihetetlen. Nagyon megkedvelt téged, és ilyen dolog miatt biztosan nem haragudna. Tudja mekkora szükséged van most rá, hidd el, más van a dologban.
-Hát remélem minél hamarabb kiderül.

Harry túl van a bootcampen, amit nem szerencsésen, de végig csinált. Majdnem kiesett, végül összerakták őt másik négy sráccal. És hát ez is eljött, a keddi nap. Lázasan készülődtem a randira, bár fogalmam sem volt róla, hogy hova megyünk, így a ruha választás nehézkes volt. Nem akartam sem túl, sem alul öltözni az alkalomhoz. Végül egy farmernél döntöttem, amihez egy világoskék topot vettem fel. Az időt elnézve elkélt még a pulcsi,úgyhogy egy kardigánnal egészítettem ki a szettemet. Már épp a felsőmhöz színben passzoló balerina cipőt húztam fel, amikor nyílt az ajtó.

Biztos voltam benne, hogy Justin jött meg, és feltételezem azért nem csengetett, mert a nagymamájához jött tulajdonképp. Sietve húztam fel a cipőt,majd rohantam ki a szobámból, és a lépcső legfelső fokán állva lepillantottam, de csalódtam. Nem Justin volt ott, hanem Harry. Az utóbbi időben alig láttam mosolyogni. Arca most is komor volt és rideg. Lesétáltam hozzá, majd utam a konyhába vezetett, hogy igyak valamit.
-Justin hívott. - jelentette ki, majd mellém sétált, én pedig rá kaptam a tekintetem
-Mit akart? - kérdeztem ijedten
-Hogy a ma délután nem jó, mert közbe jött neki valami, de este érted jön hétre. - mondta egy fintorral az arcán - Nem tetszik ez nekem. - csóválta a fejét rosszallóan
-Nem értelek. - mondtam bambán - megharagszol, és úgy teszel, mintha nem léteznék, most meg úgy csinálsz, mintha aggódnál értem. Megmagyaráznád kérlek?! - mondtam dühösen
A pulttal szemben álltam, majd ahogy az előttem álló Harrynek beszéltem, megfordultam és háttal támaszkodtam neki. Kezemet a mellem alatt magyarázatot várva fontam össze, miközben a zavarodottan nézelődő Harryt kémleltem. Mélyeket lélegzett, valamin nagyon agyalt. Lábaimmal dobolni kezdtem. Ekkor Harry komolyan rám nézett, majd közelebb lépett. A szívem a torkomban dobogott, lábaim remegtek. Kezeit óvatosan a derekamra csúsztatta, majd épp annyira behajlította a térdeit, hogy szemmagasságba kerüljön velem.
-Kicsit elhidegültem tőled, tény, de nem azért, amiért gondolod. Az, hogy haragudtam rád, csak kifogás volt, de nem igaz. Aggódom érted, de féltem. Iszonyatosan tetszel nekem, és azért próbáltam meg távolodni tőled, hogy nehogy beléd szeressek, aztán pofára essek. Nem tudtam, te hogy érzel, ezért inkább nem próbálkoztam, a barátságunkat sem akartam kockára tenni, de belátom, hogy hülye voltam, mert nem tudom magam türtőztetni a közeledben.
Mindaddig, míg ezeket elmondta, mélyen a szemembe nézett, és mosolygott. E szavak hallatán én sem tudtam másképp tenni. Lábaim még jobban remegtek, attól féltem, hogy a szívem dobogását meghallja, mert azt hittem kiszakadni készül a helyéről. Az érzést csak fokozta, amikor Harry hozzám hajolt, jobb kezét az arcomhoz emelte, majd a hajamat a fülem mögé tűrte. Derekamon lévő kezével magához húzott, végig simított az arcomon és gyengéden megcsókolt .. 

09.fejezet - Látogatás

Witaj!Megérkezett a 9.részt.Közben, ha balra pillantotok, láthatjátok, hogy csináltam egy új szavazást, és örülnék a te szavazatodnak is.Csak őszintén!:D Remélem ez a rész is tetszeni fog, és kapok majd kommenteket.Jó olvasást.:))

Elerie*

Egy gyenge fejrázással visszazökkentettem magam a valóságba, majd remegő kézzel pillantottam a kijelzőre, ahol a los angelesi rendőrég számát olvastam le. A lehető leggyorsabban a zöld gombra helyeztem az ujjam, majd a fülemhez emeltem a készüléket. A széket a lábammal hátrább toltam, miközben elálltam hogy arébb mehessek a nyüzsgéstől, és jobban hallhassam a telefonálom szavait.
-Jó estét, Miss Frewen. - szólt bele a már ismerős hang - Elnézést a késői zavarásért, de szerettem volna értesíteni, hogy most kaptam a hírt, hogy az édesapját lehet látogatni. 
-Melyik intézetben van? - kérdeztem érdeklődő hangon
-Először a harlowiban tartózkodott a kezelések elején, de mivel az üggyel már a holmes chapeli rendőrség foglalkozik, Holmes Chapelben, az Elm és az Ash Close sarkán áll az épület. Amint említettem, az üggyel már sem a los angelesi, sem a harlowi rendőrség nem foglalkozik, egyedül az ön kihallgatása miatt lesz még némi bele szólásunk az ügybe. Az édesapja állapotát tekintve a jövőhét folyamán elkezdődhetnek a tárgyalások. A legközelebbi időpontról még én fogom értesíteni.
-Rendben. Apámat akár most is meglátogathatom?
-Nem tudom, hogy a látogatási idő ott hogy zajlik, de, ha elmegy biztosan megmondják magának, ha pedig szerencséje van, be is mehet hozz.
-Ami a szerencsét illeti, nekem már régóta nincs. - nevettem erőltetetten - Mindent köszönök.
-Ez a dolgom. Viszlát.
-Viszlát.
A telefont remegő tenyerem közé fogtam, majd azon gondolkoztam, hogy menjek-e, vagy ne? Harrynek nem szólok, nem karom elvenni a kedvét a mulatozástól. Elmegyek egyedül, megkérdezem mikor lehet látogatni, és, ha Harry holnap szeretne velem jönni, eljövünk, ha pedig még sem, akkor így jártam. Miközben távoztam, sms-ben értesítettem Harryt arról, hogy ne aggódjon, mert biztos vagyok benne, hogy hívna. Ahogy remegő lábaimmal haladtam a kijárat felé, a cipő egyre jobban törte a sarkam, így inkább kézbe vettem. A nem túl nagy esti forgalomnak köszönhetően könnyen leintettem egy taxit, majd közöltem a sofőrrel a célt, aki szó nélkül elindult.
Eközben a kezemben szorongatott telefon csörögni kezdett, Harry számát a kijelzőre írva. Filóztam, hogy felvegyem-e, vagy ne, de úgy döntöttem közlöm vele, hogy jól vagyok, azt viszont nem, hogy hol vagyok, miért, és hova tartok.
-Szia. - köszöntem a telefonba a lehető legnyugtatóbb hangomon
-Hol vagy? - szólt vissza Harry idegesen
-Majd elmondom. Nyugodj meg, Harry, minden rendben. Te csak élvezd a lagzit, majd elmesélek mindent.
-Hol a fenében vagy? - szólt bele erélyesebb hangon
Őszintén szólva megijesztett. Megijesztett, hogy ilyen dühösen szólt a telefonba. Nem hallottam még ilyen hangnemben beszélni. A szívem a torkomban dobogott, féltem, hogy mit fog szólni a dologhoz.
-Hívtak a rendőrségről, hogy apámat lehet látogatni. - mondtam halkan, kis gondokozás után
-Merre vagy most? - kérdezte még mindig feszülten
-Az intézetbe tartok.
-Melyikbe? - kérdezősködött továbbra is
-Harry, nem akarom, hogy ide gyere. Ez az apám dolga, és az enyém. Így is eléggé bele kevertelek már, nem akarlak még jobban.
-Azt kérdeztem melyikbe mész.
Nem akartam, hogy odajöjjön. A telefont szó nélkül kinyomtam, majd lenémítottam. Biztos voltam benne, hogy keresni fog még. Pár pillanattal később az autó megállt, kifizettem a taxist, majd kiszálltam. Mély levegőt vettem, majd közelebb sétáltam a bejárathoz, de nem mentem be. Nem tudtam bemenni. Féltem. Féltem attól, hogy vajon apa mit gondolhat most. Hiszen ott hagytam őt egyedül, most pedig bele keveredett egy rendőrségi ügybe, miattam. Féltem, hisz mi van, ha haragszik rám? Mi van, ha az egy szem lányát megveti, és letagadja? És akkor Harry? Ő vajon mennyire haragszik? Szóba fog még állni velem? Meglehet, hogy kiadja az utam, s mehetek amerre látok.
Nem hibáztatnám érte. Féltem mindentől, ami még történhet ezek után. Kezeim és lábaim egyaránt remegtek, éreztem, ahogy a torkom összeszűkül, és egy könnycsepp fut le az arcomon. A telefont szorongató kezemmel gyorsan letöröltem, majd a cipőt letettem a földre. Leültem az épület bejáratának jobb oldalára, a hátam a falnak támasztottam. Lábaimat kinyújtva vizslattam, mintha nem lenne más dolgom. De nem tudtam oda bemenni. Egyedül nem. Harryt viszont nem akartam ennél jobban belekeverni a dolgokba. Erőt kellett vennem magamon. Hisz apa még a nagyiék haláláról sem tud.
Hogy fogja érinteni a dolog? Remegő kezeimmel megtámaszkodtam a két oldalamon, majd előredőltem és felnyomtam magam a földtől. A súlyom a lábaimra helyeztem, majd kézbe fogtam az eddig mellettem hanyagul szétterülő magassarkút. A telefont mindvégig a kezeim közt szorongattam, a kijelzőn majdnem 10 nem fogadott hívás volt, mind Harrytől. A recepciós nő sötét bőrű volt, talán a negyvenes éveit taposhatta. Kissé teltebb alkatú, haja vállig érő, sötét és hullámos volt. Szemébe lógó frufruját elseperte a látótérből, majd egy eléggé érdekes arckifejezéssel rém nézett, amit megértek.
-Miben segíthetek?
Arcvonásaiból, és hangleejtéséből lerítt, hogy mennyire lekezelő. Érezhető volt, hogy azt hitte, én is valami drog, esetleg alkohol problémákkal küzdő tini vagyok, aki segítségre szorul. De az is megeshet, hogy tévedek, és hangja csak a fáradságtól volt olyan.
-Az édesapámhoz jöttem látogatóba. - válaszoltam a kérdésére
-A látogatási időnek már rég vége.
-Kérem, rettentő fontos lenne. Hónapok óta nem láttam. Amióta anya meghalt, nem láttam józanon.
-Vezetéknév? - sóhajtott nagyot
-Frewen.
-Valószínűleg már alszik. - lépett ki a pult mögül
Győztes mosoly ült az arcomra, ahogy a nő elindult a szoba felé, de ahogy közelítettünk, egyre jobban féltem. A nő előttem csoszogott a fehér papucsában, én pedig lefagytam. Majdhogynem a leghátsó szobáig sétáltunk, ami szám szerint a 23. volt. A nő halkan benyitott, majd belépett az ajtón. A lábam időben odatettem, így nem sikerült teljesen belöknie az ajtót. Csak egy kicsit, de legalább láttam apát. Mintha nem is ő lett volna. A már megszokott, kifejezéstelen arca helyett azt láttam, hogy végre tudja, ki is ő. Vártam, hogy a nő kijöjjön, és bemehessek. Féltem ugyan, de reméltem, hogy minden jól fog menni. Amikor a nő elindult kifelé, bazsalyogva vártam, hogy kiérkezzen. Az ajtót bezárta maga után, majd rám nézett.
-Mr.Frewen alszik. - jelentette ki, majd hátat fordított nekem, és elindult visszafelé a végtelennek tűnő folyosón
-Akkor kivel beszélt eddig? - próbáltam meg kiszedni belőle
-Biztosan a TV-t hallotta. Bekapcsolva maradt, én pedig a távirányítót kerestem, azért voltam bent eddig. - magyarázkodott
Csalódott voltam.Csalódott, és szomorú. Apa nem akart látni. Nem volt rám kíváncsi. Szó nélkül kisétáltam az épületből, majd jobbra fordultam. Tettem pár lépést, majd megálltam. Kezeim lazultak, az eddig vészesen szorított cipők a földre hullottak. Sírtam. Keservesen sírtam, hiszen a saját apám nem akart látni. Ahogy összerogytam, térdeimet felsértette a beton, de ez mégsem volt ahhoz hasonlítható, mint amekkora fájdalom abban a pillanatban a szívemben volt. A falnak támaszkodtam, a telefonom az ölembe dobtam. Arcom a kezeimbe temetve itattam az egereket, ki tudja meddig. Az apám látni sem akar, talán már Harry sem, és nincs senki, akihez fordulhatnék. Egyedül vagyok, mint még soha. Anya sírjához akartam menni.
Ehelyett inkább nehezen feltápászkodtam a földről, és megindultam a holmes chapeli temetőbe, a nagyszüleimhez. Sötét volt, hideg, én pedig a sírástól alig láttam, meztelen lábaimat pedig minden apróbb kavics felsértette. Nem érdekelt semmi, és senki, csak a temetőbe akartam menni. Remegő lábaim nem akartak segíteni a célom elérésben, de nem adtam fel. A levegőt szaporán kapkodtam, már amikor jutott a tüdőmbe. A sírástól már nem láttam, a levegővétel pedig nehézkesnek bizonyosult. Akkor sírtam így utoljára, amikor anya meghalt. Az hittem nem lesz több ilyen, legalábbis reménykedtem benne, és mégis. Apa elérte, pedig még él. Még él, és nem akar látni. Nem kíváncsi rám. Nem kíváncsi arra, mi történt velem eddig, miért is jöttem el konkrétan. Közel fél óra sírásos bolyongás után megérkeztem a célomhoz. A földből kiálló kavicsok, gallyak és egyebek tovább sértették a talpam, de nem érdekelt. A sötétben, könnyes szemeimmel nehéz volt, de végül megtaláltam a nagyiék sírját.Őrjöngve rogytam le elé. Lábaim a fenekem alatt voltak, törzsemmel a sírra hajoltam, úgy bőgtem. A fájdalom egyszerűen szörnyű volt. Jobb lett volna, ha inkább pofon vágnak. Nem akartam mást, csak hogy még egyszer átölelhessem anyát, hogy láthassam apa vidám arcát, és beszélhessek a nagyiékkal. Ez olyan nagy kérés? Nagy kérés egy 16 éves lánynak, aki ennyi mindenkit elveszített?


-Mi a..?! - ez a két szó volt az első, ami a reggelt követően elhagyta a számat
Egy eddig számomra még ismeretlen szobában feküdtem. A tegnapi ruha volt rajtam. Körbe néztem, többször is, de nem rémlett semmi. Fogalmam sem volt róla, hogy hol lehetek. Lassú, bizonytalan léptekkel haladtam az ajtó felé, ami az utolsó lépésem megtételekor kinyílt. Ijedtemben aprót ugrottam, majd Harry lépett be rajta. Arcvonásai erősek voltak, mintha ideges lett volna.
-Reggelt. - mondta dühösen
-Neked is. - válaszoltam remegő hangon
-Hogy érzed magad? - próbált kedveskedni
-Hol vagyunk? - tereltem a témát
-A szobámban. A nagyit már nem akartam felkelteni azzal, hogy hajnal kettőkor beállítok veled, anya meg olyan mélyen aludt, hogy szerintem azt sem vette volna észre, ha leég a ház.
-Azt hiszem haza költözök. Vagy csak erről a környékről. - jelentettem ki bizonytalanul
-Miért?
-Túl sok mindent kavartam már. Elmegyek, élem tovább az életem egyedül, ha vége lesz a tárgyalásoknak, és majd lesz valami. - vontam vállat
-Miért nem akartad, hogy veled menjek este? - kérdezte komolyan
-Mert nem akartam, hogy még jobban bele keveredj ebbe az egészbe. - sóhajtottam nagyot - De már mondtam este.
-Mi történt?
-Apa aludt, így nem tudtam beszélni vele.
-Ma bemegyünk?
-Nincs kedvem. - húztam a szám - Haragszol?
-Igen. - mondta határozottan - Elhiszem, hogy ez a ti dolgotok, de már benne vagyok. Hagyhatnád, hogy segítsek.
-Sajnálom, én csa..
-Mit kerestél a temetőben? - vágott a szavamba
-Anya sírjához akartam menni, de mivel az Harlowban van, kimentem a nagyiékéhoz.
-Jól vagy? - kérdezte aggódva, mire aprót bólintottam - Gyere,menjünk át a nagyihoz a cuccaidért.
Mivel még elég korán volt, nem volt túl kellemes a levegő. Harry rám adta a kabátját, majd úgy sétáltunk vissza a nagymamájához. Hogy miért nem mondtam el neki az igazat? Rettentő egyszerű. Mert szégyelltem. Szégyelltem, hogy az egyetlen családtagom, aki maradt nekem, hallani sem akar felőlem. Azért sem akartam, hogy Harry nehogy azt higgye, baj van. Nem akartam, hogy sajnáljon. Ezt sosem bírtam. Míg lefürödtem, és rendbe szedtem magam, Harry  nappaliban várt rám. A nagymamája még aludt, amit nem csodálok, hiszen alig múlt hét óra. Harrynek ma énektanárhoz kell mennie, a bootcampbe pedig holnap kísérem el. Miután felkészültem, lementem Harryhez a nappaliba, és levágódtam mellé a kanapéra. Tényleg haragudott rám. Arcvonásai ennyi idő elteltével sem enyhültek, de ami még inkább elárulta ezt, az az volt, hogy nem csinálta azt, amit szokott. Kezét nem emelte át a vállamon, és nem húzott magához.
-Keddre ugye nincs programunk? - fordultam felé
-Nem tudok róla, miért? - értetlenkedett
-Randim lesz. - válaszoltam egy halvány mosoly kíséretében
-Randid? Kivel? - hitetlenkedett
-Justinnal.
-Az unokatesómmal?
-Igen.
-Nem örülök neki. - jelentette ki - Unokatesom, jó fej, bírom, meg minden, de egy alpári tahó paraszt. Arról "híres", hogy a környék összes lányát megpróbálja ágyba vinni.
-Fényes nappal egy kávézóban csak nem fog rám mozdulni.
-Nem ismered még. - csóválta a fejét megbotránkozva - Hidd el, nem jó ötlet vele kettesben maradni, még fényes nappal sem.
-Márpedig el fogok menni vele. - makacskodtam
Harry nagyot fújtatott. A tegnapi telefon beszélgetésünk alkalmával nem láthattam az arckifejezését, de ugyanolyan, vagy hasonló lehetett, mint most. Álla megfeszült, a levegőt szaporábban kapkodta. Szemöldökét összeráncolta, szemei összeszűkültek. Ismét féltem. Azelőtt nem éreztem még így Harry közelében. Féltem. Dühös volt. Dühös, rám. Nem tudtam mit képes megtenni ilyen helyzetben. Még mindig mérges volt. A levegőt szaporán szívta magába. Nehezen néztem volna ki belőle, hogy erélyesebb hangnemben lenne képes tárgyalni velem, azt pedig még inkább nem, hogy esetleg testileg is képes lenne bántani. Tudtam, hogy soha, semmilyen körülmények közt nem bántana szándékosan, mégis tartottam tőle.
-Gemma ma hazajön, és szeretne megismerni téged. Arra gondoltam, hogy míg én énektanárnál leszek, elmehetnétek meginni valamit, és majd, ha végzek haza jöhetnénk együtt. - terelte a témát
-Benne vagyok. - vontam vállat
-Oh, ti már ébren vagytok?! - botorkált le a lépcsőn Harry nagymamája - Csinálok nektek valami reggelit.
-Én nem vagyok éhes. - mondtam egy grimasz kíséretében
-Én már reggeliztem. - ellenkezett Harry is
Harry nagyija szó nélkül tovább állt. Vállat vont, majd visszament a szobájába, feltételezem azért, hogy rendbe szedje magát. Eddig még sosem éreztem ilyet Harry közelében. Sosem éreztem azt, hogy a köztünk kialakuló csend kínos lenne. De ez is eljött. Kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam, hisz hazudtam neki. Nagyot nyeltem, majd felé fordultam.
-Mikor mész énektanárhoz?
Próbáltam valami olyan témával kapcsolatban beszédet létesíteni vele, amitől nem érzem azt, hogy el kell neki mondanom, hogy mi történt tegnap este. Nem akartam, hogy aggódjon értem, így ez tűnt a legjobb ötletnek.
-Úgy két óra múlva indulok. - nézett a telefonjára - Gemma is odajön majd, úgyhogy elkísérsz. Én megyek tanárhoz, ti meg addig ahova akartok. Két óra múlva meg jösztök vissza értem, Gemma megy a pasijához, mi meg majd haza. Vagy ki tudja. - vont vállat
-Oké. - bólintottam hosszan
Ennyiből tartott az általam figyelem elterelésnek használt beszélgetés. Ha én nem kérdeztem, vagy szóltam valamit, Harry még csak rám sem nézett. Olyan volt, mintha részben őt is elveszítettem volna. Valamilyen szinten megértem őt, de örülnék, ha mellettem lenne. Megértem, hogy haragszik rám, megértem, hogy nem ölel meg, mint szokott, ha egymás mellett ülünk, de könyörgöm, ne tegyen már úgy, mintha nem is léteznék.Nekem ez csak rosszabb, mintha nem is látnám.Annál semmi fájt jobban, mint amikor tegnap apa a fülem hallatára közölte a nővel, hogy nem akar látni sem engem, sem mást.Rosszabb volt, mint amikor kiskoromban gyomor szájon rúgtak a foci labdával, pedig meg kell hogy mondjam, az sem volt épp kellemes érzés.A gondolataim megint elterelődtek, ismét ott lyukadtam ki, hogy el kellene mondanom Harrynek.De már hazudtam neki.Ha  most bevallom, hogy az elejétől fogva nem mondtam igazat, még jobban megharagudna. Akkor pedig még inkább, ha mástól tudná meg. Na jó, de mégis kitől? A recepciós nőtől? Kötve hiszem. Tőlem? Biztos nem, ha csak el nem mondok neki mindent most. A zsebemben lapuló telefonom rezegni, majd csörögni kezdett. A túlságosan hosszas gondolkodásom miatt kicsit megijedtem, de azonnal a zsebembe nyúltam, majd elővettem. A kijelzőre pillantottam, és meglepődve vizslattam a telefonszámot, amit kiírt ..